Novak Djokovic: Néha úgy érzem, hogy a macskákhoz hasonlóan kilenc életem van, és minden Grand Slamen elveszítek egyet

Novak Djokovic egészen félelmetes szezont tudhat maga mögött, hiszen mind a négy Grand Slam-tornán döntőbe jutott, amelyekből hármat meg is nyert. Miután bőven teljesítette a szezon előtt kitűzött céljait, akár hátra is dőlhetne, de az ő esetében szó sincs ilyesmiről, a megérdemelt pihenőt követően feltöltött energiaraktárakkal készül a párizsi 1000-es tornára, majd azt követően a világbajnokságra és a Davis-kupára.

A szerb teniszező az Eurosportnak elmondta, mi töltötte ki a napjait az előző másfél hónapban, hogyan tudja még most is motiválni magát, és hogyan alkalmazkodik az életében bekövetkezett változásokhoz. Djokovic arról is beszélt, hogy mekkora erőfeszítést követelnek meg tőle a Grand Slam-tornák - spoiler alert: szerinte azért nem olyan egyszerű a feladata, mint amilyennek kívülről tűnik.

Novak Djokovic: Igen, így történt. Nagyszerű volt ez a másfél hónap, amit a gyerekeimmel, a feleségemmel, a testvéreimmel, a szüleimmel és a barátaimmal tölthettem. Megbecsülöm, ha velük lehetek, mivel a versenynaptár mellett ritkán volt rá lehetőségem az előző 15-20 évben, a versenyzéssel járó intenzitás és az utazások miatt. Szóval minden egyes velük töltött napot vagy hetet próbálok a lehető legjobban kihasználni.

Golfoztam egy kicsit a Ryder-kupán, ami hihetetlen volt. Persze, volt bennem versenyszellem, de közben remekül szórakoztam, nagyon élveztem a lehetőséget. Nagyszerűen éreztem magam, hatalmas élmény volt. Szeretném megköszönni a versenynek és Luke Donaldnak, az európai csapat kapitányának, aki ezt az egészet megszervezte. Nagyon örülök Európa győzelmének, de már annak is örültem, hogy közelről láthattam a profi golfozókat. Ez volt az első alkalom, hogy golfversenyen jártam. Fantasztikus volt a hangulat.

Más sportágakat is követtem. Láttam a helyi belgrádi kosárlabda-csapat Euroliga-mérkőzéseit. A focit és a kosárlabdát is szeretem, próbálom a többi sportágat is nézni, aktív lenni.

Igen, az volt a nyitómeccs az Euroligában, közel 20 ezer nézővel a lelátókon. A Crvena zvezda a kedvenc csapatom, csodálatos volt ennyire közelről nézni. Minden sporteseményt másképp él meg az ember a helyszínen, mint amikor a tévében nézi.

Biztosíthatlak, ugyanannyira esendő ember vagyok, mint mindenki más, egyszerűen csak abban a szerencsében volt részem, hogy egy nagyon sikeres teniszkarrier van a hátam mögött. De alapvetően igaza van. A karrierem mostani szakaszában már nagyobb szükségem van az extra motivációra, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. Megváltoztak a dolgok.

Változik az életem, haladok előre. Van két gyerekem, az egyik kilenc, a másik hat éves. Minden alkalommal összetörik a szívem, amikor otthon hagyom őket. Ezzel is meg kell birkóznom, ha elutazok valamerre. Ezért van az, hogy ha már úgy döntök, játszom valahol, igazán nyerni szeretnék. El akarok jutni a végéig, hogy megérje az egész.

Goran és a többi csapattag különböző módszerekkel próbálja fenntartani a motivációmat. Ebben nem annyira voltak sikeresek, de próbálkoznak… Persze csak viccelek. Nagyon jól szórakozunk, remek barátok is vagyunk. A kapcsolatunk alapvetően szakmai, de emberként is nagyon szeretem Gorant. Egyike volt azon játékosoknak, akikre gyerekként felnéztem. Szomszédos országokban nőttünk fel, egy nyelvet beszélünk, így azért könnyebb úton lenni.

Nagyon, nagyon természetes. Az a problémánk, hogy a szerb teniszezők az előző 30 évben nagyon sikeresek voltak, szóval abban a sajnálatos helyzetben vagyunk, hogy a bírók és a supervisorok többsége már tisztában van a káromkodásaink jelentésével.

Szóval egy picit trükköznünk kell. Mondjuk a szlengeket használjuk, vagy új kifejezéseket találunk ki. De olyan is van, hogy az ember felhúzza magát, és nem igazán tud új szavakat kitalálni, egyszerűen csak kimondja azt, ami az eszébe jut. De Goran ezt abszolút megérti, ő sem volt éppenséggel a legnyugodtabb játékos a pályán. Ezért is jövünk ki ennyire jól.

Fogalmam sincs. Nem tudom, miről beszélsz.

Azt javasolták, inkább ne mondjak semmit. Nem. Nézd, ezek igazából a kellemes problémák. Ha a 25 már januárban összejönne, az hihetetlen lenne, bármi is történjen. Már annak is örülök, hogy a szurkolók pozitívan reagáltak a 23-as és a 24-es kabátokra. Sokan venni akartak belőlük, remélhetőleg a Lacoste eleget gyártott belőlük.

De meglátjuk, a 24-gyel is boldog vagyok. Sokan – főleg a hazámban – azt mondják, gyerünk 25-ig, aztán a 30-ig. Remek lenne, ha ez ennyire könnyedén menne.

Azt nem tudom, milyennek tűnik, azt viszont igen, hogy milyen érzés. Azért ezt ki kell érdemelned. Néha úgy érzem, a macskákhoz hasonlóan nekem is kilenc életem van, és minden egyes Grand Slammel elveszítek egyet. Ennyi energiát emészt fel, hogy a pályán legyek. Nem csak erőnlétileg, de érzelmileg és mentálisan is szükség van rá, hogy teljes mértékben átadd magad a versenyzésnek.

Mostanság ez még inkább igaz, 36 éves korára megél néhány pillanatot az ember. Még több intenzitásra, még több energiára van szükség a lehető legjobb végkimenetel és eredmény szempontjából. Ez az oka annak, hogy a Grand Slameket követően több pihenésre van szükségem, egyszerűen muszáj feltöltenem az akkumulátorokat.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!