Tsitsipas úgy érzi, hogy elvesztette a motivációját, ami már az eredményein is látszik

Stefanos Tsitsipas már az első fordulóban kiesett a US Openen, ami után őszintén nyilatkozott a problémáiról. A görög elmondta, hogy az utóbbi időben veszített a motivációjából, stabilitásából és a dinamizmusából is. Beismerte, hogy pszichológus segítségét is igénybe veszi és lassan kezdi felismerni, hogy mi okozhatja a gondjait.

Meglepődünk az újabb korai búcsún? Tsitsipasnak az első kör volt a végállomás a US Openen

Videó forrása: Eurosport

Stefanos Tsitsipas idei formája komoly aggodalomra adhat okot a szurkolóinak, a görög most nyilvánosan is bevallotta, hogy elvesztette a motivációját.
A görög teniszező jelenleg a 11. helyen áll a világranglistán, az idei szezonja pedig egészen szörnyen alakult. A salakos szezonban akadt néhány jó eredménye, de összességében inkább ezek számítottak meglepetésnek.
Nemcsak a pályán, de azon kívül sem igazán találja a helyét, legutóbb edzőjébe – aki a saját édesapja – a nyilvánosság előtt szállt bele, azóta pedig meg is szüntették a szakmai együttműködést.
A US Openen is csak egy meccs jutott Tsitsipas számára, aki az ausztrál Thanasi Kokkinakis ellen búcsúzott, ami után már nem is próbálta titkolni, hogy mekkora bajban van.
„Nem érzem magam ugyanannak a játékosnak, aki voltam korábban. Fiatalabb koromban mindig úgy játszottam, mintha az életem múlt volna egy meccsen. Most minden gyengébben megy, a stabilitásom sincs meg. Emlékszem, hogy régebben mennyire oda tudtam koncentrálni, de manapság ez egyáltalán nincs így.
Muszáj visszaszereznem ezt az éhséget, hiszen emiatt is élveztem annyira mindig a játékot. Az utóbbi 2 hónapban minden korábbinál sivárabbnak érzem a játékomat, de már az elmúlt 1-2 évben is éreztem, hogy nincs minden rendben.
Őszintén szólva nem tudom pontosan, hogy mi a bajom, nem vagyok szakértő. Már néhány szakemberrel beszélgettem, azt sejtjük, hogy egy hosszú kiégésen megyek keresztül. Év eleje óta rosszul érzem magam, ráadásul sok pozitívumot sem tudtak nekem mondani. Ez egy olyan fajta kiégés, amin az se segít, ha tartok egy hosszabb szünetet, mert már annyi ideje fennáll. Egyszerűen most nem tudok túllépni rajta.”
Tsitsipas korábban a világranglista 3. helyén is állt, annak a generációnak a tagja, akiktől sokan azt várták, hogy a nagy négyes után átveszi az uralmat. Az utóbbi években viszont Jannik Sinner és Carlos Alcaraz mellett nem nagyon tudtak labdába rúgni.
„Csak szeretnék egy kis önbizalmat szerezni, emlékszem, mennyire magabiztos voltam, amikor a legnagyobb tornákon tudtam eljutni az utolsó fordulókig. Most pedig a közelében sem járok ennek, szinte győzni sem tudok.
Kokkinakis ellen is jó volt a taktikám, sokszor felléptem a hálóhoz, agresszív voltam. Ki is tudtam használni néhány lehetőséget, de aztán megint mélyre mentem. A mostani formámmal nem engedhetem meg magamnak, hogy kicsit is kiengedjek, mert rögtön megbüntet az ellenfelem.”
Stefanos Tsitsipas előtt nehéz időszak áll, a csapatából az utóbbi időben az erőnléti edzője is távozott, ráadásul egyelőre még edzője sincsen, a közeljövőben viszont a karrierje megmentéséért kell küzdenie.
Forrás: Tennis Majors
picture

A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés