Eurosport
A magyar teniszedző, aki topjátékosok fejlődését segíti, és együtt ünnepelt Djokoviccsal
Publikálva 05/11/2023 - 14:03 GMT+1
A Grand Slam-tornákon versengő és azokat megnyerő teniszezők mögött gyakran állnak olyan szakemberek, akik a kamerák elől rejtve, de ugyanolyan elkötelezetten dolgoznak a sikerért. A Gotta Analytics keretein belül Sári Botond olyan profi játékosokkal dolgozik, mint Brandon Nakashima, de New York-i élményei során közelebbi kapcsolatba kerülhetett Novak Djokoviccsal is.
Sári Botond - fotó: Facebook
Fotó: Facebook
Ebben az interjúban Botond mesél nekünk amerikai tapasztalatairól, és feltárja azokat a hátterben zajló folyamatokat, amelyek az élsportolókat a tenisz csúcsára segíthetik.
Kezdjük az elején. Amerikába költöztél, és most a Gotta Analytics-nél dolgozol. Hogyan hallottál róluk, hogyan indult ez az egész kaland?
A történet az MTSZ által Budapesten rendezett ITF edzői képzésén kezdődött, ahol nagyon jó kapcsolatba kerültem Pelva Gáborral, aki a Magyar Tenisz Szövetség korábbi munkatársa, többek között edzőképzési igazgatója és válogatott vezetőedzője volt. Gábor másfél évvel ezelőtt felhívott, hogy lenne ez a lehetőség New York mellett, ahova egy ambíciózus, fiatal, de képzett edzőt keresnek és rám gondolt, ami rettentően megtisztelő volt. Pár héttel később Gordon Uehling fel is hívott, és elmagyarázta a helyzetüket. Ő egy teniszklub tulajdonosa, amit CourtSense-nek hívnak, két létesítményük van, és további hármat menedzselnek.
Ezen kívül beszélt az analitikai cégről, Gottáról, és hogy a fő kliensük maga Novak Djokovic. A videóhívás során bemutatta a Gotta rendszerét és főhadiszállását, ami elsőre eléggé lesokkolt. Az egész telek gyönyörű, mint egy botanikus kert, olyan szépen rendezett.
Van rajta 5 teniszpálya, egy zöld salakos, egy vörös salakos, egy füves pálya, valamint egy szabadtéri és egy fedett keménypálya (amit ugyanaz a cég épített, amelyik a US Open pályák borításáért felel). Elmondta azt is, hogy a cégük elsőszámú kliense Novak Djokovic, ami természetesen igencsak vonzóan hangzott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/11/05/3819942.jpg)
Sári Botond és Novák Djokovic
Fotó: Facebook
Azt mondta, menjek ki két hétre, nézzük meg milyen a kohézió, legfeljebb hazajövök. Persze én már teljes elköteleződéssel érkeztem ide, felmondtam mindent magam mögött Budapesten, és tulajdonképpen azóta kint is vagyok. Végül a CourtSense-ben kaptam gyakornoki állást, amin keresztül szoros együttműködésbe léphettem a Gottával is.
A legnehezebb az volt, hogy a feleségem egészségügyi okokból nem tudott velem tartani, úgyhogy 2-3 havonta hazajártam pár hétre. Nagyon várom, hogy újra együtt lehessünk egy családként, hiszen lassan hazaköltözöm.
Mi pontosan a dolgod a Gottában? Mivel foglalkozol?
Meccselemzőnek tanultam az elmúlt egy évben, főként Gordon fiának a meccseit elemeztem az elején, majd később néhány próbameccset követően látták, hogy megbízhatóan és pontosan dolgozom, valamint tényleg értem a rendszert, úgyhogy elkezdhetek profiknak elemezni. Emellett a Gotta nem csak adatot szolgáltat és ajánlásokat tesz.
A cég másik alapítója, Brett Hobden felelős a leszerződött játékosok technikai fejlesztéséért, ha ezt igénylik. Brett, akit a tenisz legbriliánsabb elméjének tartok, korábban dolgozott többek között Andre Agassivalés Tommy Haasszal is éveken keresztül, és az ő elméjének a szüleménye ez a rendszer, amin keresztül vizsgáljuk a teniszt.
Ez a technikai fejlesztés úgy néz ki, hogy a játékos csapatostul (vagy egyedül, ha úgy szeretné) eljön a telekre, és ott Brett irányításával mi mindent megteszünk, hogy az analízis alapján feltárt fejleszthető területeket csiszoljuk.
Elképesztő mennyiségű tudást szívtam magamba csak azzal, hogy Brett mellett lehettem több héten keresztül, különböző játékosok mellett ilyen felkészülések során.
Hogyan működik az analízis, milyen adatokat elemeztek?
Az elemzés úgy történik, hogy minden pontnak megvizsgáljuk a konklúzióját, hogyan ért véget, és erről részletes adatokat viszünk be. Amikor azt mondom részletes, nem csak úgy értem, hogy ki nem kényszerített hibák és nyerők a tenyeres, vagy fonák oldalon.
Minden egyes pont végén részletezzük, hogy az utolsó ütést honnan, hova ütötte a játékos, milyen szituációban volt, milyen ütést választott, és azt milyen eredményesen hajtotta végre. Így a meccs végén pontos diagnózis áll a rendelkezésünkre, hogy melyik szituációra milyen eredményű választ adott.
Ezek az adatok szinkronizálva vannak a meccsről készült felvétellel, így nem csak az adat áll rendelkezésünkre, hanem a hozzá kapcsolódó videóanyag is. Tegyük fel, hogy a játékosunk ütött 12 ki nem kényszerített hibát egy szett alatt. Ez jó, de túl sokat nem mond el nekünk arról, mi is történt. Ha viszont azt mondom, hogy ebből a 12-ből 9 a pálya közepén, vállmagasságban lévő ütéseknél, agresszív szituációban történt, és tudom, hogy milyen ütésfajtát választott ebben a szituációban, az már egy sokkal beszédesebb információ.
Hogy ezután egy kattintással elő tudom hívni ezt a 9 ütést, és meg tudom nézni, hogy van-e valamilyen díszfunkció a labda és szituáció érzékelésében, a labdához való helyezkedésben, az ütés kivitelezésében, vagy az ütés utáni mozgásában, az pedig már egyértelmű visszajelzést ad a játékosunkról.
Lehet, hogy valaki szeret tenyerest ütni, ha a labda viszonylag távol van tőle, és csípőmagasságban van, de attól még nem biztos, hogy akkor is jól üti, ha a labdától távolodnia kell, és az magasabban, alacsonyabban vagy gyorsabban jön.
Ezeket a szituációkat könnyen feltérképezzük, és tulajdonképpen egy egyszerű térképet adunk a csapatnak arról, hogy min kell dolgozni, vagy ha az ellenfelet elemezzük, akkor arról, hogy milyen stratégiával érdemes ellene játszani.
Laikusként felvethetné az ember a kérdést, hogy ezeket nem lehet szabad szemmel is észrevenni?
Annyi minden történik egy meccsen, hogy lehetetlen minden részletet észrevenni. Egyáltalán nem garancia, hogy a legfontosabbakat veszed észre szabad szemmel. Bármin lehet dolgozni és fejlődést elérni, de nem mindegy, hogy a terület, amit kiválasztunk, tényleg fontos-e, vagy csak annak látszik.
Rengetegszer fordul elő, hogy egy játékosnak a legnagyobb hiányossága, amivel több tíz pontot veszít meccsenként, rejtve marad, mert szabad szemmel “jól néz ki”, miközben egy olyan hibájával, amivel csak 1-2 pontot veszít el, éjjel-nappal foglalkoznak, mert könnyen észrevehető.
A tavalyi Next Gen-világbajnok Brandon Nakashimával is dolgozhattál pár napot, aki volt már 43. is a világranglistán. Mesélnél arról, milyen élmény volt? Tudtál neki bármiben segíteni?
Egy hetet töltöttem Brandonnal a telken, és pár napot dolgozhattam vele, valamint azóta is én felelek a meccseinek az elemzéséért, és én kommunikálok a csapatával. Ebben az egy hétben belemélyedtünk az egyik meccsének az analízisébe. Az abból gyűjtött tapasztalatok alapján átvettük azokat a szituációkat, ahol esetleg van jobb megoldás, mint amivel ő rendelkezik, és a pályán gyakoroltuk azokat specifikusan.
Senki nem teniszezik tökéletesen, mindig lehet egy-egy technikai megoldást fejleszteni, javítani. Többek között, ez különbözteti meg a legnagyobb bajnokokat a többiektől, hogy elfogadják, hogy nem tökéletesek, tehát tudnak még fejlődni, és ebben igénylik a külső segítséget is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/11/11/3252592.jpg)
Brandon Nakashima - Next Gen, 2021
Fotó: Getty Images
Tudtommal többször is voltál ütőpartnere Nakashimáéknak. Mit tudnak ők? Miben jobbak ők, mint azok a játékosok, akik ugyan gyerekkoruk óta versenyszerűen teniszeznek, de soha nem tudtak betörni az élmezőnybe?
