Miért kapott ki Novak Djokovic?

Amikor a beharangozóban azt írtam - amit egyébként korábban már többször elmondtam - hogy szerintem, ha mindenki a legjobb teniszét teszi a pályára, akkor Stan Wawrinka tenisze a legnagyobb a világon, akkor az sokaknál - gondolom elsősorban Djokovic-rajongóknál - kiverte a biztosítékot.

Ideírhatnám most egyszerűen azt, hogy naugye, az úgyis divat manapság ebben az országban, de én inkább megpróbálnám elmagyarázni, mire is gondoltam a tegnapi történések fényében.

Amikor az ember azt mondja, hogy Stan Wawrinkának van a legnagyobb tenisze a világon, az nem azt jelenti, hogy ő a legjobb teniszező a világon. Azt, hogy ki a legjobb, azt azért nagy általánosságban megmutatja a világranglista. Ha valaki két éven keresztül vezeti azt, mint most Nole, az vitán felül a világ legjobbja. Az azonban, hogy valaki a világ legjobb teniszezője, nem jelenti azt, hogy mindig mindenkit le is győz, és azt sem jelenti, hogy mindig mindenki ellen favoritként lép pályára.

Nehéz lenne elvitatni például, hogy mondjuk 2007 környékén a világ legjobb teniszezőjét Roger Federernek hívták, mégsem volt sok esélye Rafa ellen salakon. Egyértelmű volt, hogy ha Nadal salakon a legjobbját nyújtja, akkor Federernek esélye sincs. Az ő esetükben persze más borításokon más volt a felállás, de a példa talán jól érzékelteti, hogy mire gondoltam.

És mindez talán tegnap is látszott picikét. Hiába alakult a mérkőzés elején szinte minden úgy, ahogyan Novak Djokovic szerette volna, hiába volt Stan sokkal fáradtabb, a meccset végül ő nyerte. És nem azért nyerte meg, mert Nole sérült volt már az elején is, nem azért nyerte, mert Nole nem tudott rendesen szerválni, nem azért nyerte, mert Nole begörcsölt, vagy mert vízhólyag lett a lábán, hanem azért, mert kettejük párharcában ő az agresszor.

A kérdés, amit feltehetünk egy ilyen mérkőzés előtt az az, hogy tud-e annyi nyerőt ütni Stan Nolénak, amennyi éppen aznap szükséges, illetve az, hogy miközben ezeket a nyerőket üti, nem hibázik-e túl sokat. Stan Wawrinka talán egyedüliként a világon képes bárki ellen, bármiféle ütésfajtából, (tenyeres egyenes-kereszt, fonák egyenes-kereszt, szerva és röpte) számottevő mennyiségű pontot ütni. Persze Djokovic ellen ezeket a pontokat picit nehezebben tudja beütni, mint bárki más ellen, egy-egy pontot esetenként kétszer-háromszor is meg kell csinálnia, ám ez az alapálláson nem változtat.

Egy nem sokat hibázó agresszor ellen akkor van a legtöbb esélyed, ha esetleg agresszívabb tudsz lenni még nála is, ha meg tudod előzni, ha el tudod ragadni tőle a kezdeményezést. Ezt csinálta Nole az első játszma első felében, addig gyorsította a játékot az alapvonalról, amíg Stan nyerőibe már túl sok hiba csúszott. Ám mivel neki ez nem az alaptenisze, így rögtön felmerült a kérdés, hogy vajon meddig tudja tartani ezt a ritmust. Ahogyan az várható volt, nem tudta tartani a meccs végéig, sőt, igazából még az első szett végéig sem sikerült.

Valahogy így. Nem lehet azt mondani, hogy a tegnapi lett volna a legjobb meccsük, noha kétségtelen parádés meneteket láthattunk. A lehetőségeikhez képest azt hiszem, jól játszottak mindketten, de a lehetőségeik behatároltak voltak. Más-más okból, de behatároltak. Az egyiknek azért, mert túl fáradt volt, a másiknak pedig azért, mert egyfelől nem volt teljesen egészséges, másfelől pici meccshiánnyal is küzdött. Így utólag azt mondhatjuk: egálból indultak, és ha egy egálból indulnak, akkor azt az agresszorok picit többször nyerik meg, mint akik védekezésre kényszerülnek.

Lehet, mindössze ennyi volt a különbség. Podcast a többiről holnap!