Megszakadt Auger-Aliassime sorozata, pályafutása első 1000-es döntőjére készülhet a dán tehetség

Felix Auger-Aliassime elfogyott a párizsi elődöntőre, simán kikapott a világelsőt is búcsúztató Holger Runétől. A 19 éves dán 6:4, 6:2-re győzött kanadai ellenfelével szemben, és készülhet karrierje első 1000-es döntőjére. Mostani teljesítményének köszönhetően a 12. helyig jön előre a rangsorban, a győzelemmel pedig akár a top 10 is meglehetne.

Holger Rune

Fotó: AFP

Holger Rune jutott elsőként a párizsi 1000-es tenisztorna döntőjébe.
A fedett pályás szezon két talán legjobb formában lévő játékosa csapott össze a párizsi elődöntőben, ám a várt izgalmak elmaradtak. Az előző hetek terhelése – négy hét alatt ez volt a negyedik versenye Auger-Aliassime-nak – most ütött vissza, az egyébként is összeszedetten teniszező Runéval szemben szinte teljesen esélytelen volt.
Rune és Auger-Aliassime egy héttel ezelőtt a bázeli döntőben találkozott, a mérkőzés pedig a kanadai sikerével ért véget. Aznap a dánnak egyszer sem sikerült elvennie Auger-Aliassime szerváját, ezúttal viszont már a második fogadójátékában megtette. Kiváló adogatásaira támaszkodva – első szervák után 27-ből 24 pontot megnyert – el is hozta a szettet.
A folytatás még simábban alakult, Rune azonnal lebrékelte a kanadait, majd a harmadik játékban a dupla brékelőnyt is megszerezte. Innentől kezdve már a dán kezében volt a meccs, és nem is hibázott, 6:2-vel ezt a játszmát is elhozta. Ezzel visszavágott a múlt heti vereségért, a világranglistán pedig feljött a 12. helyre.
A döntőben Tsitsipas vagy Djokovic lesz az ellenfele, és amennyiben azt a meccset is megnyeri, a jövő héten a top 10-ben is debütál.
Auger-Aliassime sorozatban 16 megnyert meccs után kapott ki, ezt megelőzően legutóbb az asztanai torna első körében szenvedett vereséget. Azóta minden héten teniszezett, ráadásul végig is játszotta a versenyeket, így érthető módon elfáradt a párizsi véghajára. A világbajnokság előtt talán jót is tesz neki az extra pihenő.
Rune egészen fantasztikus sorozatot produkált az előző hetekben, 20 meccsből 18-at sikerült megnyernie. Ezen a héten ráadásul négy top 10-es játékost sikerült legyőznie, miközben az első fordulóban három meccslabdát hárított Stan Wawrinkával szemben.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés