Wimbledoni mesék: Amikor kitört a Björn Borg-láz

1973. június 25-én kissé zavarodottan indult Wimbledon. Az előző napok során ugyanis majdnem a teljes férfi egyes főtábla visszalépett a versenytől, és bojkottálta a füvespályás Grand Slam tornát. Hogy mi volt az oka ennek a közös tiltakozásnak? Az akkori Jugoszlávia első számú játékosa, Nikola Pilic, aki néhány héttel korábban döntőt játszott a Roland Garroson (és kikapott Ilie Nastasétól). Pilicet ugyanis váratlanul felfüggesztette hazája tenisz szövetsége, mivel nem lépett pályára egy Új-Zéland elleni Davis Kupa párharc során.

A felfüggesztést jóváhagyta a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF), ám az eredeti kilenc hónapos eltiltást egy hónapra csökkentette. Ez még mindig túl hosszú idő volt Pilicnek, aki így nem indulhatott el Wimbledonban. Az akkoriban még gyerekcipőben járó Association of Tennis Professionals (ATP) azonban teljes mellszéllességgel kiállt Pilic mellett, az ellenállás pedig remek lehetőség volt a szervezetnek, hogy így legitimálja létjogosultságát az ITF előtt. Ez döbbenetes egységhez vezetett: az ATP akkori összes tagja, 81 férfi teniszező fogta magát és visszalépett Wimbledontól, hogy szolidaritást vállaljon a megbüntetett játékostárssal.

Az egyetlen top 10-es játékos, aki elindult a versenyen, maga Ilie Nastase volt, rajta kívül többnyire kelet-európai teniszezők tagadták meg az egységes ATP bojkottot.

Akkoriban Borg még csak 17. születésnapját ünnepelte, és első teljes szezonját játszotta a Touron. Még nem volt az ATP tagja, így kihasználta a lehetőséget, hogy a világ legjobb játékosai - köztük a címvédő Sam Smith - nem vettek részt a világ legrangosabb tenisztornáján, és még azt a luxust is megkapta, hogy a 6. helyen emelték ki. Azokban a hetekben már hárult némi figyelem Borgra, hiszen májusban, élete első Grand Slam tornáján egészen a negyedik fordulóig menetelt, és csak nagy csatában, négy játszmában kapott ki Adriano Panattától a Garroson.

1973. június 25-én úgy kezdődött el a wimbledoni tenisztorna, hogy rekord számú, összesen 29 játékos jutott fel a selejtezőből a főtáblára, ahol helyett kapott 49 szerencsés vesztes is, hogy feltöltsék a bojkottot hirdető játékosok által üresen maradt helyeket.

Igazán nagy sztárok hiányában Björn Borgot kapta fel a média a szépfiú sportoló sztárokra kiéhezett tinédzser lányok mindig keresett piacán. Hamar ráaggattak néhány jól csengő becenevet: Teen Angel (Tini Angyal), The Viking God, Angelic Assassin (Angyali Orgyilkos) vagy éppen Iceborg.

Ő lett az önmagát néhány éve professzionalizáló tenisz sport első poszterfiúja. Még jelen sorok írójának édesanyja is a szerelmes rajongók közé tartozott...

Mire Wimbledon elkezdődött, londoni iskoláslányok egész serege állt sorban az All England Club pályái előtt, hogy legalább egy pillantást vethessenek fiatal svéd szőke, göndör fürtjeire és káprázatos mosolyára, miközben Borg egy jéghegy magabiztosságával hagyta figyelmen kívül az egyre őrültebb méreteket öltő Borgmániát, és nyerte szépen sorban a mérkőzéseit. Elsőként Premjit Lall, aztán Patrick Hombergen, majd Karl Meiler és az egy hónapja elhunyt Baranyi Szabolcs (akinek ez volt a legjobb Wimbledonja) voltak legyőzött ellenfelei. A második fordulós mérkőzését a centerpályán játszotta, ám a győzelmet megszerezni könnyebb volt, mint bemenekülni az öltözőbe, hiszen szó szerint fiatal lányok hadserege állta útját a mérkőzés után, néhányan még hajfürtöket is téptek maguknak Björn Borg fejéről.

Borg olyannyira népszerű lett abban a két hétben, hogy a tenisz merev és burzsoá világa hirtelen a brit popkultúra része lett. Már a The Observer magazin júniusi címlapján is Borg szerepelt "A Star is Bjorn" angol szójáték főcímmel, ám Wimbledonban tényleg hihetetlen méreteket öltött az őrület, melyet nemes egyszerűséggel Borgmániának neveztek el, utalva az előző évtized Beatlemániájára. A popkoncertek közönségét megszégyenítő sikítozó lányrajongó tömegek láttán pedig a Borgasm kifejezés is népszerűvé vált a jelenség definiálásakor.

Borg első wimbledoni kalandja végül a negyeddöntőben zárult le, amikor egy hatalmas, ötszettes csatában kapott ki a helyi Roger Taylortól. A meccs után a biztonsági őröknek kellett kimenekíteniük Borgot az All England Clubból, a tinédzser sztár pedig szörnyen lassan ért csak vissza hotelszobájába.

Björn Borg a következő évben megnyerte a Roland Garrost, és bár végül 1976-ig kellett várnia arra, hogy megnyerje első wimbledoni trófeáját a zsinórban elhódított öt közül, a sikítozó rajongók hada csak egyre nagyobb lett.