„Szexi top 20-as legyél inkább, mint csúnya világelső” – így tombol a szexizmus a teniszben

Adott némi belső infót a román teniszező, Sorana Cirstea a minap a La Fileu podcastnak arról, hogy a legtöbb brand esetében mennyire számít, hogy nézel ki. Mielőtt 2006-ban szerződött volna szponzorával, az Adidasszal, azt mondták: jobb, ha szexi top 20-as, mint ha világelső, de csúnya. A szexizmus bugyrai a női teniszben.

Sorana Cirstea

Fotó: AFP

A pályán nyújtott teljesítmény nem mindig számít.
„Ha a legjobb 20-ban vagy a világranglistán, mindenhol szem előtt vagy. A nap 24 órájában, hétszer egy héten, minden héten, minden versenyen” – nyilatkozta a La Fileu podcastnak a harmadik számú román teniszező, Sorana Cirstea. Ahogy ő mondja, a női tenisz jelentősen különbözik a férfiakétól.
Jobban megéri csinosnak lenni a top 10 vagy 20 körül, mint kevésbé vonzó külsővel világelsővé válni – foglalta össze Cirstea azokat a megállapításokat, amiket az szponzori szerződéskötés idején, 2006-ban hangzottak el a cégek képviselőitől. „Azt is látni kell, hogy az ilyen játékosoknak van meg a kvótája, hiszen ez a sportág is egy nagy piac” – folytatta a jelenleg a világranglista 38. helyén álló sportoló.
„A legjobb helyzetben az amerikaiak, a kínaiak vagy a japánok vannak. Naomi Osaka Japánból a legjobban fizetett, sőt, az elmúlt években is ő volt az. Erről szól a piac” – magyarázta a 32 éves sportoló, aki pályafutása csúcsán, 2013-ban 21. volt a világranglistán.
Szerinte különösen nehéz helyzetben vannak a kelet-európai sportolók.
„Hogy hogyan tudod a játékkal lázba hozni az embereket, hogyan tudod megmutatni magad a pályán, ez nagyon fontos.”
Cirstea legjobb teljesítménye a 2009-es Roland Garros negyeddöntője volt, de tavaly tornát nyert Isztambulban is. Ez volt pályafutása második tornagyőzelme, az elsőt 2008-ban szerezte. Tour szinten legutóbb a US Openen játszott, ahol a második fordulóban búcsúzott.
2016-ban szponzort váltott, azóta a New Balance-szal dolgozik.
via
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés