Nadal visszavághat Djokovicnak 2021-ért, Zverev megmutathatja, hogy még nem jött el Alcaraz ideje

Már most érdemes beállítani az emlékeztetőket: kedd este 20:45-kor kezdődik Rafael Nadal és Novak Djokovic negyeddöntős mérkőzése a Roland Garroson. A két fenomén tavaly az elődöntőben zseniális meccset játszott, amely végül a világelső győzelmével zárult, a 13-szoros bajnoknak tehát lenne miért visszavágni. A bosszúvágy hajtja Alexander Zverevet is, aki nehezen emésztette meg, hogy Carlos Alcaraz csak úgy bepofátlankodott az őrségváltók generációja elé, és elnapolná a fiatal spanyol elkerülhetetlennek tűnő uralkodását.

Martina Trevisan épp itt a Roland Garroson robbant be a köztudatba azzal, hogy a 2020-as tornán Coco Gauffot, Maria Sakkarit és Kiki Bertenst legyőzve negyeddöntőig menetelt. Ez az eredmény finoman szólva is kilógott a sorból, hiszen az olasz lánynak sem előtte, sem utána nem volt igazán kiemelkedő eredménye, tavaly év végén már inkább az ITF-tornákon próbálta gyűjtögetni a pontokat, hogy megerősítse a helyét a top 100-ban.

A forma azonban épp a legjobbkor jött meg, a Roland Garros előtt WTA-tornát nyert Rabatban, a salakos Grand Slamen pedig ismét a legjobb nyolc között találta magát. Két évvel ezelőtt az ihletett formában teniszező Iga Świątek állította meg, ezúttal pedig egy másik szívós fiatal, Leylah Fernandez vár majd rá. A kanadai teniszező a remekül sikerült US Open óta kevésbé találta a ritmust (Monterreyben azért nyert egy tornát), a Roland Garroson viszont nagyon magára talált.

Menetelése valamelyest hasonlít is a New Yorkban látottakhoz: Fernandeznek kimondottan nehéz meccsei voltak, a 3. fordulóban Belinda Bencicet verte döntő szett 7:5-re, a 4. körben pedig Amanda Anisimovát búcsúztatta. Azokon a meccseken nem feltétlenül ő volt az esélyes, de ez az underdog szerep nem áll rosszul neki; valahol még a teniszében is kódolva van, hiszen egy-egy labdamenetben reménytelennek tűnő helyzetekből is képes pontot nyerni.

Trevisannal szemben már egyértelműen ő lesz a favorit, de az eddig látottak alapján nem tűnik olyan játékosnak, aki megijed a hirtelen jött lehetőségtől. Az olasz ugyanakkor egy nagyon kellemetlen stílusú ellenfél: bár nem feltétlenül a nagy ütéseiről híres, képes nagyon agresszív teniszre, nehéz lesz Fernandeznek egy lépéssel előtte maradnia. Ráadásul innentől kezdve az olasznak veszítenivalója sincs nagyon, hiszen már a negyeddöntő is egy kellemes meglepetés neki.

A még mindig csak 18 éves Coco Gauff szépen, csendben, dráma nélkül menetelt eddig a tornán. Bár Rebecca Marino és Alison Van Uytvanck ellen is akadt egy-egy szorosabb játszmája, valamennyi mérkőzését lezárta két szett és legfeljebb másfél óra alatt. Pedig nem lehet azt mondani, hogy könnyű dolga volt: a harmadik körben az óriásölő Kaia Kanepivel, a negyedikben pedig Elise Mertsensszel játszott – utóbbi meccset 6:4, 6:0-ra söpörte be.

És, hogy ki lesz a következő ellenfél? Nem más, mint az a Sloane Stephens, akivel nagyon jóban vannak, a US Open-bajnoknő állítólag még Gauff 10. születésnapján is ott volt. Erről meglehetősen sok szó esett a US Openen lejátszott meccsük előtt, amelyet nagyon simán nyert Stephens: az első szettben még volt esélye a fiatalabb amerikainak, de végül egy laza 6:4, 6:2 lett a vége. Már csak ezért sem lehet egyértelmű esélyesről beszélni ebben a párharcban.

A mutatott forma inkább Gauff mellett szól, aki már a Roland Garros előtt is egészen jól játszott salakon (Stuttgartban Kasatkina, Madridban Halep, Rómában Sakkari győzte le), ezzel szemben Stephens egyetlen meccset sem nyert ezen a borításon. Nála azonban ezeket a negatív szériákat előbb-utóbb követi egy-egy kiemelkedő verseny, így azon sem nagyon lehetne csodálkozni, ha a pocsék felvezetést követően megnyerné a tornát.

Stephensnek egyébként lényegesen nehezebb útja volt a negyeddöntőig, Julie Niemeiert és Sorana Cirsteát is kőkemény mérkőzésen győzte le, Diane Parryt és Jill Teichmant ellenben könnyedén búcsúztatta. Egy dolog biztos: az első szándékból inkább támadó felfogású Gaufnak piszok nehéz lesz feltörnie Stephens kontrateniszét, megtalálni a megfelelő alkalmat a ritmusváltásokra, ebből a szempontból ő lehet az, akinek jobban ki kell mozdulnia a komfortzónájából.

A US Open-döntős németet láthatóan frusztrálja az a tény, hogy az ő generációjának nem sikerült befejezni az őrségváltást, és lassacskán nem csak azokra kell figyelniük, akik előttük járnak, hanem az újonnan érkezőkre is. Köztük arra a Carlos Alcarazra, akit egy évvel ezelőtt még azzal vigasztalt az acapulcói meccsüket követően, hogy 2024-re ott lesz a világ tíz legjobb játékosa között. Alcaraz ezt másképp gondolta, és már az idén rárúgta az ajtót a mezőnyre.

A 19 éves spanyol jóformán néhány hét leforgása alatt megelőzte a sorban azt a generációt, amelyik kitartóan (ám többnyire sikertelenül) üldözte a nagyokat. 2022-ben megnyert két darab 1000-es tornát, ugyanennyi 500-as versenyt, az éves rangsorban a 3. helyen áll, és a Nadal-Djokovic páros mellett ő volt az, akit a fő esélyesek közé soroltak a Roland Garroson. Érthető Zverev frusztrációja, csak hát a korszakos tehetségek ritkán vannak erre figyelemmel.

Márpedig Alcaraz minden kétséget kizárólag az, amit a francia nyílt teniszbajnokságon is megmutatott, leginkább a második körben, Albert Ramos-Vinolas ellen. Alcarazt nagyon megszorongatta rutinosabb honfitársa, a negyedik szettben adogatott a továbbjutásért, volt mérkőzéslabdája, és a döntő játszmában is brékelőnnyel vezetett. Hiába, mert amikor igazán számított, Alcaraz elfelejtett hibázni, sőt, épp akkor jöttek tőle az extra ütések is.

Londero, Korda és Khachanov pedig még időszakosan sem nagyon tudta megszorongatni, ezeket a meccseket három szettben megoldotta a spanyol. Zverevnek rögösebb útja volt a negyeddöntőig, ám azt biztosra vehetjük, hogy megpróbálja felszívni magát erre a meccsre. Madridban kis túlzással azt csinált vele Alcaraz, amit csak akart, ám azon a tornán a németet megviselték a hosszú, és későn befejezett meccsek. Most valamivel több pihenéssel futhat neki ismét a feladatnak.

58 egymás elleni mérkőzés után aligha tudnak egymásnak újat mutatni a tenisz tekintetében, mindketten pontosan tisztában vannak azzal, mennyire nehéz legyőzni a másikat. Ezen a találkozón talán inkább az lesz az elsődleges kérdés, ki tudta jobban felépíteni magát erre a tornára, leküzdeni a nehézségeket. Djokovic esetében ez a meccshiányból fakadt elsősorban (kiegészítve az érzelmi megrázkódtatással), Nadalt pedig a teste hagyta cserben egyre inkább az utóbbi időben.

A világelső a monte-carlói veresége óta hétről hétre egyre jobb teljesítményt tett le az asztalra, Rómában pedig már a saját bevallása szerint is közel játszott a legjobbjához. Egyelőre Párizsban sem tudták nagy kihívás elé állítani, igaz, a sorsolása az első négy fordulóban elég baráti volt: Nishioka, Molčan, Bedene vagy akár Schwartzman nem épp azok a játékosok, akikben benne vannak az ilyesfajta bombameglepetések.

Az első három fordulót Nadal is hasonló könnyedséggel vette, nyoma sem volt a római sérülésének, inkább az érződött rajta, amit még Zverev mondott a torna előtt: egyszerűen ezeken a pályákon minden ütésének nagyobb súlya van, mintha egy teljesen másik játékos lenne. Felix Auger-Aliassime azonban egy közel 4,5 órás csatára kényszerítette a spanyolt, akinek egészen mélyre kellett ásnia, hogy kikaparja magának a továbbjutást.

Ez a négy és fél óra sokba kerülhet az extra pihenőnap ellenére is, hiszen Djokovic ellen minden csepp extra energia jól jön. A maratoni meccsel való hangolás egészen biztosan nem segíti a spanyolt, mint ahogyan a körülmények sem, hiszen a meccs az esti programban kap helyet, a hűvösebb idő pedig sokat kivesz Nadal ütéseinek éléből. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy papíron 2020-ban is Djokovicnak kedveztek a körülmények, mégis élete egyik legjobb meccsét játszotta a spanyol, és három szettben legyőzte a szerbet.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.