Helycsere küszöbén: ha Jannik Sinner megnyeri a párizsi Masters döntőjét, akkor visszaveszi a világelsőséget Carlos Alcaraztól

Miután óriási meglepetésre a világranglistát vezető Carlos Alcaraz már a második fordulóban búcsúzott a párizsi Masterstől, veszélybe került a spanyol teniszező év végi világelsősége. A második helyen álló Jannik Sinner azóta is hibátlanul menetel, és ha az olasz klasszis megnyeri a vasárnapi döntőt, hétfőtől újra ő vezeti az ATP-világranglistát.

Auger-Aliassime döntőbe jutott Párizsban, megelőzte Musettit a világbajnoki versenyfutásban

Videó forrása: SNTV

A párizsi Masters-torna elődöntőjében Jannik Sinner a vártnál is jóval simábban nyert, hiszen alig több mint egy óra alatt, egyetlen játékot veszítve mosta le Alexander Zverevet, így az olasz újabb döntőre készülhet. Ráadásul amennyiben Sinner a fináléban győzni tud a kanadai Félix Auger-Aliassime ellen, hétfőtől visszaveszi az első helyet Carlos Alcaraztól a világranglistán.
Múlt vasárnap Sinner és Zverev a bécsi döntőben találkoztak, akkor igazán kiegyenlített ki-ki meccset vívtak egymással. Végül két és fél órás csatában az esélyesebb olasz teniszező 3:6, 6:3, 7:5 arányban bizonyult jobbnak német vetélytársánál.
Most azonban úgy tűnt, hogy Zverev kijátszotta magát a Daniil Medvedev elleni negyeddöntőben, mert a Sinner elleni elődöntőre minden energiája és puskapora teljesen elfogyott.
Zverev az egyetlen gémjét a második játszma elején nyerte, ám Sinnernek abban a játékban is akadt bréklabdája. A meccs végére a győztes közel kétszer annyi nyerő ütéssel rendelkezett, mint ki nem kényszerített hibával (23-12), ezzel szemben Zverev a hat nyerője mellett hússzor is hibázott, mélyen alulmúlta saját maga legjobbját.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A 24 éves olasz kiválóság korábban 65 hetet töltött a világranglista élén tavaly június és idén szeptember között. Bő két hónappal ezelőtt Alcaraz a US Open megnyerésével előzte meg őt és állt az élre. Most azonban Sinner számára komoly lehetőség adódott, hogy megfossza a tróntól a spanyol riválisát.
Természetesen örülök, hogy bejutottam a döntőbe, de nem így szerettem volna elérni.
"Sascha ellen mindig különleges játszani, de ma sajnos nem volt százszázalékos állapotban. Láthattuk, hogy fizikai nehézségekkel küzdött, mert az elmúlt hónapokban zsúfolt volt a menetrendje. Tegnap is egy hihetetlenül kiélezett meccset nyert meg és a múlt héten is döntőben játszott, le a kalappal előtte. Mindannyian reméljük, hogy Torinóban újra jó formában lesz" – nyilatkozta Sinner rendkívül sportszerűen az általa legyőzött Zverevről.
A döntőben Auger-Aliassime lesz Sinner ellenfele, aki a szombati elődöntőben két szorosabb szettben 7:6, 6:4-ra győzött Alexander Bublikkal szemben. A feltörekvő kanadai számára ugyancsak óriási tétje lesz a párizsi finálénak, mivel Auger-Aliassime-nek győznie kellene az ATP-világbajnokságon való részvételhez.
Kettőjük egymás elleni mérlege eddig 2-2. A kanadai mindkét 2022-es találkozásukat megnyerte, Sinner azonban idén a Cincinnati-negyeddöntő és a US Open-elődöntő besöprésével kiegyenlítette a párharcukat, és kétségkívül ő számít Párizsban is az esélyesnek.
picture

Jannik Sinner idei negyedik Grand Slam-döntőjébe jutott be, Auger-Aliassime búcsúzott az elődöntőben

Videó forrása: Eurosport

"Rengeteget fejlődött, különösen az elmúlt hónapokban, így kemény döntőre számítok. Ő az egyik legkedvesebb srác a mezőnyben, különleges élmény lesz vele megvívni a finálét" – tette hozzá Sinner a döntőbeli ellenfeléről.
A párizsi Masters fináléja vasárnap 15 órától kezdődik.
Forrás: tennis.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés