Coco Gauff: „Van valami nagyon kielégítő abban, amikor elhallgattatod a kritikusaidat”

Coco Gauff kicsivel több mint egy évvel ezelőtt csalódottan nézte végig, amint Iga Świątek magasba emeli a Roland Garrosért járó trófeát. Arra azonban pályafutása első vesztes Grand Slam-döntője után is emlékeztette magát, mennyire felemelő az a pillanat, amint az egész stadion a világelsőt ünnepli. Többek között ez is extra motivációt adott neki, hogy megszerezze a saját pillanatát, ami ráadásul hazai pályán adatott meg neki.

Volt azonban egy másik forrása is a motivációjának. A WTA-nak adott interjúban arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy a negatív kommenteket is elolvassa, és milyen szerepet játszott a sikerben a rengeteg kritika, amit a US Open előtt kapott. Gauff természetesen arra is kitért, hogyan élte meg belülről az Aryna Sabalenka elleni döntőt, és mit érzett azokban a pillanatokban, amikor hátránya került a fehérorosz ellen.

Láttam Quinta Brunsont, Madelyn Cline-t, Lil Uzi Vertet, Laverne Coxot, Kevin Durantet. Többé-kevésbé minden nevet kiszúrtam a kivetítőn. Úgy voltam vele, hogy ha az egész verseny alatt néztem az óriáskivetítőt, akkor nem most fogok leállni vele.

Edzés közben gyakran poénkodunk, egy csomó mindenről beszélünk, ami nem a tenisszel kapcsolatos. A párosban meg gyakran beszélünk Jesszel arról, mennyire keveset beszélünk a pályán történő eseményekről. Próbáltam ezt a mentalitást átvinni az egyénire is.

Koncentrálnod kell, de nem zárkózhatsz be teljesen, és úgy éreztem, ez adott némi szabadságot. Figyeltem a sztárokat, vagy hallgattam a zenét a térfélcserék során, és sikerült egy kis időre megszabadulnom attól a nyomástól, ami a pályán várt rám. Szerintem ez segített.

Akkor nyújtottam a legjobb teljesítményt, amikor nyugodt voltam, de őszintén szólva nem igazán voltam ideges a meccsen. Ha nagyon izgulsz, azt még a torkodban is érzed, és most semmi ilyesmit nem tapasztaltam, még akkor sem, amikor hátrányban voltam, vagy meccslabdákhoz jutottam. A meccs előtt volt bennem egy kis drukk, de amikor kisétáltam a pályára, teljesen rendben voltam.

Az egész nagyon menő volt. Ahogyan magasba emelte a trófeát, majd az egész stadion tapsolni kezdett. Akartam magamnak is egy ilyen pillanatot. Szó szerint azt mondtam magamnak, hogy muszáj magamba szívnom ezt a pillanatot. Lehet, hogy csalódott és szomorú voltam akkor, ám ez mégis olyasmi, amit később célba lehet venni.

Nyilván nem tudhattam akkor, hogy ez megtörténik-e valaha. De ezt az érzést mindenképpen célba akartam venni, mert nagyon boldognak tűnt, ahogyan az egy ilyen helyzetben várható is. Szóval ezt szerettem volna üldözni, és végül meg is találtam.

Szerintem D.C. után, amikor megnyertem a tornát. Előtte inkább csak letiltottam egy csomó kifejezést, és nem mentem fel az oldalamra, vagy mondjuk felfüggesztettem a profilomat. Csupa ilyesmit csináltam.

De aztán menet közben rájöttem, hogy nem ilyen a személyiségem. A szüleim is tisztában vannak azzal, mennyire makacs vagyok, és hogy szeretem bebizonyítani az embereknek, hogy tévednek. Minél több kommentet olvastam, annál inkább bizonyítani akartam, hogy nincs igazuk.

Washingtonban azt írta valaki: „Coco legfeljebb 250-re jó”. Aztán megnyertem az 500-as tornát D.C.-ben. Ezt követően sokan azzal jöttek, hogy ez csak kifutott eredmény volt. Majd Cincinnatiben egy WTA 1000-es versenyen győztem, és még utána is mondtak olyanokat, hogy a mezőny egy része fáradt volt, nem voltak rendben fizikálisan, és sosem fogom ezt a sikert Grand Slamre is átültetni. A döntőt megelőzően sokan állították, hogy le fog ütni a pályáról, hogy megleckéztet engem, és ez majd mérsékli a velem kapcsolatos felhajtást. Azt mondták, én csak hype vagyok.

Van valami nagyon kielégítő abban, amikor elhallgattatod a kritikusaidat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mostantól mit tudnak mondani.

Minden egyes meccsen úgy léptem pályára, hogy az Icon ment a fülemben Jaden Smith-től. Ez nyilván felkerül a lejátszási listára.

Megan Thee Stalliontól a She, mivel egész héten ezt játszották, amikor bemutattak. Szeretem azt a dalt.

A harmadik az óceán zúgása lenne, mert amikor két hetet töltesz egy ennyire zsúfolt városban, szükséged van egy kis csendre. Szóval valami ASMR zene kellene, vagy ilyesmi.

Azt hiszem, hogy a negyedik az Empire State of Mind lesz, mivel az egy New York-i klasszikus. Itt valóban valóra válnak az álmok. Mindig is azt gondoltam, azt szeretném legjobban, hogy Párizsban váljanak valóra, de nem tudtam volna megfelelőbb pillanatot választani annál, minthogy végül ebben a városban történt meg.

Az ötödiknek az Awesome-ot mondom, ami egy egyházi zene. Ezt akkor hallgattam, amikor szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, és emlékezni akartam arra, hogy a tenisznél sokkal nagyobb dolgok is vannak a világon.

Forrás: WTA

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!