Djokovic szerint a Sinner-ügy rávilágít a tenisz egyik gyenge pontjára

Novak Djokovic a sanghaji 1000-es tenisztorna előtt válaszolt az újságírók kérdéseire, többek között Jannik Sinner újraindított doppingügyére is kitért. A szerb teniszező úgy látja, túl sok szervezetnek van ráhatása a tenisz ügyeire, ami következetlen döntésekhez és a sport számára káros folyamatokhoz vezet.

Hoogtepunten Popyrin - Djokovic - US Open

Videó forrása: Eurosport

A 24-szeres Grand Slam-bajnok szerint az olasz teniszező kálváriája is csak azt bizonyítja, túlságosan összetett a tenisz felépítése.
Jannik Sinnert augusztus elején felmentették a doppingvádak alól. Pontosabban: a Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA) a hónapokon át tartó vizsgálat alapján arra a következtetésre jutott, hogy a teniszezőt nem terheli felelősség azért, mert márciusban két mintájában is kimutatták a klosztebol nevű anabolikus szteroidot. Az ügy ezzel nem ért véget, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanis fellebbezést nyújtott be a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).
A háromtagú bírói testületnek a következő hónapokban azt kell mérlegelnie, hogy helyes volt-e az ITIA szabályértelmezése, vagyis felmenti-e a játékost az, ha a tiltott anyag a gyúrója figyelmetlensége miatt jutott a szervezetébe. Novak Djokovic a sanghaji tenisztorna előtti szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, szerinte az egész eset rávilágít egy komoly problémára: a profi tenisz intézményeinek diszfunkcionális működésére.
„Szerintem elég nyilvánvaló, hogy a rendszereink nem működnek jól. Ez valószínűleg még azoknak is feltűnik, akik nem követik a teniszt. Messze túl sok a következetlenség, túl sok intézmény érintett, és ez az ügy sem segíti a sportunkat. Azt hiszem, hogy három fellebbezést nyert meg sikeresen mostanáig, nagyon nehéz lehetett neki, a csapatának és a családjának” – magyarázta Djokovic, hozzátéve: lenyűgözőnek tartja, hogy a nehézségek ellenére Grand Slamet tudott nyerni Sinner.

Öt év szünet után újra Kínában

Djokovicnak szép emlékei vannak Kínáról és azon belül Sanghajról, összesen négyszer nyerte meg az egyetlen ázsiai 1000-es versenyt. A szerb teniszező azonban rég nem játszott a sanghaji közönség előtt, 2020 és 2022 között elmaradtak a versenyek a koronavírus miatt, tavaly pedig önként lépett vissza. A hosszabb szünet mellett az is extra motivációt jelenthet, hogy Djokovic egy újabb jelentős mérföldkövet érhet el a pályafutásában.
„Kína mindig is nagyon sikeres és örömteli hely volt számomra. Nagy sikereim voltak Kínában, Pekingben és Sanghajban egyaránt. Öt éve nem voltam itt. Imádok itt játszani, imádom a körülményeket, imádom a szurkolást, és az is extrán motivál, hogy a 100. trófeámat szerezhetem meg. Igyekszem az edzésekkel napi szinten fejlődni. Sok pontot, játékot és szettet játszom az edzéseken, hogy elérjem a kívánt szintet, elvégre nem sokat játszottam mostanában, van egy kis hátrányom.”
A körülmények azonban – legalábbis az emlékei alapján – elméletben kedveznek neki, ami segíthet leküzdeni a meccshiányt.
picture

Így nyerte meg Novak Djokovic az olimpiai aranyat - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

„Elég gyorsnak tartom a pályákat. Erről beszéltünk a többiekkel is. Más labdákkal teniszezünk, amelyek egy kicsit lassítani fogják a játékot, de még így is elég gyors. Itt nagy előnyt jelent a jó szerva. A US Open is sokkal gyorsabb volt a korábbiakhoz képest, és most ez a trend rajzolódik ki azok után, hogy éveken át lassították a játékot. Úgy tudom, a US Openen például azért változtattak, mert előtte túl sok hosszú, ötszettes meccs volt, ami felborította a tévés menetrendet.”
„A magam részéről nem bánom. Azt viszont fontosnak érezném, hogy amikor végrehajtják ezeket a változásokat, fokozatosabban tegyék. Most úgy éreztem, hogy nagyon más volt a US Open pályáinak a sebessége, mint a korábbi években. Öt éve nem játszottam itt, de arra emlékszem, hogy Sanghajban mindig gyorsak voltak a pályák, ezért jól kell szerválni. Hatalmas előnyt jelent, így én is ezen dolgozom.”
A szerb esetében most a motiváció lehet a legnagyobb kérdés. A 2024-es szezonja a saját mércéje szerint nem volt kiemelkedő, 2017 óta először fordult elő, hogy egyetlen Grand Slamet sem nyert. A legnagyobb célját azonban így is teljesítette, Párizsban ugyanis a nem túl ideális felkészülés ellenére olimpiai aranyérmes lett. Bár azt korábban egyértelművé tette, hogy az ATP-versenyek már nem élveznek prioritást, egy sikeres sanghaji szerepléssel a vb-hez is közel kerülne.
Djokovic jelenleg a 9. helyen áll az éves rangsorban, és csak 35 pont választja el az előtte álló Alex de Minaurtól, de Andrey Rublev (310) és Casper Ruud (525) sincs elérhetetlen távolságban. Azt viszont még nem tudjuk, meddig tervez játszani idén a 24-szeres GS-bajnok, Sanghaj után Szaúd-Arábiában játszik egy bemutatótornát Alcaraz, Sinner, Medvedev és Rune társaságában, és egyelőre ott van a neve a párizsi 1000-esen is, ám ez nem jelenti azt, hogy el is indul a versenyen.
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés