Djokovic újabb fordítás után már az elődöntőben Belgrádban
Újabb mérkőzést nyert Novak Djokovic a Belgrádban zajló ATP 250-es tenisztornán, és ismét egy honfitársán kerekedett felül. A vajdasági Györe László után ezúttal a fiatal, 22 éves Miomir Kecmanovic volt az ellenfél, aki idén az Ausztrál Openen eljutott a negyedik körig. Akárcsak az előző körben, Djokovicnak most is hátrányból kellett megfordítania a mérkőzést.
ATP Belgrád: Djokovic egy újabb fordítással elődöntős háziversenyén
Videó forrása: Eurosport
A világelső Novak Djokovic újabb szerb honfitársát búcsúztatta az 534 ezer euró (200 millió forint) összdíjazású belgrádi salakpályás férfi tenisztornán.
A 20-szoros Grand Slam-bajnok, aki múlt héten Monte-Carlóban az első fordulóban búcsúzott, első meccsén a zentai születésű Laslo Djerét (Györe László) verte, a csütörtöki negyeddöntőben pedig ugyancsak szetthátrányból fordított a 38. helyen álló Miomir Kecmanovic ellen.
Djokovic 2009 és 2011 után harmadszor nyerhet szülővárosában.
A szerb játékos a mérkőzés előtt a wimbledoni torna szankcióiról is elmondta véleményét, melyeket "őrültnek" nevezett.
Eredmények:
nyolcaddöntő:
korábban:Rublev (orosz, 2.)-Lehecka (cseh) 4:6, 7:6 (7-1), 6:2Otte (német)-Karatsev (orosz, 4.) 6:7 (4-7), 6:1, 6:3Fognini (olasz, 6.)-Bedene (szlovén) 6:2, 6:3
negyeddöntő:
Forrás: MTI
Ha lemaradtál Djokovic meccséről, most megnézheted:
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés