Halep a US Openen sem térhet vissza, de a ranglistáról lecsúszva sem hagyná abba
Publikálva 28/08/2023 - 11:13 GMT+2
Simona Halep lassan 1 éve kapott ideiglenesen eltiltást tiltott szerek használata miatt, a román teniszező ügyében pedig ismét elhalasztották a meghallgatást. A játékos így az utolsó tavalyi tornájáról, a US Openről is lemarad, ami azt jelenti, hogy az ezerből kicsúszva ranglistás helyét is elveszíti. Feladni viszont nem akarja a küzdelmet, visszavonulni pedig csak a saját feltételei szerint fog.
Simona Halep
Fotó: Facebook
Lassan egy éve láttuk Halepet játszani, és ki tudja, mikor fogjuk legközelebb…
Hétfőn kezdetét veszi az év utolsó Grand Slam-tornája, a US Open. Egy verseny, ami sokak számára teremet lehetőséget, hogy egy hosszú meneteléssel nagyot lépjenek előre a világranglistán, míg mások aggódhatnak azon, hogy tavalyi pontjaik elvesztésével komoly zuhanásra számíthatnak. Senki nem bukik azonban olyan látványosat, mint Simona Halep, pedig a román teniszező pályára sem lép majd New Yorkban.
Szinte pontosan egy év telt el azóta, hogy Halep a Daria Snigur elleni első fordulós mérkőzésen váratlan vereséggel búcsúzott a US Opentől. Néhány héttel később, októberben jött a hír, hogy a torna során egy teszt a Roxadustan nevű tiltott szert mutatta ki a szervezetében, a játékos pedig ideiglenes eltiltást kapott.
Ügyét azóta is tárgyalják, a döntést pedig nemrég halasztották el megint határozatlan időre. Halep így nem lehet majd ott az amerikai Grand Slamen sem, ez pedig azzal is jár, hogy a legjobb ezerből is kicsúszik a világranglistán.
A 31 éves teniszező a fejlemények kapcsán az Eurosport német oldalának adott exkluzív interjút, amiben elmondta, hogyan élte meg a történteket.
„Sose hittem volna, hogy ilyesmi történhet a karrierem során. Én pontosan tudom, mennyi figyelmet szenteltem minden gyógyszer és étrendkiegészítő megvizsgálásának. Minden ellenőrizve és irányítva volt. Az élet viszont tele van váratlan helyzetekkel.”
Halep továbbra is állítja, hogy ártatlan, az egyre csúszó döntés viszont sok esetben már az ő mentális állapotát is komolyan megviselte.
„Nyugodt vagyok, hiszen nem követtem el semmit. Tudom, hogy nem vettem be semmit szándékosan. A várakozás viszont pokoli. A folyamatos bizonytalanság és a tény, hogy nincs befolyásod semmire, nem könnyíti meg az életet. Minden alkalommal, amikor a meghallgatást elhalasztják, az egy csapás, ami elbizonytalanít.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/08/22/3767877.jpg)
Simona Halep a tavalyi US Openen
Fotó: Getty Images
A román teniszező azt mondja, az elmúlt év során megtanulta nagyjából kezelni a helyzetet, másképp tekint a teniszre, de nem adta fel a célját, hogy visszatérjen. Azt viszont ő is tudja, hogy az óra ketyeg és minden nappal egyre nehezebb lesz számára a feladat.
„Az, hogy leesem a ranglistáról, egy komoly visszalépés. Húsz évig dolgoztam ezért, évről-évre, szüntelenül, rengeteg mentális és érzelmi áldozatot meghozva. Ez nyilván fájdalmas, de nem félek semmitől.”
Halep tudja, hogy ha visszakapja a játékengedélyét, szabadkártyákra és ITF-tornákra építve kell majd újjáépítenie a karrierjét, ez azonban nem tántorítja el a korábbi wimbledoni győztest. A visszavonulás gondolata pedig meg sem fordul a fejében.
Forrás: Eurosport.de
Hirdetés
Hirdetés