Stan vagy Nole - a férfi döntő elé

Furcsa US Open volt akármi is lesz a vége.

Nyilván szokni kell még minden Grand Slamet Federer nélkül, és szokni kell azt is, hogy rajta kívül sem Rafa sem Andy nem jutott be még a legjobb négy közé. Meg azt is, - mivel Nole rajta kívül álló dolgok miatt alig tűnt fel a színen - hogy oda jutottunk a torna végére, hogy a nagy négyes tagjai összesen 11 teljes meccset játszottak New Yorkban. (Megelőlegezve, hogy a döntő végigmegy, mert azért az végigszokott menni.)

Fura volt, ha arra gondolunk, hogy Marian Vajda információi szerint még az is szóba került, hogy a szerb el sem indul a US Openen. Most meg ott tartunk, hogy a sportág történetének egyik legsimább Grand Slam győzelme is lehet a dologból. Mert arra azért nem nagyon volt példa az utóbbi években, hogy valaki egy  - azaz 1 - számottevő mérkőzéssel is célba érhessen. Picit olyan érzése van az embernek, hogy meg akarták nekünk mutatni, hogy milyen volt egy GS döntő a századelőn, amikor még kihívásos volt a torna és a címvédőnek csak a döntőben kellett pályára lépnie. A többiek pedig eldöntötték ki lesz a kihívó.

Persze akkortájt még nem tudták azt, amit ma már sejtünk, hogy azért ez nem feltétlen akkora előny, mint amilyennek első ránézésre látszik. Nem mindig az lesz a győztes, aki csak úgy ott van a döntőben, majdnem úgy mintha oda született volna, míg a másik küzd, harcol, szenved. Becker tegnapi nyilatkozata is erre enged következtetni: ő azt mondta, hogy míg az első héten pont a csuklósérülés miatt, kifejezetten örültek a sok pihenőnek, addig most már inkább aggódnak amiatt, hogy Djokovic nincs igazán játékban. A Monfils elleni elődöntő is inkább ez utóbbit erősíti: Volt néhány olyan reakció, mely finoman szólva is idegen volt a 2016-os Novak Djokovictól. Gondoljunk csak az első játszma második felére, ahol Monfils majdhogynem ki tudott egyenlíteni 0/5-ről azzal, hogy csak csalta a teniszt, pusztán azért mert Nole felhúzta magát. Vagy gondoljunk a pólótépésre, melynek kiváltó oka mindössze annyi volt, hogy a két hét során először valaki végre leállt úgy igazán teniszezni a szerbbel.

Szóval ezek után az előzmények után azt gondolom, Novak Djokovicnak talán senki ellen nem lenne egyszerű Grand Slam döntőt játszania.

Ráadásul a senki és Stan Wawrinka között azért elég nagy a különbség. Sokszor elmondtam már, hogy pillanatnyilag az a fura helyzet állt elő, hogy hiába a nagy négyes, ha mindenki a legjobb teniszét teszi a pályára, akkor Stan alighanem jelen pillanatban verhetetlen. Nem csak Djokovicnak, de Murraynak, Nadalnak és még Federernek is.

Ráadásul - és ez szintén nem túl jó hír a Djokovic rajongók számára - a svájci ezt a teniszt mindkét eddigi Grand Slam döntője alkalmával elő is tudta venni. Akkor is elő tudta venni, amikor egy Nadal tűnt fényévekkel esélyesebbnek nála, és akkor is amikor egy Djokovic. Persze többek között, éppen ennek a két parádésan lejátszott Grand Slam döntőnek az okán is, Stan Wawrinka ezúttal sokkal nagyobb eséllyel lép pályára, mint ahogyan akár Melbourne-ben, akár Párizsban pályára lépett, és ez akár meg is fordíthat mindent. Nem csak azért mert lehet, hogy Stan ezúttal már többet vár el saját magától, mint a két eddigi döntője alkalmával, hanem azért is mert alighanem már Nole is tudja, hogy valójában kivel áll szemben. És ez nem azt jelenti, hogy Párizsban lenézte volna a svájcit, vagy akárcsak félvállról vette volna kicsit, dehogy erről szó sincs. Ez pusztán annyit jelent, hogy már az a Stan is szerepel a lehetséges opciók között, akit ott láttunk. Az ellen is ki lehet esetleg találni valamit.

Persze, aki akkora döntőt vár, mint amilyet tavaly a Garroson látott, az azért könnyen csalatkozhat. Ezek az összecsapások ritkán ismétlődnek meg ugyanolyan szinten, és a legritkább esetben akkor, amikor az egész világ azt várja, hogy majd megismétlődik. Lehet, hogy ennek a finálénak az a sorsa, hogy valaki csődöt mondjon benne, hogy valaki ne teljesítsen igazán jól. Ha már egy ilyen furcsa tornának a fináléjáról van szó. Mindennek tulajdonképpen egyetlen dolog mond ellent: ez pedig az, hogy igazából sem, Nolénak, sem Stannek nincs igazából semmiféle veszítenivalója.

Akár nyugodtak is lehetnek mindketten, és akár el is engedhetik a kezüket.

Egy darabig.