Stefanos Tsitsipas a US Open előtt úgy érezte, sokat javult a sérülése, de a stressz és az idegesség miatt visszatért a problémája

Stefanos Tsitsipas régóta bajlódik hátsérüléssel, és még nem sikerült tartós megoldást találni a problémára. Mindez a görög teniszező teljesítményén is tükröződik, jelenleg a 27. helyen áll a ranglistán, és ha nincs az a váratlan dubaji tornagyőzelem, most sokkal hátrébb lenne.

Tsitsipas lassan már nyomokban sem emlékeztet önmagára - öt szettben búcsúzott a US Openen

Videó forrása: Eurosport

A korábbi világranglista-3. teniszező jelenleg a görög-brazil Davis-kupa-párharcra készül, de még egyáltalán nem biztos benne, hogy pályára is tud lépni.
"Nem szeretnék túl sokat ígérni, mert most még igyekszem megszabadulni az előző hetekben elszenvedett traumától. Még nem vagyok benne biztos, de mindent megteszek érte"fogadkozott a görög.
Tsitsipas az év elején még a top 10 közelében volt a ranglistán, és a pocsék Australian Opent követően – négy szettben kikapott Alex Michelsentől az első fordulóban – úgy tűnt, összeszedi magát: Rotterdamban negyeddöntőt játszott, Dubajban pedig a döntőig menetelt, ahol le is győzte Felix Auger-Aliassime-ot. Azóta viszont csak két versenyen tudott egynél több meccset nyerni: Monte-Carlóban és Barcelonában.
2025-ben a Grand Slam-tornákon mindössze két mérkőzést nyert, még a Roland Garroson sem tudta megmutatni, miért számított néhány évvel ezelőtt a világ egyik legjobb salakos teniszezőjének. A nyáron a sikerek helyett az edzőmizériájával került a hírekbe: Goran Ivanišević élesen kritizálta a játékost, aki ezt követően visszatért az apjához, akit tavaly nyáron küldött el a csapatából.
Az amerikai versenyekre már vele készült, de nem volt említésre méltó eredménye, a US Openen a második fordulóban búcsúzott. Mint kiderült, ezeken a tornákon sem volt 100%-os állapotban.
"Most jól érzem magam, sokkal jobban, mint két-három héttel ezelőtt. A US Open relatíve nehéz volt, mert az első meccsnek úgy mentem neki, hogy nem voltam benne biztos, be tudom fejezni. Az első szettben még elég sok negatív gondolatom volt, azt gondoltam, talán meg kell állnom, de a második és a harmadik szettben kezdtem jobban érezni magam.
Nem volt egy kellemes US Open, mert arra számítottam, hogy jobb állapotban leszek. Altmaier ellen kétszer kellett szokatlan pillanatban ápolást kérnem. Jelenleg is sérüléssel küszködök, amire keressük a megoldást, felkerestem specialistákat, próbáljuk a lehető legtöbbet megtanulni arról, amin most keresztül megyek. Remélhetőleg hamarosan túl leszek rajta."
Tsitsipas számára az lehet igazán aggasztó, hogy a US Opent megelőzően úgy érezte, sokat javult az állapota, és kimondottan optimista volt az edzések után.
picture

US Open - Stefanos Tsitsipas - Alexandre Muller - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

"Az amerikai túra során – Torontóban, Cincinnatiben és Winston-Salemben – bár akadtak kisebb kellemetlenségek, nem volt túl sok problémám, nem kellett edzéseket félbeszakítanom, vagy kevesebbet edzenem a szokásosnál. Megtaláltuk az egyensúlyt a csapattal, és azt a mennyiségű munkát végezhettük el, amit már régóta akartunk.
A stressz és az idegesség is szerepet játszott abban, hogy visszatért a sérülés.
Az az egészben a legfurcsább, hogy a US Open első fordulója előtt fantasztikusan éreztem magam az edzésen. Mindannyian izgulunk, amin nem segített, hogy kevés meccset nyertem mostanság. A mérkőzés elején úgy éreztem magam, mint ahogyan mostanában szoktam, ami azért bosszant, mert rengeteget dolgoztam, számtalan órát fordítottam a felkészülésre, és aztán a pályán szembesültem azzal, hogy talán nem vagyok játékra alkalmas állapotban."
A görög teniszező nem csak az edzői stábon változtatott, de próbálja a pályán kívüli szokásait is átalakítani. Néhány nappal ezelőtt minden követését törölte az Instagram-oldalán, ami nem csak egy szimbolikus gesztus volt.
"Beszéltem a közösségi médiás csapattal, és úgy döntöttem, minden követést megszüntetek. Nem a követett embereknek szól, azért döntöttem így, mert szeretnék egy kicsit elszakadni a közösségi oldalaktól. A sok utazás és a stressz miatt a közösségi oldalakon vezettem le a feszültséget, ami nem volt helyes. Órákon át pörgettem az oldalakat és néztem a videókat.
Rájöttem, hogy jót tenne, ha kitűzném azt a célt, hogy a következő egy, kettő, három vagy akár még több évben nem használnék közösségi oldalakat. Van egy csapatom, ami ezt menedzseli helyettem, és segít megőrizni a hitelességem, amit nagyon fontosnak tartok. A közösségi oldalaktól való elszakadással a gyerekeket is szeretném arra ösztönözni, hogy kimozduljanak."
Görögország az OAKA stadionban fogadja Brazíliát, egy olyan helyszínen, amit a 2004-es olimpián - igaz, nem teniszre - is használtak. Tsitsipas elmondta, nagyon szeret hazai közönség előtt játszani, ezért is bízik abban, hogy végül vállalni tudja a játékot, és ha rajta múlik, a novemberi 250-es versenyen is elindul Athénban.
"Már nagyon hiányoztak [a görög szurkolók]. A legnagyobb élmény ilyen pályákon játszani, újra kapcsolatba kerülni a görög drukkerekkel, akik nem sűrűn látnak teniszt. Idén azonban Athénban lesz egy 250-es verseny, ami fantasztikus dolog. Görögország visszatérőben van, fényesnek látom a jövőt, nagyon elégedett vagyok."
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés