Rafael Nadal, aki megtanította, hogy érdemes küzdeni

Felnőtt fejjel belegondolva már tudom, hogy kicsit mindannyiunkban ott van Rafael Nadal szelleme. Bizonyos szinteken. A hétköznapokban mindenkinek meg kell küzdenie problémákkal a munkahelyén vagy a családjában. Az, hogy feladjuk - extrém eseteket leszámítva - nem opció. Le kell küzdenünk a kis és nagy akadályokat, hogy előrébb jussunk az életben. Ezen az úton pedig muszáj kapaszkodókat keresnie az embernek, különben összeroskad a teendők, elvárások és felelősség alatt. A sport egy ilyen kapaszkodó lehet.

Nincs elveszett labda, nincs pihenés addig, amíg a célt el nem éred. Teljes erőbedobással, maximális akaraterővel és hittel vetette bele magát minden egyes pontba. Bár 12 évesen nem gondolkozik ennyire komplexen egy gyermeki agy, de ahogy haladtam előre az életben, rájöttem, ez fogott meg benne igazán. Az, hogy nem adja fel, soha, semmilyen körülmények között.

Ezzel pedig könnyű azonosulni, végrehajtani már kevésbé.

Ő viszont végrehajtotta. Nem csupán pár szezonban, hanem egész életében ez volt rá jellemző. A teste megadta magát, jelzéseket küldött neki többször is. Ezt már nem lehet így folytatni! Állj le!

Még akkor sem hagyta abba, amikor a józan ész és a fizikai állapota félreérthetetlenül jelzett, és valószínűleg mindenki azért aggódott, hogy egyáltalán tud-e teljes életet élni aktív teniszkarrierje után.

Olyan rekordokat állított fel a fent leírt hozzáállással, amiket belátható időn belül senki nem fog megdönteni. Elég csak a 14 Roland Garros-címre vagy az egyhuzamban a top 10-ben töltött időszakára gondolnunk.

A rekordoknál és a trófeáknál azonban vannak fontosabb dolgok.

Rafael Nadal olyan örökséget hagy maga után, ami kitörölhetetlen. A teniszpályán és a hétköznapi életben egyaránt. Megmutatta, hogy érdemes küzdeni a céljainkért, akkor is, hogyha kilátástalan a helyzet. Rengetegszer újrakezdte, sokszor padlóra került, temérdek alkalommal kétségbe vonták a döntéseit.

Ezzel pedig olyan példát mutatott az egész világnak, ami sokkal többet ér, mint akármennyi Grand Slam-trófea.

Úgy volt példakép, hogy csak tette, amit a szíve diktált. Önazonosan, a végletekig. Olyan üzenetet közvetített, ami automatikusan hatott a rajongóira, nem kellett hozzá leírás. Ne add fel soha. Mindig lehetsz jobb, csak tenned kell érte. Átvetítve egy hétköznapi ember életére, apróságokra is hatással volt. Formálta gyermekek millióinak személyiségét, kapaszkodókat adott és tanított. Tanította az embereket, hogyan ne adják fel és hogyan próbáljanak meg jobbak lenni, sokszor önmagukat túlszárnyalva. Nadal és Federer közül utóbbi inkább egy elérhetetlenséget sugárzott magából a könnyedségével, Rafa viszont emberközeli volt. Mindenki tudott vele azonosulni, úgy érezte az ember, hogy őt képviseli. Az ő mindennapos küzdelmét a pályán, minden egyes labdamenetben.

Észrevétlenül, de mindenki életében ott van a Nadal-féle küzdés, küzdeni akarás. Ha csak a saját életemre gondolok, - ahol szerencsére a kilátástalan helyzetektől messze voltak a problémáim - megannyi mosolyogtató emlék és gyermeteg szituáció ugrik be, ahol Nadal hatása megjelent. Egy ártatlan, aprócska történet jutott most az eszembe gyerekkoromból. Egy tinédzser fiú valljuk be, nem a szorgalmáról híres általában az iskolában. Januárban, a féléves jegyek áttekintésekor nagymamám - aki rendszeres sportfogyasztó a mai napig - a következőkkel próbált motiválni a jobb jegy érdekében:

Bagatellnek tűnik, valószínűleg az is, mégis sokatmondó, egész életen át elkísérő ez a mondata. A legtöbb dolgot el lehet érni, amiért tesz az ember. Csak egy nadalos hajrá kell.

És hogy méltó-e a befejezés? Neki hogy sikerült a hajrá? Federer esetében 2022-ben hasonló volt a helyzet. Bizonyítania senkinek sem kellett. Esetében az igazán fontos, hogy ott tudott elköszönni, ahol a legtöbbet adta a világnak. A pályán. Lehet, hogy nem trófeával, mint Sampras, lehet, hogy nem éles tornán ATP-pontokért küzdve vonult vissza. De keserűség és hiányérzet nélkül tehette. És ennél többet nem kérhet az ember.

Azért, hogy benne se maradjon keserűség és hiányérzet, megpróbálta. Még egyszer utoljára megpróbálta 2024 elején, hogy legyőzze legnagyobb ellenfelét. Nem Roger Federert, nem Novak Djokovicot, hanem a józan ész határait. És sokan gondolhatnák, hogy elbukott ebben a harcban. Hogy nem sikerült, hiszen idén visszavonult.