Roger Federer: Szembejött a fal

Roger elment a falig.

Elment addig, ameddig sérülés és műtét után, messze nem ideális felkészüléssel a háta mögött, egy ötszettes (0-2-ről való fordítás) után, közel 35 évesen el lehetett menni.

Sőt, ha van olyan, akkor még tovább is.

Federer adogat, 40:0. Az még nyilván a rajongóinak belefér, hogy Raonic üssön egy tenyeres kereszt nyerőt. Ez után azonban következett a Rogerre nem jellemző két kettős hiba, amivel egyenlő lett.

Nem gondolom, hogy megijedt volna a lehetőségtől, hogy nem bírta volna a nyomást, hogy felvillant volna előtte, hogy megint döntőt játszhat és most tuti nem Djokovic ellen, hogy megrogyott volna mentálisan, vagy ilyesmi...

Nem. Nem erről volt szó.

Egész egyszerűen akkorra fogyott el fejben, akkorra ment el a koncentrációja, akkor hagyott ki néhány pillanatra. Nem bírta tovább a folyamatos éberségi kényszert. Mindezt akkor, ott 40:15-nél, mikor a negyedik szettben a tie-breakért adogatott. Itt jött szembe a fal.

Jöhetett volna negyedik szett 2:2-nél, vagy ötödik játszma 1:1-nél is, teljesen mindegy. Nem arról van szó, hogy megrogyott mentálisan, hogy összeroppant.

Ha csak ezt az egy meccset nézzük, ez is iszonyú munka volt agyban és fizikálisan is. Végig ott volt a folyamatos nyomás adogatóként, hogy nem lehet hibázni, mert az ellenfél szerváját szinte nem lehet elvenni. Aztán ott volt elég sok break-labda, amiknél koncentrálni kellett, hogy egyáltalán esélye lehessen. Ezek jó része elment. A negyedik szettben mind elment. És aztán elment a játszma is.

A döntő szett már arról szólt, hogy egy végletekig kifacsart nagy bajnok az utolsó leheletéig küzdött, de itt már nem lehetett esélye. Olyan szinten ment el a teljesítőképessége határáig, hogy ha valahogy hozza a szerváját, és valahogy behúzza a játszmát, akkor sem lett volna sok esélye a döntőben egy Andy Murray ellen.

Persze feldobta volna a lehetőség, az újabb heroikus siker, stb. stb., de aligha bírta volna egy kipihent, önbizalomtól duzzadó, Lendllel megtámogatott Murrayvel szemben. Dacára kettejük közös múltjának, például a tavalyi elődöntőnek. De mivel, hogy a skót elleni meccsek is iszonyú igénybevételt jelentenek mindenféle szempontból, ott is szembe jött volna a fal. Könnyen lehet, hogy még korábban.

Talán háromban. Talán úgy lett volna leginkább esélye.

Vissza még egy kicsit a koncentrációhoz. Azért is fáradt el ebben ennyire, mert a negyed- és az elődöntőben is baromi nagy volt a tempó. Ilyenkor még nagyobb szerepe van az anticipációnak, azaz, hogy időben elinduljon egy labdára, hogy még oda is érjen, és úgy vissza tudja azt adni, hogy azzal gondot okozzon az ellenfélnek. Raonic, Cilic és a feljövőben lévő fiatalok már olyan sebességgel játszanak, ami már néha sok egy pályafutása végén járó játékosnak.

Tíz szett három nap alatt ilyen nívón játszó huszonéves ellenfelek ellen bizony már sok egy 35 éves embernek. Akkor is, ha ezt az embert Roger Federernek hívják.