Váratlanul visszavonult a világelső Ashleigh Barty
Váratlanul, mindössze 25 évesen bejelentette visszavonulását a női tenisz világranglista első helyezettje, Ashleigh Barty. Az ausztrál teniszező januárban megnyerte a hazai Grand Slam-versenyét, az Australian Opent, ezzel pedig már háromszoros GS-győztes lett, most mégis úgy érzi, ideje más álmokat üldöznie.
Ashleigh Barty
Fotó: Getty Images
A női világelső ausztrál Ashleigh Barty váratlanul úgy döntött, hogy 25 évesen befejezi profi pályafutását.
- mondta Barty, aki az Instagram oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését. Hozzátette, a sportágban megélte minden álmát, és sok minden mást is, de tudja, most van itt a megfelelő idő, hogy lépjen, és más álmokat kergessen.
"Soha, de soha nem fogom abbahagyni a tenisz szeretetét. Ez az életem jelentős része, de úgy gondolom, fontos, hogy az életem következő részét, mint Ash Barty ember élvezhessem és nem úgy, mint Ash Barty, a sportoló."
A 2010 óta profi Barty egyéniben három Grand Slam-tornán győzött karrierje során. 2019-ben a Roland Garroson, tavaly Wimbledonban, idén pedig hazai tornáján, az Australian Openen nyert. Összesen 15 versenyen lett első, 305 mérkőzésen győzött és 102-n kapott ki.
Nem csak egyéniben, hanem párosban is ott volt a legjobbak között, ott 12 versenyen, köztük a 2018-as US Openen nyert, a három másik GS-tornán pedig döntős volt.
Azt követően, hogy január 29-én Melbourne-ben győzött az Australian Openen, már egyetlen versenyen sem szerepelt. Március elején közölte, hogy még nem pihente ki magát a torna óta, ezért kihagyja az Indian Wells-i és a jelenleg zajló miami versenyt. Akkor úgy tűnt, hogy április közepén, a Billie Jean King (vagy az egykori Fed) Kupa selejtezőjében folytatja a szezont.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)