A bíró gyalázása kétélű fegyver – a teniszezők bemutatták Sanghajban, miért
Publikálva 09/10/2024 - 12:54 GMT+2
A sanghaji tenisztornán nemrég egy hatalmas játékvezetői hiba borzolta a kedélyeket, amikor Carlos Bernardes rosszul könyvelte el az eredményt az egyik találkozón. Más meccseken viszont fantomhibák miatt kérték számon a mérkőzésvezetőket, olykor egészen komikus párbeszédekbe bonyolódva. Hol a határ és meddig mehetnek el a játékosok?
Nadal után újra spanyol győztes Párizsban, Alcaraz 1-2-es hátrányból húzta be a Roland Garrost
Videó forrása: Eurosport
Több tiszteletet érdemelnének a mérkőzésvezetők – még akkor is, ha esetleg hibáznak.
Néha egészen kicsit, néha súlyosabbat, mint ahogyan az Carlos Bernardes esetében történt nemrég. A brazil mérkőzésvezető – aki mögött durván 40 év rutinja áll, és a szezon végén visszavonul – a Flavio Cobolli-Stan Wawrinka mérkőzés egy pontján rosszul könyvelte el az eredményt, így a játék tizenöt-mind helyett semmi-harminccal indult. Cobolli ráadásul elvette a háromszoros Grand Slam-bajnok szerváját, majd végig is vitte a brékelőnyét.
A hiba – és talán ez a legfurcsább az egészben – senkinek sem tűnt fel, még a játékosok sem reklamáltak, így a jelenetet nem követte heves vita, a supervisor sem hallgatta meg együttérző tekintettel a dühös sértettet. Pedig ha van olyan szituáció, amelyben teljesen jogos a reklamáció, ez ilyen volt: a pont objektíven Wawrinkának járt volna, és a bíró figyelmetlensége (vagy a figyelmének megoszlása) vezetett egy olyan nyomáshelyzethez, amelyből rosszul jött ki a svájci.
Sokszor azonban olyan szituációkban csattan az ostor a játékvezetőkön, amelyben vagy igazuk volt, vagy olyan objektív szabályt tartanak be, amelyben nincs lehetőségük változtatni az ítéleten. Hány és hány olyan eset volt, amikor a hálóban lévő érzékelő jelzett a szervánál, ami hosszas és meddő vitát eredményezett? Az ATP-nél újabban már a shot clock elindítása sem a mérkőzésvezetők feladata, hanem a labdamenet végén automatikusan elindul, a bíró pedig már csak az időt nézi.
HA MEGHALADJA A JÁTÉKOS A 25 MÁSODPERCET, SZÓL ÉRTE, ÉS HA TÖBBSZÖR ELŐFORDUL, AKKOR KÉNYTELEN KIOSZTANI A BÜNTETÉSEKET.
Azon hosszasan lehetne vitatkozni, hogy a mostani szabály mennyire életszerű, az például egészen biztosan kijelenthető, hogy igazságosabb lenne a shot clockot a labdamenetek hosszához igazítani, ahogyan azt a NextGen-világbajnokságon tesztelték. A rendszer azonban egyértelmű, a szerepek is tiszták benne, a játékosoknak pedig – érezzék bármennyire igazságtalannak a helyzetet – el kellene fogadniuk, hogy a bíró csak egy fogaskerék a rendszerben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/07/4037424-81886128-2560-1440.png)
Hoogtepunten Taylor Fritz - Frances Tiafoe - US Open
Videó forrása: Eurosport
Sanghajban több érdekes jelenet is kialakult a mérkőzésvezetők és a játékosok között. Az egyik legnagyobb visszhangot Frances Tiafoe reakciója váltotta ki, aki – nincs értelme szépíteni – néhány ízes baszd meg közepette vonult le a pályáról a Roman Safiullin elleni mérkőzését követően. Az amerikai teniszező épp a shot clock miatt kapott büntetést Jimmy Pinoargote mérkőzésvezetőtől – a felvételek alapján egyébként teljesen jogosan.
Tiafoe, miután kezdett kifutni a rendelkezésre álló időből, maga elé dobta a labdát, és hiába állította, hogy azzal már megkezdte a mozdulatot, Pinoargote értelmezése közelebb áll a valósághoz – vagyis a kétszeres US Open-elődöntős csak nyerni szeretett volna pár másodpercet. „Ez nem én vagyok” – írta a bocsánatkérő üzenetében Tiafoe. „Hagytam, hogy a pillanat hevében eluralkodjon rajtam a frusztráció, és nagyon csalódott vagyok, hogy így kezeltem a helyzetet.”
Szerdán Stefanos Tsitsipas kérte számon Fergus Murphyt, amiért az ír mérkőzésvezető kiosztotta a figyelmeztetést az időtúllépés miatt. A bíró hiába próbálta elmagyarázni, hogy nem rajta múlik, mikor indul el az óra, és neki csak az időtúllépésre kell figyelnie, a görög határozottan kitartott az álláspontja mellett, miszerint egy komolyabb összeesküvés áldozata lett, és csak őt sújtják ezekkel az ítéletekkel.
Tsitsipas és Murphy vitája
- Ember, miért csinálod ezt velem?
- Az óra automatikusan elindul.
- Én vagyok az egyik legjobb ebben a touron, a legkiegyensúlyozottabb játékos.
- Csak hallgass meg. Segítene, ha figyelnél rám. Az óra automatikusan indul. Nem irányíthatom.
- Miért vagytok ennyire ellenem? Az előző hónapokban borzasztóak voltatok. Nem értem, mi ütött belétek.
- Ez tévedés. Nem vagyok ellened, mint ahogyan mások ellen sem.
- Rajtam kívül nem láttam, hogy más játékos figyelmeztetést kapott volna.
- Talán látnál, ha több meccset néznél. Rengeteg büntetést osztunk ki időtúllépés miatt.
- Biztos vagy benne? Egy csomóan rosszabbak nálam.
- Biztos vagyok benne, hogy ők is kapnak büntetést. Az a legjobb, ha erről a meccsről beszélünk. Túl lassú voltál annál a szervánál. Figyelned kell az órát. Figyelned kell az órát, hogy tartsd a tempót.
A keddi játéknap másik nagy vitáját Alexander Zverev szolgáltatta, aki szintén egy zverevellenes összeesküvést szimatolt Mohamed Lahyani egyik ítélete után. A mérkőzésvezető úgy látta, hogy a labda már kettőt pattant, mire a német beleütött, így Tallon Griekspoor megkapta a pontot. Az ismétlés megerősítette, hogy Lahyaninak igaza volt, Zverev későn érkezett, ám ez nem gátolta meg a német teniszezőt a kifakadásban, amely pályafutása egyik legostobább kijelentéséhez vezetett.
„Miért is töröm magam azzal, hogy 89 meccset játszom egy évben? Nem lehetséges, nem lehetséges. Minden egyes Grand Slam-döntőt miattatok veszítek el, a ti hibáitok miatt. Itt vagyok, melózok, mint egy állat, ti pedig egy csomót hibáztok. Ti döntitek el a meccseket, ti döntitek el a végeredményt minden egyes héten. Miért csináljátok? Milyen okotok van rá?”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/09/3985834-80892388-2560-1440.png)
Top 5 Shots from the final day of the French Open featuring Alcaraz brilliance
Videó forrása: Eurosport
Zverev a Grand Slam-döntős megjegyzéssel valószínűleg arra az esetre utalt, amikor a Roland Garroson Renaud Lichtenstein 2:1-es állásnál úgy látta, bent volt Carlos Alcaraz második szervája. A spanyol ezzel elkerülte a bréket, majd megfordította a játékot, a folytatásban pedig nem adott esélyt a németnek a zárkózásra. A tévés közvetítésekben bejátszott sólyomszem-felvétel alapján Lichtensein tévedett, ám azt érdemes leszögezni: ez nem tekinthető bizonyítéknak.
A rendszer szerint – amit nem kalibráltak hivatalos mérkőzéshez, ráadásul salakon alapból pontatlanabb, mint a többi borításon – csupán két milliméterrel tévedett a mérkőzésvezető.
Épp ezek az esetek világítanak rá, miért kellene nagyobb türelemmel viszonyulni a mérkőzésvezetőkhöz. A játékosoknak kell a legjobban tudniuk, hogy mennyire könnyű benézni ezeket a helyzeteket élesben, elvégre ők is újra és újra megteszik. (A Challengeknek például csak a 30%-a sikeres.) Hiába érzik úgy, hogy egyre rosszabb a bíráskodás színvonala, valójában épp fordított a helyzet: két évtizede még csak sólyomszem sem volt.
A teniszben ráadásul minden abba az irányba mutat, hogy a lehető legnagyobb mértékben igyekeznek kizárni az emberi észlelést a bíráskodásból. Jövőre az ATP és a WTA Tour versenyein – a salakot is beleértve – élő sólyomszem üzemel majd (ami szintén nem 100%-ig megbízható, viszont az embernél kisebb hibahatárral dolgozik), és több helyen kísérleteztek már a videóbírós rendszerrel, ami a fennmaradó kétes szituációknál segíthet.
A játékosok szinte mindig úgy érzik, hogy súlyos igazságtalanság éri őket a pályán, akár így volt, akár nem. A bírókkal szembeni agresszív fellépés azonban kezd aggasztóan általánossá válni a teniszezők között, amiből hosszabb távon mindenki rosszul jön ki: a bírók, a nézők, de leginkább maguk a játékosok. Különösen akkor, amikor olyan tévedés miatt kérik számon a mérkőzésvezetőket, amit még csak el sem követtek.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés