Még várat magára Bondár Anna első wimbledoni győzelme, Elina Svitolina ezúttal két szettben búcsúztatta

Wimbledon - Bondár Anna két szettben kikapott a 14. helyen kiemelt ukrán Elina Svitolinától a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában. A két játékos második egymás elleni mérkőzését vívta hétfőn, az első bő egy hónapja volt a Roland Garroson, akkor Svitolina nagy csatában, 7:6, 7:5-re nyert a második fordulóban.

Óriási pech: Svitolina elrontott lecsapása Bondárt találta el, így az ukrán játékosé lett a pont

Videó forrása: Eurosport

Füvön tehát először találkoztak, s nemcsak a világranglistás helyezések (75./13.), hanem a rutin is az ukrán játékos mellett szólt, aki három Grand Slam-elődöntőjéből kettőt - 2019-ben és 2023-ban - éppen Wimbledonban játszotta. Bondár 11. alkalommal szerepelt valamelyik GS-torna főtábláján, s a mostani helyszín az egyetlen, ahol egyesben még nem sikerült meccset nyernie.
A 28 éves magyar teniszező az első adogatójátékát még hozta, de aztán Svitolina 2:1-nél brékelt, ezzel 4:1-re elhúzott, Bondárnak pedig 2:5-nél a játszmában maradásért kellett szerválnia. Három szettlabdát is sikerült hárítania, felzárkózott, sőt, a kilencedik gémben neki volt bréklabdája, végül azonban a rivális - ha nehezen is, de - hozta az adogatását és 35 perc alatt előnybe került.
A második játszma elején a magyar játékos rögtön brékhátrányba került, amit Svitolina később megduplázott, s 3:6, 0:4 után már nem volt Bondár számára visszaút - azaz egyesben tovább várat magára az első wimbledoni győzelme.
A mérkőzés 1 óra 2 percig tartott, és teljes egészében visszanézhető a Maxon!
"Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz annak ellenére is, hogy a Garroson két szoros szettet játszottunk, mert Szvitolinának füvön jobb eredményei vannak, nekem pedig nincs sok tapasztalatom" - értékelt a magyar szövetség közösségi oldalán a magyar teniszező.
Bondár elmondta, nem szervált jól, pedig ez kulcsfontosságú lett volna a jobb eredmény érdekében.
"Ez rányomta a bélyegét a találkozóra, amit így nem tudtam szorosabbá tenni. Nagy nyomás jött a túloldalról, nem volt könnyű ez az első forduló" - mondta Bondár Anna, aki még párosban is érdekelt, a japán Uchiyima Moyukával alkotott kettősére azonban a nyitókörben az első helyen kiemelt, egyúttal címvédő cseh Katerina Siniakova és amerikai Taylor Townsend vár.

Eredmény:

női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
picture

Svitolina a Roland Garros után Wimbledonban is kiejtette Bondárt, nincs meg az első győzelem

Videó forrása: Eurosport

később:
(MTI)
Kapcsolódó:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés