„Elképesztő munkát végeztél, hónapról-hónapra láttam, hogyan fejlődsz. A te korodban nekem fogalmam sem volt, mit csinálok.”
A fenti idézetet sokan, többek között jelen sorok írója is mondhatta volna a szombat óta kétszeres Iga Świąteknek, a valóság azonban az, hogy ezt a mondatot éppen ő mondta. Döntőbeli ellenfele, a még mindig csak 18 éves Coco Gauff bámulatos fejlődéséről mi is írtunk a szombati női egyes döntő beharangozó cikkében.
De beszéljünk egy kicsit inkább arról az útról, amit az idén már világelsővé érett lengyel teniszező élt át az elmúlt 2 évben, noha még ő is csak éppen betöltötte 21. évét a torna idején.
BNP Paribas Poland Open
A negyeddöntőben búcsúzott hazai tornáján a világelső Swiatek
29/07/2022 18:18
15-17 éves kora között ITF-szinten teniszezett, és ezeken az alacsonyabb szintű tornákon hét döntőbe jutott. Mind a hetet meg is nyerte, köztük a 2018-as budapesti 25 000 dolláros tornát. Ebben az időben, 2018-ban vett részt a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is, ahol párosban aranyérmet szerzett. A legnagyobb siker 2018-ban azonban mégis Wimbledonban érte, ahol a juniorok között nyerte meg a tornát. Ha ránézünk az ott elért eredményre, látjuk: a legjobb nyolc között egy bizonyos Emma Raducanut vert.
2019 volt az átállás éve, 18 évesen első évét teljesítette a felnőttek között. Áprilisban Luganóban már döntőbe is jutott, az első tornagyőzelmére azonban még várni kellett. A nem sokkal később zajló Roland Garros már a 4. fordulóig vitte őt, amivel top 50-be került a világranglistán. Az őszt egy lábműtét miatt ki kellett hagynia, de 2020 januárjában már ott volt az Ausztrál Openen.

1,5 év után visszaült Párizs trónjára

Fotó: AFP

Az év elején megérkező világjárvány az ő pályáját is megakasztotta, a visszatérés azonban különösen jól sikerült. A teniszt kedvelők nagy többsége ugyanis a 2020-ban kivételesen ősszel megrendezett Roland Garros-győzelme alkalmával ismerte meg az akkor éppen 50-en kívüli, alig több mint 19 éves lengyel teniszezőt. Mostani meneteléséről szólt az idei döntő, de érdemes figyelembe venni, hogy 2020-ban egyetlen játszmát sem veszített, de még rövidítésre sem kényszerítették. 28 elveszített gémje a második legkevesebb volt az Open-érában ezen a tornán, ennél kevesebbet, 20-at csak Steffi Graf veszített 1988-ban.

Nem tipikus egyborítású

2020 őszére tehát minden teniszszerető megismerte a lengyel lány nevét, aki párizsi tornagyőzelmével 17. helyre ugrott a világranglistán. 2021-ben az év első GS-tornáján még csak a 4. fordulóig jutott, ahol a második kiemelt Simona Halep állta útját. Az ezt követő adelaide-i 500-as tornát azonban ő nyeri, ezzel megvan első keménypályás tornagyőzelme.
Egyrészt viszonylag ritka, hogy valaki két szinttel lejjebb lévő tornát később nyer, mint a legmagasabb szinten lévő Grand Slamet, másrészt azonban fontos látni, hogy a füvön szerzett junior Grand Slam-cím után két másik borításon szerzi meg első két felnőtt trófeáját.
Mindamellett beindult a tavaszi salakszezonra. Májusban megnyerte a római Masters-tornát, majd közvetlenül utána négy kört ment a Roland Garroson.
Így, noha nem sikerült megvédenie címét, egy 10 meccses győzelmi sorozatot azért letett az asztalra.
https://i.eurosport.com/2022/06/05/3387986.jpg
Az év hátralévő része csak Grand Slameken hozott hasonló sikereket. Mind Londonban, mind New Yorkban a 4. forduló volt a végállomás, más tornákon azonban még eddig sem jutott.
Az újabb áttörés 2022-ben jött el. Az évnyitó Ausztrál Openen az elődöntőben kiesett ugyan, de azóta összesen egy találkozót veszített, és 6 tornát nyert meg zsinórban. Doha, Indian Wells és Miami még keménypályán, Stuttgart, Róma és a Roland Garros azonban már salakon.
A párizsi tornáig és azon is tartó dominanciájáról már sokat írtunk, és az egyre erősödő magabiztosság nyilván azzal is összefügg, hogy Ash Barty visszavonulása után április elejétől ő a világelső. Ezt most meg is erősítette, és egyelőre nem látni, ki fogja tudni megállítani.

Merre tovább, és meddig, Iga?

Valóban, a tegnapi döntő is egy nagyon határozott fellépésű, a dolgokat hamar kézben tartó győztest mutatott. Már az első játszma legelején elvette ellenfele adogatását, és onnan kézben tartotta azt, egyetlen játékot engedélyezve az amerikai tinédzsernek. A második játszma azonban nem így kezdődött. Gauff rögtön kezdésként elvette ellenfele adogatását, majd sajátjával meg is tudta erősíteni az előnyt. 0-2-nél azonban Swiatek ismét megrázta magát, és 5 játékot nyert zsinórban. Innen már nem volt kérdés.
Való igaz, Iga Swiatek kiemelkedik a női mezőnyből. Egy olyan névsorban, ahol kis túlzással minden Grand Slam-címet más nyer, és nagyon ritka az, aki többször is nyerni tud, csak idő kérdése volt, mikor jön valaki, aki meg tudja lovagolni ezt a helyzetet. Serena Williams 2017-es Ausztrál Open-győzelme (és eddigi (?) utolsó ilyen címe) óta 7 olyan versenyző volt, aki egyetlen GS-győzelemmel rendelkezik, persze sokuknak van még ideje. De az is biztos, hogy sem Jeļena Ostapenko, sem Emma Raducanu, de még a címvédő Barbora Krejčíková sem volt közelében annak itt, hogy megszerezze a másodikat.
Ebből a szempontból – a gondolat talán nem tűnik szentségtörésnek – ma talán könnyebb dobbantani, mint volt az mondjuk 10-15 évvel ezelőtt. A jelenleg aktív nem egyszeres győztesek közül Ash Barty (3 győzelem) éppen bejelentette visszavonulását, Naomi Osaka (4) rendre megmutatja érzelmi labilitását, Simona Halep (2) sokszor volt sérült az elmúlt időben, Garbiňe Muguruza pedig a 2020-as Ausztrál Open-döntő óta gyakorlatilag nem tud cím közelébe kerülni.

Egy egészséges Naomi Osaka komoly párharcra kényszerítené Swiateket

Fotó: AFP

Nem kérdés persze, hogy jöhetnek – ahogy a döntőben jött is – újabb generációk, akik még sokáig egyre jobb teljesítményre inspirálhatják egymást, az elmúlt két év alatt azonban a lengyel dominanciája salakon több, mint meggyőző. Másfél év alatt összegyűjtött 9 tornagyőzelméből ötöt salakon szerzett, és ha nem is feltétlenül ilyen, de akár csak ezt megközelítő erősségű szezon a későbbiekben is megtörténhet.
Ha egy kicsit hátrébb tekintünk, ilyen dominanciával akár Justine Heninhez hasonló karrier is kinézhet. A belga 7 Grand Slam-címet szerzett, ennél többet ebben az évezredben csak a két Williams testvér tudott. A hétből négyet Párizsban, ráadásul Roland Garros-döntőt soha nem veszített. Ha a most 21 éves játékos ezután minden negyediket megnyeri, már elérte azt a szintet.

Meddig tart még a bűvös 35?

A döntőben elért eredménnyel zsinórban 35 győzelemnél jár, amivel beállította Venus Williams 2000-ben felállított sorozatát. Hogy bekerüljön minden idők top 10-ébe, még négy meccs kell, ezzel utolérheti Martina Navratilova 1982-83-ban elért 39-es sorozatát.
Nehéz megjósolni, hogy ez sikerül-e, hiszen 2018-as junior wimbledoni címe óta gyakorlatilag nincsen értékelhető füves teljesítménye. 2019-ben az első fordulóban kiesett, 2020-ban pedig egyáltalán nem volt mérkőzése ezen a borításon (mint ahogy általában senkinek). Tavaly Eastbourne-ben egy mérkőzést nyert, majd Wimbledonban hármat. Még nem tudjuk, melyik füves tornán indul legközelebb, de a rekordhoz négy meccset kellene nyerni. Ez egy 500-as tornán azt jelentené, döntőbe jut. Erre füvön még soha nem volt példa.
BNP Paribas Poland Open
Swiatek tovább menetel hazai pályán
28/07/2022 15:58
Tenisz
Iga Świątek és barátai félmillió eurót teniszeztek össze Ukrajnának
27/07/2022 16:00