A bíró gyalázása kétélű fegyver – a teniszezők bemutatták Sanghajban, miért

Néha egészen kicsit, néha súlyosabbat, mint ahogyan az Carlos Bernardes esetében történt nemrég. A brazil mérkőzésvezető – aki mögött durván 40 év rutinja áll, és a szezon végén visszavonul – a Flavio Cobolli-Stan Wawrinka mérkőzés egy pontján rosszul könyvelte el az eredményt, így a játék tizenöt-mind helyett semmi-harminccal indult. Cobolli ráadásul elvette a háromszoros Grand Slam-bajnok szerváját, majd végig is vitte a brékelőnyét.

A hiba – és talán ez a legfurcsább az egészben – senkinek sem tűnt fel, még a játékosok sem reklamáltak, így a jelenetet nem követte heves vita, a supervisor sem hallgatta meg együttérző tekintettel a dühös sértettet. Pedig ha van olyan szituáció, amelyben teljesen jogos a reklamáció, ez ilyen volt: a pont objektíven Wawrinkának járt volna, és a bíró figyelmetlensége (vagy a figyelmének megoszlása) vezetett egy olyan nyomáshelyzethez, amelyből rosszul jött ki a svájci.

Sokszor azonban olyan szituációkban csattan az ostor a játékvezetőkön, amelyben vagy igazuk volt, vagy olyan objektív szabályt tartanak be, amelyben nincs lehetőségük változtatni az ítéleten. Hány és hány olyan eset volt, amikor a hálóban lévő érzékelő jelzett a szervánál, ami hosszas és meddő vitát eredményezett? Az ATP-nél újabban már a shot clock elindítása sem a mérkőzésvezetők feladata, hanem a labdamenet végén automatikusan elindul, a bíró pedig már csak az időt nézi.

Azon hosszasan lehetne vitatkozni, hogy a mostani szabály mennyire életszerű, az például egészen biztosan kijelenthető, hogy igazságosabb lenne a shot clockot a labdamenetek hosszához igazítani, ahogyan azt a NextGen-világbajnokságon tesztelték. A rendszer azonban egyértelmű, a szerepek is tiszták benne, a játékosoknak pedig – érezzék bármennyire igazságtalannak a helyzetet – el kellene fogadniuk, hogy a bíró csak egy fogaskerék a rendszerben.

Sanghajban több érdekes jelenet is kialakult a mérkőzésvezetők és a játékosok között. Az egyik legnagyobb visszhangot Frances Tiafoe reakciója váltotta ki, aki – nincs értelme szépíteni – néhány ízes baszd meg közepette vonult le a pályáról a Roman Safiullin elleni mérkőzését követően. Az amerikai teniszező épp a shot clock miatt kapott büntetést Jimmy Pinoargote mérkőzésvezetőtől – a felvételek alapján egyébként teljesen jogosan.

Tiafoe, miután kezdett kifutni a rendelkezésre álló időből, maga elé dobta a labdát, és hiába állította, hogy azzal már megkezdte a mozdulatot, Pinoargote értelmezése közelebb áll a valósághoz – vagyis a kétszeres US Open-elődöntős csak nyerni szeretett volna pár másodpercet. „Ez nem én vagyok” – írta a bocsánatkérő üzenetében Tiafoe. „Hagytam, hogy a pillanat hevében eluralkodjon rajtam a frusztráció, és nagyon csalódott vagyok, hogy így kezeltem a helyzetet.”

Szerdán Stefanos Tsitsipas kérte számon Fergus Murphyt, amiért az ír mérkőzésvezető kiosztotta a figyelmeztetést az időtúllépés miatt. A bíró hiába próbálta elmagyarázni, hogy nem rajta múlik, mikor indul el az óra, és neki csak az időtúllépésre kell figyelnie, a görög határozottan kitartott az álláspontja mellett, miszerint egy komolyabb összeesküvés áldozata lett, és csak őt sújtják ezekkel az ítéletekkel.

A keddi játéknap másik nagy vitáját Alexander Zverev szolgáltatta, aki szintén egy zverevellenes összeesküvést szimatolt Mohamed Lahyani egyik ítélete után. A mérkőzésvezető úgy látta, hogy a labda már kettőt pattant, mire a német beleütött, így Tallon Griekspoor megkapta a pontot. Az ismétlés megerősítette, hogy Lahyaninak igaza volt, Zverev későn érkezett, ám ez nem gátolta meg a német teniszezőt a kifakadásban, amely pályafutása egyik legostobább kijelentéséhez vezetett.

Zverev a Grand Slam-döntős megjegyzéssel valószínűleg arra az esetre utalt, amikor a Roland Garroson Renaud Lichtenstein 2:1-es állásnál úgy látta, bent volt Carlos Alcaraz második szervája. A spanyol ezzel elkerülte a bréket, majd megfordította a játékot, a folytatásban pedig nem adott esélyt a németnek a zárkózásra. A tévés közvetítésekben bejátszott sólyomszem-felvétel alapján Lichtensein tévedett, ám azt érdemes leszögezni: ez nem tekinthető bizonyítéknak.

Épp ezek az esetek világítanak rá, miért kellene nagyobb türelemmel viszonyulni a mérkőzésvezetőkhöz. A játékosoknak kell a legjobban tudniuk, hogy mennyire könnyű benézni ezeket a helyzeteket élesben, elvégre ők is újra és újra megteszik. (A Challengeknek például csak a 30%-a sikeres.) Hiába érzik úgy, hogy egyre rosszabb a bíráskodás színvonala, valójában épp fordított a helyzet: két évtizede még csak sólyomszem sem volt.

A teniszben ráadásul minden abba az irányba mutat, hogy a lehető legnagyobb mértékben igyekeznek kizárni az emberi észlelést a bíráskodásból. Jövőre az ATP és a WTA Tour versenyein – a salakot is beleértve – élő sólyomszem üzemel majd (ami szintén nem 100%-ig megbízható, viszont az embernél kisebb hibahatárral dolgozik), és több helyen kísérleteztek már a videóbírós rendszerrel, ami a fennmaradó kétes szituációknál segíthet.

A játékosok szinte mindig úgy érzik, hogy súlyos igazságtalanság éri őket a pályán, akár így volt, akár nem. A bírókkal szembeni agresszív fellépés azonban kezd aggasztóan általánossá válni a teniszezők között, amiből hosszabb távon mindenki rosszul jön ki: a bírók, a nézők, de leginkább maguk a játékosok. Különösen akkor, amikor olyan tévedés miatt kérik számon a mérkőzésvezetőket, amit még csak el sem követtek.