Rengeteg készség tökéletesítésére van szükség ahhoz, hogy valaki egy mesterség élmezőnyébe kerüljön. A tenisz egy nagyon érdekes sportág, mert vannak játékosok, akik mindenféle hiányossággal együtt is betörnek az élmezőnybe, és vannak tökéletesnek tűnő sportolók, akik soha nem tudnak igazán kiteljesedni.
Vannak olyan mérhető dolgok, amik előfeltételei annak, hogy valakiből top játékos váljon, mint például a rally (semleges ütés) labdád sebessége, ami azért a top 100-ban 120 km/h felett van. De az, hogy ezt te tudod tartani, korántsem jelenti azt, hogy egyenes utad van az elitbe.
Ha egy dolgot kellene említenem, ami megkülönbözteti a legjobbakat a mezőny többi tagjától, akkor az egy hozzáállásban lévő különbség, amit látsz rajtuk. Nem ismernek lehetetlent, nem ismerik azt, hogy nem. Minden feladatot teljes erőbedobással teljesítenek, legyen az bármilyen jelentéktelennek tűnő is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/11/05/3819947.jpg)
Sári Botond és Brandon Nakashima
Fotó: Facebook
A magyar játékosok között is többen ott vannak a top 100-ban, vagy ahhoz közel a világranglistán, mind a férfiak, mind a nők között. Gondoltál arra, hogy ezzel őket is megkeresd? Mit gondolsz, tudnának az analízisből profitálni?
Természetesen. Azt gondolom, mindenki csak profitálni tudna ebből. Gondoltam rá, több ízben el is indult kommunikáció, de egyelőre nem alakult ki efféle kapcsolat senkivel. Nagyon szívesen dolgoznék bármelyik magyar játékossal, nemtől, kortól, szinttől függetlenül, de azért ezt a fajta befektetést inkább élenjáró játékosoknak ajánlanám.
Nagy sikernek könyvelném el, ha nemzetem legjobb játékosainak tudnék segíteni abban, hogy a legfejlettebb analízis-technológia segítségével érhetnék el a bennük rejlő potenciált. Az analízist úgy kell elképzelni, mint egy diagnosztikai eszközt, az edzőt, pedig úgy, mint egy műtőorvost. Természetesen lehet mindenféle képalkotó műszer nélkül, elmondott tünetek alapján műteni, de én sokkal jobban bíznom egy olyan orvosban, aki ránéz a röntgen- és MR-felvételre, mielőtt úgy dönt, hogy belém vág.
A két szakma nem, hogy nem verseng egymással, pont hogy kiegészíti egymást, és ha jó a kémia az analízis csapat és az edzői stáb között, csodálatos dolgok tudnak születni, nagyon rövid időalatt.
Milyen modern eszközöket vagy trükköket használtok egy ilyen technikai fejlesztésnél?
Legfőképpen a pálya körül lévő 18 kamera, és a pálya szélén lévő TV van ilyenkor a segítségünkre, amivel élőben tudjuk a játékost nézni, és ő is saját magát. Bármikor megállhatunk, visszanézhetjük különböző kameraállásokból, így vizuális visszajelzést kap saját magáról. Egy jó megoldást nagyon jól tud rögzíteni az ember, ha utána látja is magát kívülről.
A legizgalmasabb eszközök inkább a fitnesz felmérések során kerülnek elő, ahol többek között milliszekundum pontossággal mérjük a lábak közötti összhangot, vagy annak hiányát különböző dinamikus feladatok során. A ledlámpa rendszer is érdekes, amivel reakciósebességet, és így az agy sebességét mérjük.
Novak Djokovic az elsőszámú kliense a Gottának. Hogyan segíthet az analízis bármiben a valaha volt legeredményesebb (férfi) teniszezőnek?
Igen, rá abszolút igaz, amit a folyamatos fejlődésről állítottam. A pályán, mikor ő edz, síri csend van körülötte, és az egész csapat azt figyeli, hol tud hozzájárulni egy picit az edzéshez, hol egy technikai javítással, hol a törülköző kézhez nyújtásával. Nem csak elfogadja, hanem el is várja a csapatától, hogy mindenki teljes erőbedobással azon legyen, hogy ő fejlődni tudjon. A Gotta is azon dolgozik, hogy a meccsek elemzése után találjon valamit, amit lehetne optimalizálni még.
Az is fontos, hogy az ellenfeleit elemezve egyértelmű játéktervvel mehet a pályára, ami óriási segítség számára, de nem csak a ki-ki meccsek megnyerésében, hanem az esetleges, korábban csak szorosan megnyert meccsek simává tételében is, amivel sok üzemanyagot tud spórolni.
Na és a személyes találkozás Djokoviccsal? Tudnál róla mesélni? Milyen embernek ismerted meg?
Az egész US Open alatt ott lakott a telken, ahol mi is élünk, csak egy másik házban. Megnéztem több edzését, volt hogy a telken, volt hogy a konditeremben, volt hogy kimentünk az Openre. Ezek mellett volt szerencsém vele és a családjával vacsorázni, vagy filmet nézni, és ott lehettem a győzelme utáni ünnepi vacsorán is.
Ezek olyan emlékek, amiket soha nem fogok elfelejteni. Leírhatatlan élmény, amikor a kedvenc sportágad legnagyobb legendáját nem hogy megismered, de láthatod a civil életében is, ahogy például a gyerekeivel teniszezik. Elképesztően kedves, nyitott embernek ismertem meg, mindenkihez van egy jó szava, vagy egy humoros megnyilvánulása.
Az egyik ilyen élményem, hogy épp a telken teniszeztem és akkor még nem ismertük egymást, de tudta, hogy magyar vagyok, így odajött a pálya mellé és egy-két szót magyarul szólt hozzám. Azért amikor bemutatkoztam neki, lesokkolt a jelenléte. Nem tudom leírni szavakkal, de ha ő belép egy terembe, ott minden megváltozik, hirtelen nagyon máshogy érzed magad, tele leszel energiával. Inspiráló.
Összességében persze nem töltöttem nagyon sok időt vele, pláne nem kettesben, de a testi, lelki, érzelmi és spirituális tudatosságából biztosan magammal hoztam egy picit.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/11/04/3818900.jpg)
Novak Djokovic
Fotó: Getty Images
Mi a legfontosabb dolog, amit az amerikai utadon tanultál eddig? Szakmailag mit hozol magaddal?
Számomra az amerikai élmény egyértelműen a túláradó nyitottságról és pozitivitásról szól, ennek az összes pozitív és negatív hozamával. Sokat segített ez az élmény a magam köré épített falak lebontásában, és hogy kinyíljak mindenféle szégyenérzet nélkül.
Persze azért sokszor megkérdőjelezi az ember, hogy vajon tényleg mindig mindenki olyan fantasztikusan van-e, mint ahogy azt állítja. Szakmailag egyértelműen a specifikusság a legtanulságosabb. Sokkal részletesebben látom át a sportot, mint korábban, egy olyan rendszerben, amiben minden említésre méltó történésnek pontos neve van, és ahhoz pontos leírás tartozik, hogy mikor, miért, mit, és hogyan kell csinálni.
Ez a szituáció specifikusság teljesen új magasságokba emeli a játék iránti szeretetemet. Gyerekkorom óta megszállottja voltam a tökéletes technikai kivitelezésnek, de akármennyit tanultam, kutattam, és azt gondoltam, egyre közelebb kerülök a megfejtéshez, valami mindig is hiányzott.
Most, hogy megismerhettem ezt a rendszert, úgy érzem magam, mintha eddig csak akkordokat tanultam volna lefogni a zongorán külön-külön, de most megtanultam volna játszani a hangszeren. Emellett magas szintű profizmust és precizitást tanultam itt az elmúlt időszakban.
Nagyon hálás vagyok, hogy élhettem ezzel a lehetőséggel és tanulhatok itt.
Mik a terveid a jövőben, mikor jössz haza? Van-e lehetőséged továbbra is profikkal dolgozni?
Januárig maradok ebben a hibrid állapotban, hogy a klubban is dolgozom, meg a Gottában is. Ezután az analízissel foglalkoznék mélyebben, ami nem helyhez kötött. Emellett szívesen dolgoznék felnőtt, profi játékosokkal. Kilátásban van egy-két nagyon jó lehetőség, de erről még nem beszélnék. Továbbá szeretnék a tudásommal segíteni bárkinek otthon, aki hasonló fanatikussággal érez a sportág iránt, mint én.
Rövidebb távú, kurzus szintű oktatásban gondolkozom, ahol a jelentkezők gyorsan tudnak tanulni, megértik a szintjükhöz kalibrálva, mikor mit érdemes csinálni, és azt hogyan kell kivitelezni és hogyan lehet esetleg ezeket közösen, baráttal, partnerrel gyakorolni. Mindenképp izgalmas időszak elé nézek, nem tudom pontosan mit hoz a jövő, de bármi legyen az, tárt karokkal várom.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés