Érzelmileg zsarolta Tsitsipast az anyja? Egy korábbi stábtag szerint ezért maradt az apja az edzője
Publikálva 07/09/2024 - 07:09 GMT+2
Stefanos Tsitsipas munkakapcsolata az édesapjával, Apostolosszal már évekkel a szakítás előtt sem volt fenntartható. Ezt állítja legalábbis a görög korábbi fiziója, Jérôme Bianchi, aki hosszú ideig tagja volt csapatának, így közelről nézhette végig az apa és fia közötti viszony hullámzásait. Sőt, a helyzet elmérgesedésében a szakember szerint Tsitsipas édesanyja is szerepet játszott.
Meglepődünk az újabb korai búcsún? Tsitsipasnak az első kör volt a végállomás a US Openen
Videó forrása: Eurosport
Stefanos Tsitsipas augusztus 9-én, a Kei Nishikoritól elszenvedett montreali vereségét követően jelentette be, hogy többé már nem az édesapja edzi őt.
Apsotolos Tsitsipas a kezdetektől, a gyerekkora óta irányította a korábbi kétszeres Grand Slam-döntős felkészülését.
Az említett Nishikori elleni mérkőzésen a papa ott ült a lelátón a szokásos helyén, Tsitsipas stábjában. Még az első szettben történt, hogy Stefanos kikiabált az édesapjának, hogy
Ezt Apostolos meg is tette. A meccset követően Tsitsipas élesen bírálta édesapja edzői tevékenységét, mint mondta, nem igazán foglalkozott azzal, hogy érzi magát, nem hallgatta meg a visszajelzéseit, ami őt csalódással töltötte el.
A görög ideiglenesen Dimitris Hadjinikolaouval, hazája Davis-kupa-kapitányával dolgozik, amíg nem talál maga mellé egy főállású edzőt. Azóta Tsitsipas kikapott Cincinnatiben a második körben Jack Drapertől, majd Thanasi Kokkinakis verte őt a US Open első fordulójában.
A görög korábbi fiziója, Jérôme Bianchi a L’Équipe-nek beszélt nemrégiben arról, mi jellemezte az apa és fia közti munkakapcsolatot.
– mondta Bianchi.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/05/3798151-77252948-2560-1440.jpg)
Stefanos és Apostolos Tsitsipas
Fotó: Getty Images
„Minden alkalommal, amikor Stefanos be akarta fejezni a munkakapcsolatot az apjával, az anyja már rohant is hozzá, és azt mondta, hogy ’Ezt nem teheted vele, neked áldozta fel az életét.’ Stefanosnak pedig ezt követően bűntudata lett.”
„Közben rájött, hogy öregszik, és a karrierje nem úgy alakul, ahogy alakulnia kellett volna.”
Bianchi arról is beszélt, hogy sok játékos azért függesztette fel az edzést Stefanosszal, mert ott volt Apostolos, a dumagép, aki „teljesen leuralta a fiát, és nem hagyta őt levegőhöz jutni.”
Stefanos egy hosszú, érzelmes nyilatkozatban erősítette meg az apjával való szakítás tényét. Elnézést kért, és elmondta, hogy bánja, hogy az apjával elfogadhatatlan módon viselkedett.
„Fájó szívvel tájékoztatlak benneteket, hogy az együttműködésem az apámmal mint edzővel véget ért. Azt szeretném, hogy apaként legyen mellettem, és csak és kizárólag apaként.”
„A filozófia azt tanítja nekünk, hogy a határaink felismerése és a hibáink elismerése által jutunk el a bölcsességig. Az én esetemben ez azt jelenti, hogy megértettem, hogy nem volt helyes az, ahogy az apámmal beszéltem.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/19/3729562-75881168-2560-1440.jpg)
Stefanos és Apstolos Tsitsipas
Fotó: Getty Images
„A tenisz nem csak egy meccs vagy egy ütés, hanem egy hosszú út, tele érzelmekkel, nyomással és elvárásokkal. Egy-egy frusztrált pillanatban az édesapám is sok hibát követett el.”
„Introvertáltként én alapvetően benntartom az érzelmeimet, amelyek egymásra pakolódnak, majd egyszer csak kitörnek belőlem. Nyugodt embernek tartom magam, így aztán az, ahogy reagáltam, engem is sokkolt.”
„Akkor reagálok így, amikor úgy érzem megítélnek, érzelmileg támadnak és nem tisztelnek. Ilyenkor olyasmi is kijön a számon, ami ellenkezik az értékeimmel."
„Édesapámnak köszönöm az áldozatokat, a fájdalmat, a szenvedést, és hogy folyamatosan törekedett a sikerre velem, a tanítványával. Mostantól azt szeretném, hogy csak apai szerepben legyen jelen az életemben."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/16/4027352-81684688-2560-1440.jpg)
A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!
Fotó: Eurosport
via tennis365
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés