Az amerikaiak pimasz energiája visszatért a teniszbe, és borsot tör a nagyok orra alá

Alig 15 hónappal ezelőtt Ben Shelton egy elég jó és ígéretes teniszező volt az egyetemi szinten; egy évvel ezelőtt, miután profivá vált, a világranglista 802. helyén állt. Most 20 éves, és maga mögött tudhat egy történelmi meccset a New York-i hőhullám kellős közepéről, amikor a második legmagasabban rangsorolt amerikai teniszezővel nézett farkasszemet az Arthur Ashe Stadionban. Az arénában, ahol a sportág egyik legnagyobb eseményét rendezik, ahol a leghangosabb és a legdurvább a közönség, és ahol ez a közönség ezúttal éppen ellene szurkolt.

A US Openen szenvedélyesen szurkolnak az amerikai teniszezőknek, nincs ebben semmi különös. Sőt, abban sincs, hogy minden új tehetséget úgy várnak, mint a messiást, aki végre lezárhat egy ínséges, két évtizedes időszakot, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy Andy Roddick 2003-as győzelme óta nem nagyon termett babér a férfiaknál a tornán.

Ben Shelton elég sokáig jutott az idei US Openen, méghozzá úgy, hogy elég jó kis show-t tett le az értő közönség elé: többek között meglőtte az idei torna leggyorsabb adogatását (149 mérföd/óra), ami senki másnak nem jött össze – kivéve persze neki, hiszen megismételte a produkciót a nézők legnagyobb örömére.

Az, hogy ellene szurkoltak azon a bizonyos meccsen, mindössze annak volt köszönhető, hogy azon az estén épp Frances Tiafoe ellen játszott, aki a generációja egyik legizgalmasabb játékosa, és történetesen szintén amerikai. Ráadásul Tiafoe-nak nem nehéz szurkolni, óriási szíve és óriási játéka van (ugye, ilyesmit már mondtunk nemrég), borzasztóan kreatív, és minden meccsen benne van, hogy valami elképesztő teljesítménnyel rukkol elő.

Természetesen Shelton egy kicsit ideges volt, amikor megérkezett a pályára.

„Amikor aznap reggel felébredtem, éreztem az idegességet a gyomromban, mert tudtam, hogy ez lesz a legnagyobb meccs, amit valaha játszottam” – emlékszik vissza. Ezúttal azonban nem az emberek szórakoztatása érdekelte, azért jött a US Openre, hogy kőkeményen megdolgozzon a sikerért. A Tiafoe elleni meccsén aztán úgy alakult, hogy mindkettő megtörtént.

Négy párás, izzasztó szettben Shelton atletikussága és szívóssága legyőzte Tiafoe-t a torna egyik legnagyobb meglepetését okozva. Shelton ászokkal, fej feletti ütésekkel és közönséggel való interakciókkal operált, tényleg öröm volt nézni a játékát.

Ez a teljesítmény pedig kiemelte, kétszer aláhúzta pirossal és meg is csillagozta Ben Shelton nevét a tornán, az egyetlen nem kiemelt játékosként szerepelt a negyeddöntőkben, míg a győzelmével olyan elit elődöntős klubba került be, ahol Carlos Alcaraz, Daniil Medvedev és Novak Djokovic volt – konkrétan a torna első, második és harmadik kiemeltje. A két hét alatt Shelton az egyik legveszélyesebb teniszezővé vált, méghozzá kifejezetten amerikai stílusban lett az.

Hogy ez mit is jelent? Miután megnyerte a Tiafoe elleni meccsét, felnézett a közönségre, és villantott egy rosszfiús fejet nekik. Aztán a kezével telefont formázott, a füléhez emelte, és lecsapta. Ez az ünneplés aztán a védjegyévé vált, egyesek számára kicsit arrogánsnak tűnt, mások szerint viszont magasbiztossá tette a húszéves srácot, aki valószínűleg nemigen találkozott már lecsapható, vezetékes telefonnal, de ezt most hagyjuk is. Shelton elmondta, hogy semmit nem kell ebbe a mozdulatba belelátni, csak a floridai haverjainak üzent vele.

Különösen, ha a játékosokról van szó. A tornákon minden mozdulatukat a legmodernebb technológiával követik, és ez nem csak a pályára igaz, a pályán kívül is minden percben figyeli őket a média – és ezzel Shelton tisztában is van.

„A US Openen a kamera és a mikrofon mindig ott van. Ha bemész a tornaterembe, követnek téged. Beszélgettem Cocóval [Gauff], miután mindketten megnyertük a meccsünket, a fejünk fölött pedig természetesen ott volt a mikrofon” – mondta Shelton. „Nem igazán van egy olyan biztonságos hely, ahol nem figyelnek az emberek. Talán, amikor vissza tudsz menni a szállodai szobádba, akkor egy kicsit megnyugodhatsz.”

Fiatal még, mégis tisztában van vele, hogy milyen közelről figyelik a tetteit. Shelton köszöni szüleinek – Lisának és Bryannak, aki egykori profi és egyben az edzője is –, hogy már fiatalon megtanították arra, hogy legyen óvatos, mindig jól bánjon az emberekkel, és gondolja át, hogyan viselkedik, még akkor is, ha senki sem látja.

„Néha-néha, amikor olyasmit mondasz, amit bárcsak ne mondtál volna, és csak nézed a kamerát, ami elkapott, az kicsit ott marad a fejedben” – mondja, és tudja, hogy ez kőkemény nyomást jelent.

Ha Shelton pályán lévő személyisége egy gimnazista rosszfiú a 80-as évekből, akkor a pályán kívüli egy igazi Z-generációs szívtipró. A vigyor, amit megvillant a meccsek alatt, az a kis önelégült fej, amivel kiválóan játszik a megfélemlítésre, a pályán kívül egy meleg és kedves mosollyá szelídül.

De a Tiafoe elleni győzelem után elkezdtek záporozni felé a kritikák. Néhányan pimaszságnak tartották a telefonos ünneplését, mások a játékát kifogásolták: egyszerűbb volt, mint az, amit Tiafoe mutatott, nem volt olyan sokoldalú és teátrális, így szerintük kevésbé volt értékes. Ezek a szemrehányások nem is kerülték el a fiatal srác gondolatait.

„Nem fogok hazudni, időről időre megnézem a közösségi médiát" – vallja be Shelton. Szinte vágyik arra, hogy magába szívja ezt a negativitást, hogy meghallja a gyűlölködők hangját.

Amikor a Williams nővérek újragondolták, hogyan lehet játszani a játékot, az amerikai férfi játékosok utolsó generációját folyamatosan az a kritika éri, hogy tucatjátékosok kerülnek csak ki onnan. Olyanok, akik ijesztően magasak és pokoli jól adogatnak – akiket csak „szervagépeknek” csúfolnak. Ott van persze az is, hogy nem tudják jól visszaadni a labdákat, hogy ügyetlenül mozognak a pályán, és hogy nem igazán tudnak nagyot villantani a Grand Slameken.

Sheltont zavarja, ha őt is a szervagépek közé sorolják, és egyre jobban igyekszik rácáfolni a kritikusaira: egyre jobb a pálya több pontján is, az adogatásai most már sebességben és technikában is egyre változatosabbak.

Azt sem érti, hogy az emberek miért vették ennyire zokon az ünneplését, vagy már azt, ahogy a meccs alatt viselkedett, hiszen magabiztos volt és valahol talán kicsit ijesztő is. Úgy érzi, egyik másik sportágban sem érte volna szó a ház elejét emiatt.

„Minden apróságot, amit teszel, még ha nem is azért történik, mert elveszted a fejed (szóval ehhez nem kell káromkodni vagy ütőt törni), lenéznek a teniszben" – mondja Shelton. „Ha megnyerek egy nagy pontot, és ordítok... az embereknek nem fog tetszeni: ’Túl keményen ünnepel. Elveszítette a fejét. Legyen alázatosabb."

A US Open alatt a 26 éves Chris Eubanks sok olyan jellemzést látott Sheltonról, amelyet ő is igazságtalannak tartott. Jó haverok, és még párosban is együtt játszanak. Számára Shelton az új fiú a touron, és szerinte egyben ő a leglököttebb is.

„Ő az egyik legjobb, legjószívűbb emberi lény, akivel szerintem valaha is találkoztam" – mondja róla Eubanks. Persze néha neki is ugratnia kell Sheltont azzal, hogy még csak 20 éves, de csak hogy a helyére tegye néha. Ennek ellenére bármikor megvédi a barátját:

„Szó szerint ő az egyik legkedvesebb srác, és erre azt mondják rá az emberek, hogy arrogáns” – mondja Eubanks, és hozzáteszi, hogy egyszerűen csak ilyen Shelton stílusa.

Azt is érdemes hozzátenni, hogy ha valaki üvölt egyet a meccs közben, az rettenetesen felszabadító tud lenni. Folyamatosan látjuk, mennyien panaszkodnak mentális problémákra, és (nagyon helyesen) egyre nagyobb hangsúlyt kap a sportolók mentális egészsége. Nem arra kellene bátorítani inkább a teniszezőket, hogy fejezzék ki magukat? Hogy engedjék ki a gőzt?

Naomi Osaka egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy szünetet tart a karrierjében – mentális kiégésre hivatkozva (egyébként ott volt a US Openen, Michael Phelps társaságában tartott panelbeszélgetést a mentális egészségről), de sok más teniszezőt tudnánk említeni, akik ugyanerre panaszkodtak. Ha ez így van, miért van az, hogy az örömre, amit a győzelem okoz, így reagálnak? Miért tűnik arrogánsnak valaki, aki örül? Meg persze a másik oldal, amikor valaki kikap, és a mélyponton van, miért erőltetik, hogy tartson sajtótájékoztatót? Valakinek jó a zokogó teniszezőket látni a sajtószobában?

És akkor miért nem lehet Ben Shelton sem önmaga a pályán?

Annak ellenére, hogy az apja egykor profi teniszező volt, Ben sokáig azt mondta, hogy amerikai focizni fog. Bryan Shelton számára ez teljesen rendben volt – sosem a sport volt a lényeg, egyedül az számított, hogy a fia milyen ember lesz.

Így amikor Ben végül mégis a tenisznek szentelte magát, Bryan azt mondta, hogy megdöbbent.

A 11 éves Ben azzal, hogy viszonylag idős volt már elkezdeni a teniszt, az első éveit felzárkózással töltötte. Az áttörés végül az egyetemi évek alatt jött számára, ott, ahol az apja is edzősködött. Ez utóbbi jó nagy kihívást jelentett számára, hiszen véletlenül sem akarták, hogy úgy tűnjön, mintha kivételezne vele. Nem akart apa kis kedvence lenni, így még keményebben kellett dolgoznia. „Keményebben bánt velem, mint a többi sráccal” – mondta Shelton. „De egy idő után megértettem, hogy ennek így kell lennie.”

Ben Shelton azon teniszezők közé tartozik, akik bizonyították, hogy van lehetőség az amerikai egyetemi teniszből betörni a Tourra, miután hosszú évekig úgy tűnt, erre nagyon ritkán van csak esély (ráadásul az egyetemi, főiskolai meccsek sokkal durvábbak, mint bármi, amit az ATP Touron láthatunk).

Shelton szerint az egyetemi csapatban való szereplés nem feltétlenül segített neki abban, hogy jobb legyen a teniszben, de úgy véli, minden másban viszont segített neki.

„Ahogyan kezelem a dolgokat itt kint a Touron, ahogyan különböző emberek között vagyok, abban segített. A teniszezők könnyen önzővé válnak, mert itt kint a Touron minden körülöttünk forog" – mondja.

Shelton számára a tenisz csapatsport, még akkor is, ha nem az.

Miután az idei Australian Openen januárban meglepő módon bejutott a negyeddöntőbe Melbourne-ben, Shelton az év hátralévő részében nehezen találta meg a ritmust. Nem a nyomás vagy az elvárások miatt, hanem mert elfáradt attól, hogy versenyről versenyre utazgatott, idegen helyeken, távol az otthonától. Hozzá kell tenni, hogy idén tavasz előtt még soha nem játszott salakon vagy füvön).

Ez a mélypont nem lepte meg az apját. Sőt, Bryan Shelton, aki mostantól Ben főállású edzője lett, azt mondja, a legmeglepőbb dolog az volt, hogy Ausztráliában ilyen erős volt. De azt mondja, hogy veszíteni, sőt, sokat veszíteni is a játék része.

„Az a lényeg, hogy hogyan tudod ezeket a tapasztalatokat hasznosítani és hogyan tudsz tanulni belőlük. Szerintem ezt nagyon jól csinálta" – mondja Bryan. „Minden egyes vereség csak arra motiválta, hogy még keményebben dolgozzon, hogy elgondolkodjon és megvizsgálja a játékának azokat a részeit, amelyeket tovább kell fejlesztenie."

Bryan csak a füves szezonban csatlakozott a fiához, ami azt jelenti, hogy Ben szezonjának a nagy részében nem volt ott vele. De a US Openen már ott volt, és mindenkitől csak azt hallotta, hogy mennyire jó ember a fia.

Shelton olyan játékostársaktól tanulja az életet a profik világában, mint honfitársa, Coco Gauff, akiről azt is tudni, hogy nyíltan kiáll társadalmi kérdésekben is. Bár Gauff fiatalabb nála, már négy éve van a profi mezőnyben, és most már egy US Open-bajnoki címmel is büszkélkedhet. Coco veteránnak tűnik mellette, Ben pedig újoncnak. „Ezért néha szórakozik velem" – mondja Shelton. „Ilyenkor azt mondja: 'Hé, mi a helyzet, újonc? Hogy megy az éved eddig?’”

A profik között egyébként Shelton rengeteg új barátot is szerzett, az amerikaiak közül Tiafoe, Tommy Paul, Seb Korda és Eubanks is ott van, azok között, akikre felnéz, és akik nagy hatással vannak rá.

„Mintha nagy testvérek lennének, ők azok az emberek, akik csak segítettek nekem az úton” – mondja.

Az elődöntőben, ahol Novak Djokovic és Ben Shelton csapott össze, nem volt csend az Arthur Ashe Stadionban, és nem csak azért, mert zárva volt a tető. Nem álltak jól a dolgok Shelton számára, nehéz meccs volt, de mindenki erre számított.

A harmadik szettben Shelton életre kelt, és elkezdte a show-t.

„Oké, lehet, hogy ezt a meccset nem fogom megnyerni" – emlékszik vissza Shelton. „De azt akarom, hogy ez a srác tudja – azt akarom, hogy a közönség is tudja –, hogy azért vagyok itt, hogy játsszak. És hogy vissza fogok térni."

Shelton a torna legjobb teniszét játszotta. Az ütései tisztábbak, bátrabbak voltak, belement hosszú labdamenetekbe, és működött is a nyomás, Djokovic adogatójátéka megtört, Shelton agresszív maradt, és össze is jött a tie-break. A közönség őrjöngött, de a meccs minden pillanatát élvezte.

Aki viszont nagyon nem élvezte, az Novak Djokovic volt. Láthatóan ingerült lett. A közönség éljenzett az adogatása közben – amit ő tiszteletlenségnek vett. Elég csak abba belegondolni, hogy amikor Djokovic 2008-ban megnyerte első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, a srác, aki akkor előtte állt, mindössze ötéves volt.

A Shelton elleni mérkőzésén Djokovic dühösen játszott. Dühösnek tűnt, hogy a harmadik szettben tie-breakre kényszerítették, és dühös volt, hogy a közönség egy újoncot ünnepelt jobban, mint őt. Bár Djokovic végül megnyerte a meccset, nem tudott mit kezdeni magával és a dühével: a győzelmét azzal zárta, hogy Shelton telefonos ünneplését imitálta. Kicsit kínosan nézett ki - mintha egy felnőtt próbálkozna Fortnite-tánccal.

Djokovic ünneplésére vegyes volt a reakció, Christopher Clarey teniszszakíró megkérdőjelezte, hogy Djokovic viselkedése "tényleg szükséges volt-e", Sheltont viszont nem érdekelte. Ő akkor nem is látta, csak utólag, a tv-ben. Elmondta, hogy amúgy utálja, ha valaki rendszabályozza a játékosok viselkedését, szerinte, ha valaki nyer, úgy ünnepel, ahogy akar.

A meccs utáni sajtótájékoztatón Djokovic magyarázkodott: „Egyszerűen megtetszett. Nagyon eredetinek találtam, ezért lemásoltam. Lenyúltam az ünneplését”

Bryan Shelton azonban kevésbé volt elragadtatva, különösen egy olyan versenyzőtől, mint Djokovic. „Annyira szeretné, hogy szeressék, Novak... A végén ki akarta gúnyolni Bent. Nemcsak azért csinálta, hogy Bent utánozza, hanem azért, hogy kigúnyolja őt. És ez nagyon rossz, hogy ez egy ilyen nagyszerű bajnok ilyet csinál” – mondta.

Chris Eubanks másképp vélekedett. Az ő reakciója abban a pillanatban az volt, hogy megvédte a barátját, de minél többet gondolkodott rajta, annál jobban tetszett neki, hogy Djokovic lemásolta barátja telefonos ünneplését.

„Ez minden más sportágban előfordul" – mondta Eubanks. „Nekünk is jól jönne egy kicsit több ilyesmi."

Shelton tehát nem nyerte meg a meccset, de sikerült egy kicsit felpiszkálnia a világ valaha volt egyik (ha nem a legjobb) teniszezőjét. Shelton felemelkedésével visszatért a teniszbe az amerikai sportok pimasz energiája. És ez tök jó.

Forrás: GQ

Már a Viberen is megtaláltok minket! Csatlakozzatok a csatornánkhoz, ha nem szeretnétek lemaradni a legjobb tartalmainkról!