A Roland Garros első játéknapjának érdekesebb meccsei közül válogattunk.

Belevágunk, megkezdődik bő kéthetes közvetítéssorozatunk a francia nyílt teniszbajnokságról, amelynek menetrendjéről itt minden szükséges információt megtaláltok.

Hugu Dellien – Dominic Thiem

Wimbledon
Djokovic erődemonstrációt tartott Kokkinakis ellen, búcsúzott a Garros-döntős
8 ÓRÁJA
Nem elvitatva a bolíviai Hugo Dellien képességeit, ez a meccs leginkább a 2018-ban és 2019-ben döntős Dominic Thiem miatt érdekes. Az osztrák sérült is volt, motivációs gondjai is voltak, és talán vannak is még, március végén azonban visszatért egy challenger-tornán. Azóta összesen hat mérkőzést játszott, és a helyzet az, hogy mind a hatot elvesztette.
Nem feltétlenül kapott könnyű ellenfeleket, de az mindenképpen aggasztó lehet a számára, hogy szettet is csak egyetlen egyet tudott nyerni, John Millman ellen Belgrádban. Nem kérdés, hogy Thiem a jobb játékos annak ellenére is, hogy ő jelenleg a 194., ellenfele pedig a 87. a világranglistán.
Az viszont már kérdés, hogy az osztrák képes lesz-e megszerezni a visszatérése utáni első győzelmét. Egymás ellen még soha nem játszottak, ami alapból egy kicsit a kevésbé ismert játékosnak kedvez. Ráadásul, mivel Dellien dél-amerikai, salakon azért elég jól elboldogul, játszott is jó sok meccset, nagy tornák selejtezőiben, és néhányat a főtáblán is. Az elmúlt hetekből olyan skalpjai vannak, mint Hugo Gaston vagy az újabban komoly formát mutató fiatal dán, Hugo Rune.
Nem létezik, hogy egyszer ne törjön meg a jég Thiemnél, de azért nagy pénzt nem tennénk rá, hogy ez most lesz. Bár a meccs három nyert szettre megy, úgyhogy akár még ki is jöhet a különbség kettejük között.
https://i.eurosport.com/2022/05/02/3365450.jpg

Ons Jabeur – Magda Linette

Ha van Iga Świąteken kívül nagy formában lévő teniszezőnő, az mindenképpen Ons Jabuer. A tunéziai lány, aki korábban juniorként megnyerte már a Garrost komoly önbizalommal kellett, hogy érkezzen Párizsba. Madridban tornát nyert, Rómában pedig csak a döntőben kapott ki a világelső lengyeltől. Ráadásul a salakszezon elején Charlestonban is döntőt játszott.
Magda Linette nem egy veszedelmes ellenfél a számára, bár azért az első körre kaphatott volna épp könnyebbet is. A lengyel a legjobb eredményét idén salakon Charlestonban érte el, ahol a negyeddöntőig jutott. De Strasbourgban is ment három kört, és csak Angelique Kerber verte egy szoros meccsen, döntő szett 6:4-re.
Négyszer már mérkőztek egymással, 3-1 a mérleg a tunéziai javára, ráadásul úgy, hogy mindkét salakos meccsüket ő nyerte. Legutóbb Miamiban játszottak egymás ellen, azt a meccset is Jabeur nyerte két szettben. Az egyetlen Linette-győzelem még 2013-ból, Bakuból való, de akkor a tunéziai nem tudta végigjátszani a találkozót. Ha hozzák, amit tudnak, sima Jabeur-továbbjutásra számíthatunk.
https://i.eurosport.com/2022/05/13/3372228.jpg

Carlos Alcaraz – Juan Ignacio Londero

Carlos Alcaraz pazar formában teniszezik az elmúlt hónapokban, és még a vártnál is gyorsabban érkezett meg a legszűkebb elit tagjai közé. Sokan titkos, de már vannak, akik nem is annyira titkos esélyesként tekintenek rá, sőt, akadnak olyanok is, akik odáig merészkednek, hogy szerintük ő a topfavorit.
Mi ez utóbbival feltétlenül óvatosan bánnánk, bár tény, Alcaraz két salakos tornagyőzelemmel, a barcelonai és a madridi trófeával a zsákjában érkezik Párizsba. Ráadásul úgy, hogy a spanyol fővárosban egymás után verte meg Rafa Nadalt, Novak Djokovicot, majd a döntőben Alexander Zverevet is.
A fiatal spanyol számára az első teszt az argentin Juan Ignacio Londero személyében érkezik, aki most jön át Dél-Amerikából Európába. Ugyan most a 141. helyen áll a ranglistán, de volt korábban top 50-es is, és gyakorlatilag csak salakon versenyez, szóval azért tud egy s mást a borításról.
Ettől függetlenül persze Alcaraz a masszív favorit, akinél azért érdekes lesz látni, hogyan hat rá a Philippe Chatrier pálya atmoszférája. Lubickol majd vajon, vagy esetleg egy kicsit elfogódott lesz?
https://i.eurosport.com/2022/05/08/3369261.jpg

Garbine Muguruza – Kaia Kanepi

A tavalyi WTA-világbajnokságon, alig fél évvel ezelőtt a 2016-os bajnoknő Garbine Muguruza a legszebb napjait idézve teniszezett. Meg is nyerte a vb-t úgy, hogy a világ legjobbjai ellen lépett pályára. Ezzel szemben az idei szezonja eléggé szenvedős, egyedül Dohában fordult elő vele, hogy két egymást követő meccset meg tudott nyerni. Ott a negyeddöntőig jutott, ahol Jelena Ostapenko verte. Salakon össz-vissz két mérkőzést nyert, egyet Madridban, egyet Rabatban.
Kaia Kanepi hátrébb áll a világranglistán, ugyanakkor a salakos szezonja neki sikerült egy picit jobban. Charlestonban eljutott a legjobb tizenhatig, nyert meccset Madridban, valamint egy 125-ös párizsi tornán az elődöntőig menetelt.
Ahhoz képest, hogy már mindketten elég régóta ott vannak a touron, még csak egyszer találkoztak egymással, ráadásul az a meccs is eléggé régen volt már. A 2014-es Ausztrál Open első körében mérkőztek, és a spanyol nyert három játszmában.
Ha esélyest kellene megneveznünk, talán Muguruzára tennénk, persze lehet, hogy csak a neve és a korábbi eredményei miatt.
https://i.eurosport.com/2022/05/21/3376624.jpg

Albert Ramos-Vinolas – Thanasi Kokkinakis

Nem tudjuk, nem megmondani, mennyire drukkolunk Thanasi Kokkinakisnak, hogy a viszontagságokkal terhelt évek után végre igazán meg tudja mutatni, mire is képes. Jól kezdődött számára a szezon, hisz Adelaide-ben tornát nyert hazai pályán, ráadásul karrierje első trófeáját szerezte. Jól ment neki Miamiban is, bejutott a legjobb tizenhat közé.
A salakszezont későn kezdte, ráadásul egy kvalis vereséggel Rómában, viszont biztató, hogy noha nem ez a borítás a szíve csücske, azért Genfben legyőzte Fogninit és Delbonist, két papíron sokkal jobb salakost, és Ruudtől is csak két szoros szettben kapott ki.
Ellenfele egy vérbeli salakos lesz, Albert Ramos, akinek Estoril volt a legjobb tornája, ott elődöntőzött. A momentum viszont nem az övé, hisz a legutóbbi négy meccsét zsinórban elvesztette, ráadásul verhető ellenfelektől kapott ki az estorili elődöntőben, valamint a madridi, a római és a genfi első fordulóban. Papíron talán ő számít esélyesnek, de a pillanat inkább Kokkinakis mellett szól.

Thanasi Kokkinakis

Fotó: Getty Images

Ami a magyarokat illeti, Gálfi Dalma majd a 9-es pálya harmadik meccsét játssza a selejtezőből feljutott Olga Danilovic ellen. Jani Réka pedig szerencsés vesztesként az olimpiai bajnok, charlestoni tornagyőztes Belinda Benciccsel mérkőzik, a 14-es pálya negyedik meccse lesz majd az övék. Mindkét találkozót élőben közvetítjük az Eurosport.hu-n.
Minden eddiginél sokoldalúbb közvetítéssel készülünk: a három legfontosabb pálya mérkőzései végig magyar nyelven lesznek hallhatók, emellett a magyar játékosok mérkőzéseit is közvetítjük - függetlenül attól, hogy a televíziós adásainkban képernyőre kerülnek-e.
Wimbledon
Mindent Wimbledonról - menetrend, történelem, nagy hiányzók és nagy esélyesek
26/06/2022 18:54
Wimbledon
Djokovic, Murray és Fucsovics is pályán a wimbledoni torna nyitónapján
26/06/2022 15:17