Jannik Sinner lett az első 2000 utáni születésű teniszező, aki pályafutása során 50 győzelmet aratott top10-es játékos ellen

A világranglistán jelenleg a második helyen álló Jannik Sinner az előzetesen vártnál jóval nehezebben, két és fél órás küzdelem árán 3:6, 6:3, 7:5 arányban győzött Alexander Zverev ellen a bécsi ATP-torna döntőjében.

Sinner 2023 után ismét Bécs bajnoka, szetthátrányból fordítva győzte le Zverevet

Videó forrása: SNTV

Jannik Sinner a két évvel ezelőtti sikere után másodszor lett a bécsi ATP-torna győztese, miután szetthátrányból fordítva nyert a világranglista harmadik helyén álló Alexander Zverev ellen a torna döntőjében.
Az első játszmában még a német teniszező játszott élesebben, a következő két szettben azonban Sinner elővette a védjegyévé vált kiegyensúlyozott és dinamikus játékot, onnantól kezdve pedig rendre ő nyerte meg a fontosabb pontokat, és megfordította a mérkőzést.
A dél-tiroli származású játékos a negyedik tornagyőzelmét aratta 2025-ben – a melbourne-i és a wimledoni Grand Slam-győzelem mellett még Pekingben lett bajnok a mostani sikerén kívül. Sinner 24 évesen már a 22. tornagyőzelmét ünnepelhette.
Nem adtam fel, még akkor sem, amikor úgy tűnt, hogy a mérkőzés kicsúszhat a kezeim közül.
"Nagyszerű érzéssel tölt el ez a győzelem, mert alaposan meg kellett küzdenem érte" – nyilatkozta Sinner meghatottan a bécsi döntő megnyerése után.
A 24 éves olasz klasszis már az elődöntőben elért egy különleges jubileumot. Sinner a fináléba kerülésért 6:3, 6:4-re győzött a világranglistán hetedik helyen álló Alex de Minaur ellen, amely pályafutása 50. megnyert mérkőzése volt egy aktuálisan az első tíz helyezett között található ellenféllel szemben. (A Zverev elleni sikerrel tovább javította a kiváló statisztikáját, és megszerezte az 51. győzelmét.)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezáltal Sinner lett az első 2000-es években – vagy akár 1998-nál később – született teniszező, aki elérte ezt a hihetetlen mérföldkövet. Szintén komoly fegyvertény tőle, hogy a világelső Carlos Alcaraz elleni meccseket nem számítva Sinner - a döntővel együtt - a legutolsó 21 találkozója mindegyikét megnyerte top10-es játékos ellen.
Az olasz teniszező nagy ellenlábasa, a nála két évvel fiatalabb Alcaraz eddig 48 top10-es játékos elleni sikert számlál.
Az 1990-es években született aktív játékosok közül a bécsi döntőt elveszítő Zverev 57, Daniil Medvedev 50, Grigor Dimitrov 43, Stefanos Tsitsipas 35, Taylor Fritz pedig 33 meccset nyert eddig pályafutása során top10-es teniszező ellen.
Sinner, bár a legutóbbi GS-döntőt elvesztette Alcaraz ellen, azóta a szaúdi Six Kings Slamen játszott bemutatómérkőzésen legyőzte spanyol vetélytársát. Az esztendő korábbi szakaszában megnyerte az Australian Opent Zverev ellen és Wimbledont Alcaraz ellen, míg a Roland Garros döntőjét öt szettben vesztette el a spanyol ellen.
Sinner az egymást követő második évben játszott nyolc döntőt, mellyel Novak Djokovic 2015-ös és 2016-os nyolc-nyolc fináléja után a második játékosként érte el ezt a nem mindennapi bravúrt.
Ráadásul fedett kemény pályán már sorozatban a 21. győzelmét aratta, melyre az Open Erában korábban csak John McEnroe, Ivan Lendl, Stefan Edberg, Pete Sampras, Roger Federer, Djokovic és legutóbb Andy Murray volt képes.
A bécsi tornagyőzelem minden bizonnyal további önbizalmat adhat a világranglista második helyezettje számára a november 9. és 16. között Torinóban megrendezendő ATP-világbajnokság előtt.
Forrás: tennis.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés