Példakép
Mióta Serena Williams bejelentette, hogy a US Open után visszavonul a profi tenisztől és inkább a családjára, valamint az üzleti életre akar koncentrálni, azóta rengetegen illették őt ezzel a jelzővel. Fekete sportolók és fiatal teniszezőlányok sokasága számára jelentett inspirációt Serena pályafutása, majd visszatérése gyermeke születése után.
Természetesen Emma Raducanu is csak tisztelettel tudott beszélni Williamsről, aki már négy Grand Slam-győzelemnél tartott, amikor a tavalyi US Open győztes brit lány megszületett. Most Cincinnati-ben pont Serena ellen kell pályára lépnie.
Billie Jean King Cup
Lemondta a válogatott-szereplést és élesen bírálta a tenisz vezetőit a világelső
2 ÓRÁJA
„Már nagyon várom a meccsünket, nagyon izgalmas lesz. Elképesztő lehetőség, hogy minden idők legjobb teniszezője ellen léphessek pályára. Valószínűleg erre már több esélyem nem lesz, most nagyon szerencsésnek érzem magam. Akármi is lesz a vége, ezt a meccset sosem fogom elfelejteni az biztos.
Emlékszem, hogy mikor kicsi voltam, a klubban, ahol játszottam mindig elvitték a legjobb fiú és lány játékost a wimbledoni pályára. Bevillamosoztunk, bementünk a centerpályára és megnézhettük közelről, ahogy Serena éppen lemos valakit a pályáról. Mindig ez volt az év legjobb része.”
Nem Raducanu az egyetlen, aki még mindenképpen pályára lépne Serena Williams ellen. A világelső, Iga Swiatek a lehető legközelebbről szeretné megtapasztalni Serena játékát.
„Imádnám, ha a háló másik oldaláról láthatnám játszani. Nagyon félős vagyok, még a szemébe sem bírok belenézni. Mindig sokan veszik körül Serenát, én meg egy kisgyerekké változok rögtön. Még azt is el szoktam felejteni, hogy én vagyok a világelső.”
Swiatek idén már hat tornát nyert meg, most viszont gyengén kezdte a keménypályás szezont Észak-Amerikában. Torontóban már az első fordulóban kiesett Beatriz Haddad Maia ellen. A szeles idő nem könnyítette meg a lengyel dolgát, de ő is tudja, hogy még sokat kell fejlődnie.
„Most inkább a folyamatos fejlődésre koncentrálok, nem pedig arra, hogy minden meccsemet megnyerjem. Na jó, igazából a csapatom próbál meg erről meggyőzni…. Torontóba úgy érkeztem, hogy egyáltalán nem volt semmilyen elvárásom. Nehéz meccs volt, nagyon fújt a szél, Beatriz meg nagyon erős labdákat ütött, amikor hátszele volt. Így elég sokszor maradtam le az ütéseiről, meg persze be is ütötte a labdáit.
Meg kell tanulnom, hogy hogy tudok jól teljesíteni a változó körülmények között is. Muszáj jól alkalmazkodnom, hiszen szinte minden héten máshol játszom. Az év első felében szerencsém volt, mert mindig pihenőm volt, amikor az igazán szeles napok voltak. Most ezt is meg kell tanulnom.”
Swiatek a Cincinnati Masters első fordulójában a hazai Sloane Stephens ellen lép pályára. Ő és Serena a tábla különböző felére kerültek a sorsolásnál, így legfeljebb a döntőben futhatnának össze. A hazai közönség és Swiatek számára is az lenne az álomdöntő.
Forrás: eurosport.co.uk
Tenisz
Świątek: Nem könnyíti meg a dolgunkat a WTA és az ITF
TEGNAP - 16:21
Tenisz
Swiatek még mindig utcahosszal vezet, Bondár rontott
26/09/2022 - 08:31