A US Open-bajnok Andy Roddick egyszerű tanácsa a Wimbledonban mindig szenvedő ötszörös Grand Slam-bajnok Iga Świąteknek
Publikálva 25/06/2025 - 07:18 GMT+2
Iga Świątek 6:4, 6:4 arányban legyőzte Victoria Azarenkát a Bod Homburgban zajló füvespályás tenisztornán, ez volt a lengyel első mérkőzése ezen a borításon ebben a szezonban. Tavalyelőtt az elődöntőig jutott itt, de betegség miatt vissza kellett lépnie. Andy Roddick elemezte a játékát, az esélyeit és egészen konkrét javaslatokkal állt elő.
Merj álmodni! Kövesd a wimbledoni tenisztorna meccseit az Eurosporton!
Videó forrása: Eurosport
Iga Świątek leggyengébb borítása egyértelműen a fű.
A korábbi világelső sosem játszott még döntőt füvön, Wimbledonban pedig eddig még egyszer sem jutott túl a negyeddöntőn. De a legjobb nyolc közé is csak egyetlen egyszer, 2023-ban tudta magát beverekedni.
- Novak Djokovic: aki ki tudta várni, hogy megszeressék
- „Kezdem úgy érezni magam, mint egy szervagép” – Alcaraz adogatása egyre félelmetesebb fegyver
Most ráadásul úgy vágott neki a füves szezonnak, hogy a megelőző hónapok sem sikerültek túl jól a számára. A hónapok alatt igazából egy teljes évet kell érteni, hisz a 2024-es Roland Garros óta nem nyert tornát.
Świątek a nyolcadik helyen áll a világranglistán és nyolcadik kiemelt is lesz Wimbledonban. Legutóbb a 2021-es Roland Garroson állt ennyire hátul a WTA-rangsorban.
Andy Roddick egy podcastben beszélt arról, Świąteknek milyen taktikai változtatásra lenne szüksége.
"Ha most konkrétan Igáról és az ő füves teniszéről beszélünk, akkor azt szeretném látni tőle, hogy jóval több labdát játsszon meg fonákkal, mint eddig."
Meg kellene próbálnia nem túl sokszor kifarolni inside-out tenyerest ütni.
"A pörgetésekben nagyon jó, azokkal remekül le tudja szedni az ellenfeleket a pályáról. Ehhez nagyon ért, főleg, ha futtából kell ütnie."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/24/image-6eae8d8f-11a9-4fc9-8089-2e97f5e31cec-85-2560-1440.jpeg)
Azarenka legyőzésével indította a füves pályás szezonját Świątek Bad Homburgban
Videó forrása: SNTV
"Ha én lennék az edzője, a legegyszerűbb változtatást javasolnám neki: üssön sokkal több fonákot."
"Ha a pálya közepétől egy kicsit balra vagy, vagy ha nagyjából a közepén, akkor a fonák jóval hatékonyabb füvön. Amit még megtehetne, hogy variálja a második adogatásait. Sokkal inkább testre kellene ütnie őket."
via tennis365
- Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés