Aryna Sabalenka a lehetséges 28 GS-mérkőzésből 24-et megnyerve zárja 2025-öt Grand Slam szempontból, miután a US Open bajnoka lett

Szombat este rendezték New Yorkban a US Open 2025-ös női döntőjét, amelyet a címvédő Aryna Sabalenka és Amanda Anisimova vívott egymással. A mérkőzésen két olyan teniszező találkozott, akik egyaránt játszottak már GS-döntőt ebben a szezonban, és az is közös volt bennük, hogy mindketten elveszítették a maguk döntőit. Biztos volt, hogy kettejük közül valaki New Yorkban kikerekíti a szezonját.

Sabalenka megszabadult a Grand Slam-démonoktól, Serena Williams óta ő az első címvédő a US Openen

Videó forrása: Eurosport

Grand Slam-teljesítmény tekintetében a szezon két legeredményesebb játékosa találkozott szombat este a New York-i Arthur Ashe stadionban a US Open női döntőjében. A világelső Aryna Sabalenkának ez volt a harmadik GS-döntője idén, a Madison Keys és Coco Gauff ellen elveszített finálék után pedig egyértelműen arra törekedett, hogy címet védjen az Egyesült Államokban.
Amanda Anisimova Wimbledonban meglepetésre jutott döntőbe, ahol aztán megsemmisítő vereséget szenvedett Iga Swiatektől. Ezek után top 10-esként készülhetett a hazai Grand Slamére, ahol ismét döntőbe tudott jutni.
A mérkőzés azt a hullámzó teniszt hozta, amire a legtöbben számítottak.
A világelső rögtön a találkozó elején brékelni tudott, Anisimova azonban gyorsan rendezni tudta a sorokat, és még a szett elején visszazárkózott. Egy-egy további brékkel fej-fej mellett haladtak, 4-3-nál azonban Sabalenka ismét elvette ellenfele adogatását, és kiegyensúlyozott játékkal kiszerválta a nyitó szettet.
A második játszma hasonló íven haladt, mint az első. Sabalenka korán brékelt, Anisimova pedig visszajött, annyi volt csupán a különbség, hogy a visszabrék nem rögtön, hanem néhány játékkal később történt meg.
picture

Aryna Sabalenkának és Amanda Anisimovának a US Open döntője volt a tizedik egymás elleni mérkőzése

Fotó: AFP

A második brék elvitte Sabalenkát addig a pontig, hogy 5-4-nél adogathatott a címvédésért, ekkor azonban megremegett, ami egy rontott lecsapásban csúcsosodott ki. Anisimova ebben a kulcsfontosságú játékban elő tudta venni a legjobbját, ami elegendő volt ahhoz, hogy mérkőzésben maradjon. A játszma végül elment a rövidítésig, amelyet Sabalenka bírt jobban, harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve pedig lezárta a találkozót, és vele együtt a tornát is.
"Őrült dolog ez az egész, hirtelen nem is találom a szavakat. Idén eddig elég sok keserű tapasztalt ért, de ennek a sikernek a tudatában azt mondhatom, hogy megérte." – kezdte beszédét immáron kétszeres US Open-bajnokként Aryna Sabalenka.
picture

A US Open győztesének járó trófeát Chris Evert adta át Aryna Sabalenkának

Fotó: AFP

Rendkívül szimpatikus módon a győztes első szavai a mérkőzést elveszítő ellenfélnek szóltak:
"Tudom, hogy most nagyon rossz és nagyon fáj a kudarc, de hidd el, hogy amikor megnyered az első Grand Slamet, akkor óriási boldogságot fogsz érezni. Nincs kétségem felőle, hogy ez meg fog történni."
Aryna Sabalenka zsinórban harmadszor játszhatott döntőt New Yorkban, Coco Gauff és Jessica Pegula után pedig Amanda Anisimova személyében ismét egy hazai játékos volt az ellenfele.
"Köszönöm a szurkolóknak a támogatást, úgy érzem az évek során kialakult egy különleges kapcsolat közöttünk. Évről évre nagyobb támogatást kapok a lelátóról, pedig nem könnyű dolog ez úgy, hogy folyton amerikaiak ellen kell játszanom."
A US Open 2025-ös bajnoka majdnem elfelejtette megköszönni a támogatást csapatának, de még időben észbe kapott, és kifejezte háláját a boxában ülőknek. Érzelmes pillanat volt, amikor annak a tenisziskolának is üzent, ahol gyerekként ő maga is megismerkedett a sportággal, és amelynek növendékeitől az elmúlt két hét során rengeteg támogatást kapott.
A negyedik GS-siker mellett a szombat esti győzelem jelentős mérföldkövek elérését is meghozta Sabalenka számára. A győztes fináléja volt a 100. megnyert mérkőzése egy Grand Slam-tornán, egyben az 50. olyan találkozó, amelyen top 10-es ellenfelet tudott legyőzni. Ezen kívül Serena Williams 2014-es sikere óta ő az első, aki meg tudta védeni a címét Flushing Meadowsban.
picture

Aryna Sabalenka csapata tagjainak körében

Fotó: AFP

A siker kulcsa

A díjátadót követően a friss US Open-bajnok az interjúszobában is értékelte az elmúlt két hetet, a győzelem kulcsaként pedig saját mentális készenléti állapotát jelölte meg, ami talán akkor csúcsosodott ki, amikor a mérkőzés megnyeréséért adogatva elhibázott egy lecsapást:
"Nagyon sokat jelent, hogy végig harcolni tudtam és az érzelmeimet is féken tudtam tartani.
A rontott lecsapás után vettem egy mély levegőt, és azt hajtogattam magamban, hogy ezzel most már ne foglalkozzak, ez már a múlt, foglalkozzunk a jelennel inkább. Aztán Amanda elvette az adogatásomat.
Sokkal jobban tudom kezelni az érzéseimet, mert sokkal jobban tudom, hogy ki is vagyok valójában. Tanultam a hibákból, és elmondhatom, hogy minden egyes ilyen hiba csak megerősített."
Könnyeivel küszködve lépett a mikrofonhoz Amanda Anisimova, aki zsinórban második Grand Slam-fináléját is elveszítette, igaz, New Yorkban közel sem játszott annyira alárendelt szerepben, mint szűk két hónapja Wimbledonban.
picture

Amanda Anisimova nyilatkozik az Aryna Sabalenkával szemben elveszített US Open-döntőjét követően

Fotó: AFP

"Nehéz megemészteni két elveszített GS-döntőt, nehéz megélni a vereséget. Azt hiszem ma nem küzdöttem eléggé az álmaimért.
Gratulálok Arynának, lenyűgöző, amit a csapatoddal együtt elértél.
Köszönöm szépen mindenkinek a szurkolást, a támogatást, amit a hazai Grand Slamen kaptam. Hihetetlen két hét van mögöttem, nagyon szeretek itt játszani, mindig is álmom volt, hogy egyszer itt döntőt játsszak."
New York-i teljesítményével Amanda Anisimova tovább erősíti top 10-es pozícióját, hétfőtől ugyanis már a karriercsúcsot jelentő negyedik helyen jegyzik majd a WTA világranglistáján.
Forrás: US Open
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés