Stefanos Tsitsipas interjúztatásba kezd, elmondta, mit szeretne új edzőjétől

Ő az, akit ünnepel a közönség egy megnyert találkozót követően, vagy épp vele együtt siratja a fájdalmas búcsút, esetleg épp döntőbeli vereséget. Amíg például egy futballcsapat vezetőedzője közel akkora rivaldafényben végzi a munkáját, mint a csapata, addig egy teniszedző munkája sokszor talán méltatlanul kevés jelentőséget kap.

Hiszen valljuk be, amikor Roger Federer pályafutására gondolunk, akkor a svájci zseni sikerei mögé nem első szándékból tesszük oda Severin Lüthi vagy épp Ivan Ljubicic nevét, és Novak Djokovic, immáron olimpiai bajnoki címet is magába foglaló karrierje sikereinek számbavételekor sem jut azonnal eszünkbe Marian Vajda vagy Goran Ivanisevic neve.

Pedig a tény az, hogy egy klasszis teniszező mögé bizony klasszis edző is dukál, a páros tagjai sok esetben egymás mellett válnak szakterületük nagyjává.

Még a párizsi olimpia utolsó hetét éltük, amikor az ATP Tour mezőnye már Kanadában, az idei vetésforgónak köszönhetően épp Montrealban vett részt az észak amerikai keménypályás szezon nyitó ATP 1000-es versenyén.

A Párizsban Novak Djokovic ellen a legjobb nyolc között búcsúzó Stefanos Tsitsipas a kanadai torna nyitófordulójában két szettben kapott ki a 2014-ben US Open-döntőt játszó, manapság pedig egy közel két éves sérülésből visszatérni igyekvő Nishikori Kei ellen, majd olyat tett, amire aligha számíthatott bárki is előzetesen.

A top 10-ből kieső görög ugyanis nyíltan kezdte kritizálni az edzőjét, egyben édesapját, Apostolos Tsitsipast, mondván, mérkőzés közben nem tud neki megfelelő tanácsokkal szolgálni, és úgy általában is megszakadt valami közöttük.

Néhány nappal később aztán Tsitsipas egy hosszú posztban hivatalosan is bejelentette, hogy edzőként megválik édesapjától, hogy, ahogyan ő maga fogalmazott, „meg tudjon maradni apai szerepében.”

Abba most ne menjünk bele, hogy fiúként mennyire kemény döntési folyamat előzte meg azokat az ominózus sorokat, hiszen itt a sportszakmai érveket, pro és kontra egyaránt, világosan el kellett választani az érzelmi szálaktól. Márpedig ez egy olyan dilemma, amin Tsitsipasnak, és vele együtt talán nem túlzás kijelenteni, a teljes családnak, az elmúlt szűk évtizedben nem sikerült úrrá lenni.

Tegyük gyorsan hozzá, mindamellett, hogy mennyire felemelő lehet egy édesapának, ha a fiát edzve testközelből élheti át annak sikereit, ez a műfaj nem feltétlenül való mindenkinek. A mai ászok közül Casper Ruud és Alexander Zverev az, akit egyaránt az édesapja készít fel a versenyekre, de ők mindketten olyan karakterek, akik mellé nagyon másat oda sem tudnánk képzelni.

Ruudnak egy teniszgyökerekkel jóformán egyáltalán nem bíró országból érkezve nagyon más opciója nem is volt soha arra, hogy teniszező legyen, ha nem épp az ország története legjobb egyéni játékosa felé nem fordul, hogy segítsen neki. Ez a korábbi teniszező történetesen Christian Ruud, aki annak idején a világranglista 39. helyéig vitte, és akit a fia a három Grand Slam-döntőjével már réges régen túlszárnyalt.

Sascha Zverev az évek során próbálkozott néhány edzővel, de általában rövidebb, mint hosszabb idő után az együttműködésnek végeszakadt, a játékos páholyba pedig visszaült az édesapa, idősebb Alexander. Ha ő nem tud szót érteni a fiával, akkor más nagyon ne is próbálkozzon.

Visszakanyarodva Tsitsipashoz, a görög játékost Cincinnatibe hazája Davis-kupa kapitánya, Dimitris Chatzinikolau kísérte el, inkább társaságként, mint edzőként. Az együttműködés rövidtávon nem hozott fordulatot, Jack Draper ugyanis a második körben búcsúztatta a görögöt, aki így zsinórban három vereségnél jár, ATP Tour szinten pedig legutóbb egy hónapja, Gsataad-ban tudott mérkőzést nyerni.

„Interjúkat fogok szervezni néhány olyan edzővel, aki jelentkezik arra a feladatra, hogy az edzőm legyen.” – nyilatkozta a Western & Southern Opentől való búcsúját követően, amolyan „multinyelven” Tsitsipas.

A Draper elleni korai, a közelmúlt történéseit figyelembe véve azonban aligha váratlan búcsút követően a görög arról is ejtett néhány szót, hogy milyen konkrét területeken várja elsősorban, hogy az új edző hozzátegye a teljesítményhez azt a bizonyos szükséges pluszt.

Nagy szavak ezek a görögtől, amelyek mögött azért meghúzódik még némi visszautalás a papára, egyben az új szakembernek is kijelölik a fő csapásirányokat.

A teniszben, ellentétben mondjuk a futballal, nem különösebben jellemző az edzőkeringő, amikor egy szabaddá váló topedző elérhetősége beindít egy dominószerű folyamatot. Ezzel együtt is, két név elsőre mindenképpen felmerül a görög kapcsán.

Az első Patrick Mouratoglou-é, aki nem lenne új arc Tsitsipas boxában. A görög teniszező éveken keresztül edzett a francia sztáredző nizzai akadémiáján, aki rengeteg versenyen ült már a Tsitsipas család gyűrűjében. Most, hogy Holger Runéval közös útjaik ismét elváltak, Simona Halep pedig érthető okok miatt nem tart igényt a szolgálataira, Tsitsipas mellett elkezdhetne kicsit kozmetikázni az utóbbi időben megkopott renoméján.

A másik jelölt Boris Becker. A német legenda ugyancsak Holger Rune mellől „szabadult” 2023 végén, egy nem túl sikeres, és igencsak rövid közös időszak után. Beckernek vitán felül helye van a teniszben, Tsitsipas újbóli felépítése pedig neki is jól jönne börtönévekkel tarkított önéletrajza szempontjából.

Hogy a fenti két jelölt közül lesz-e valaki a befutó, esetleg Tsitsipas váratlant húz, nos erre a következő hetek jó eséllyel választ adnak. A US Open közelsége némileg sürgetheti a görögöt, 2023-as második fordulós búcsúja miatt azonban túl sok védendő pontja nincs, így annyira sietnie sem kell.

Forrás: TennisMajors