Osaka könnyek között távozott, félbeszakadt a sajtótájékoztató
Publikálva 17/08/2021 - 12:50 GMT+2
Sejthettük, hogy nagyot szól majd Naomi Osaka első sajtótájékoztatója az önként vállalt száműzetést és bojkotott követően.
Naomi Osaka - press conference
Fotó: SNTV
A Roland Garros óta WTA-keretek között először Cincinnatiben versenyző japán teniszező hétfőn állt ismét az újságírók rendelkezésére.
A US Open és az Ausztrál Open jelenlegi címvédője, Naomi Osaka a 2021-es Roland Garros előtt jelentette be, hogy a franci nyílt bajnokságon nem fog résztvenni a mérkőzéseket követő kötelező sajtótájékoztatókon. Döntését, vállalva annak esetleges következményeit, azzal indokolta, hogy mentális egészségét szem előtt tartva szeretné megkímélni magát a sokszor agresszív újságírói kérdésektől, falat húzva ezzel maga köré a torna idejére. Mivel a bejelentést még a Garros előtti napokban tette, volt idő arra, hogy sokan megnyilvánuljanak a döntéssel kapcsolatban, begyűjtve ezzel pro és kontra véleményeket egyaránt.
Ahogy aztán maga a verseny elkezdődött, a dolgok átléptek a gyakorlati fázisba. Osaka az első fordulóban könnyedén győzte le a roman Patricia Maria Tiget, majd ígéretéhez híven kihagyta a sajtóeseményt. A szervezők ekkor hivatalosan is felszólították, hogy tegyen eleget a kötelezettségeinek, emellett kiosztottak neki egy 15 000 dolláros büntetést, valamint belengették az esetleges kizárását a versenyből, amennyiben továbbra sem hajlandó részt venni a sajtótájékoztatókon. A további fejlemények ismertek: Osaka nem állt ki a második körre, majd kihagyta Wimbledont és a teljes füvespályás szezont is, visszavonulva kicsit mindentől és mindenkitől.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/05/31/3143297.jpg)
Naomi Osaka
Fotó: Getty Images
Önkéntes száműzetését az olimpia idejére szakította meg, ahol a láng meggyújtójaként főszerepet osztottak rá a nyitóünnepségen, majd elindult az olimpiai tenisztornán. Ott a harmadik fordulóban meglepő vereséget szenvedett a későbbi ezüstérmes Marketa Vondrousovától, ami nyilván legfőképpen mentálisan nem tehetett neki jót.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/07/27/3183619.jpg)
Naomi Osaka
Fotó: Getty Images
A US Open felvezetéseként ezen a héten Cincinnatiben versenyző Osaka magyar idő szerint hétfőn este részt vett a sajótájékoztatón, ami igencsak rendhagyóra sikeredett. Az esemény néhány ”bemelegítő” kérdéssel kezdődött, amelyek leginkább az állapotáról, formájáról faggatták, és egyáltalán arról, hogy milyen passzban érzi magát. Majd jött egy váratlan közjáték, a helyi illetőségű Cincinnati Enquirer magát meg nem nevező (!) újságírója ugyanis mind a beszámolók, mind a videó alapján is durva hangnemben kérte számon Osakát arról, mégis hogyan folytathat egyszemélyes harcot a media ellen úgy, hogy közben ő maga játékosként és magánemberként is élénk médiaérdeklődést generál. A láthatóan zavarba jövő japán teniszező egy ideig hebegett-habogott, próbálkozott a válaszadással, ami csak nem akart sikerülni. A helyzetet felismerte az esemény moderátora, aki szünetet rendelt el, Osaka pedig könnyek között távozott a kamerák elől.
A nagyjából ötperces szünetet követően Osaka visszatért a sajtótájékoztatóra, megválaszolt még néány angol nyelvű kérdést, majd megtette mindezt japánul is. A közjáték nyilván hatalmas port kavart a nemzetközi médiában, maguk az érintettek is egytől-egyik elítélik a név nélkül kérdést feltevő helyi sajtómunkást, ugyanakkor védelmükbe veszik Naomi Osakát. A szakma egyik jeles képviselője, az amerikai Ben Rothenberg saját Twitter-csatornáján egyenesen elhatárolódott az ismeretlen szereplőtől, aki színre lépévésével “tönkretett mindent, ami addig felépült”.
Az nyilvánvalóan nem lehet kérdés, hogy a Cincinnati Enquirer bármelyik munkatársa ezek után aligha jut majd média-akkreditációhoz az idei tornán. Az viszont már annál inkább kérdéses, hogy ezek után Osaka milyen lelkiállapotban áll oda a második fordulós mérkőzéséhez (ellenfele a Coco Gauff-Hsie Su Wei párharc győztese lesz), és egyáltalán ez a kellemetlen esemény milyen hatással less a US Openjére. Mert véleménytől és beállítottságtól függetlenül az kijelenthető, hogy egy erős, jó formában lévő Naomi Osakára igenis szüksége van a tenisznek és most legközelebb a US Opennek, jó lenne, ha külső tényezők ebben nem hátráltatnák. A fenti kérdésekre az első, tapogatózó választ leghamarabb a szerdai második fordulós mérkőzését követően kaphatjuk meg.
Forrás: Sky Sports
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés