Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nadal és Djokovic a két pimaszul fiatal és tehetséges olasz ellen

Kálmán Laci

Frissítve 06/06/2021 - 22:12 GMT+2

Bár Roger Federer visszalépett a további küzdelmektől, azért hétfőn is lesz kiket nézni a Garroson.

Lorenzo Musetti - 2021

Fotó: Getty Images

Az alábbi öt meccset ajánljuk a negyedik forduló hétfői játéknapjáról. Pályára lép többek között a női és a férfi címvédő, valamint Novak Djokovic is.

Sloane Stephens – Barbora Krejcikova

Annak ellenére, hogy egyikük sem kiemelt a tornán, egy kifejezetten jó mérkőzésre van kilátás, ugyanis két remek játékosról van szó. És ez most tényleg nem a szokásos közhely. Stephens 2017-ben megnyerte a US Opent, és a rákövetkező évben bejutott a fináléba a Garroson is. Sőt, meg is nyerte az első szettet Simona Halep ellen. Az amerikai nem felejtett el teniszezni, csak talán nem vette annyira komolyan a játékot, mint tette azt három-négy éve.
Most azonban remek formában van. Ha ő jól játszik, akkor úgy pokolian gyors a pályán, hogy közben szemre olyan, mintha csak sétálna. Ha ő tényleg jó formában van, akkor tán mindenkinél jobban érzi az egyensúlyt a védekezés és a támadás között. Pontosan tudja, mikor melyiket kell inkább választania.
picture

Sloane Stephens | Tennis | French open 2021 | ESP Player Feature

Fotó: Getty Images

Ellenfele, Krejicikova pedig egy nagyszerű, kétszeres GS-bajnok páros játékos, jelenleg hetedik a páros világranglistán. A cseh iskola jeles képviselője, aki egyre komolyabban veszi az egyest is, és a tavaly őszi Garros után ismét bejutott a negyedik fordulóba, beállítva ezzel a legjobb Grand Slam-eredményét.
Ha az idei salakszezonjukat nézzük, inkább Krejcikovát kell esélyesnek tekintenünk. A cseh lány egy kilencmeccses győzelmi sorozatban van, a Garros előtt ugyanis megnyerte a strasbourgi tornát. Legutóbb Rómában kapott ki Iga Świątektől, tőle meg azért épp ki lehet kapni, pláne salakon, és pláne döntő szett 7:5-re. Egymás ellen még nem játszottak, izgatottan várjuk a párharcuk első felvonását.

Sofia Kenin [4] – Maria Sakkari [17]

Kifejezetten érdekes összecsapásnak ígérkezik a tavalyi döntős Kenin és Sakkari mérkőzése. A még mindig csak 22 éves, korábbi Ausztrál Open-győztes amerikai bajnoki attitűdjére jellemző, hogy a kisebb tornákon gyakran bukdácsol, a Grand Slameken pedig összeszedetten játszik.
Ezt jól mutatja, hogy már két major-döntőben is szerepelt. De jól mutatja az is, hogy az idei salakszezonban három mérkőzést játszott a Garros előtt, mindhármat el is vesztette Charlestonban, Stuttgartban, illetve Rómában. Párizsban pedig már három győzelemnél tart úgy, hogy nem feltétlenül kapott könnyebb ellenfeleket, gondoljunk csak mondjuk Jessica Pegulára.
Maria Sakkarit pedig egyre komolyabban kell venni. Elkezdte ugyanis rutinszerűen hozni a harmadik és negyedik fordulókat GS-tornákról, úgyhogy az, hogy idáig eljutott Párizsban egyáltalán nem meglepetés. A nagy kérdés az, hogy vajon sikerül-e végre megugrania a következő feladatot, és bekerül-e életében először a legjobb nyolc közé.
Eddig háromszor mérkőztek egymás ellen, az első két összecsapást Kenin, a legutóbbit Sakkari nyerte. Eddig mindig döntő szettes meccset vívtak, úgyhogy joggal bízhatunk abban, hogy megint komoly kihívás elé állítják majd egymást. Érdekesség, hogy ez lesz az első salakos találkozójuk.
picture

Sofia Kenin

Fotó: Getty Images

Iga Świątek [8] – Marta Kostyuk

A címvédő már-már ráijeszthetett a rajongóira azzal, hogy az előző körben az első szett megnyeréséért rövidítésre kényszerült Anett Kontaveit ellen. Megszokhattuk ugyanis, hogy játszmát egyáltalán, de gémet is csak elvétve veszít a lengyel Párizsban.
Aztán a lett lány ellen is helyreállt a világ rendje azzal, hogy a tie-break után 6-0-val hengerelt a második szettben, és összességében simán jutott a legjobb tizenhat közé. Az az okos agresszivitás, amivel teniszezik, és az a hidegvér, amivel minden helyzetben állja a sarat, egészen zavarba ejtő. Egy magabiztos római tornagyőzelemmel érkezett Párizsba, és bár nyilván nem verhetetlen, azért mostanság nem érdemes ellene fogadni a Garroson.
picture

Iga Swiatek | Tennis | French Open 2021 | ESP Player Feature

Fotó: Getty Images

Persze biztosak lehetünk benne, hogy a mindössze 18 éves ukrán Kostyuk is mindent megtesz majd a győzelemért. Bár ezzel a negyedik fordulóval már túlszárnyalta eddigi legjobb GS-eredményét, aligha szeretne itt megállni. Finoman szólva sem lesz könnyű dolga, de az talán mellette szólhat, hogy ez lesz az első meccsük, így talán meglepheti a címvédőt. És ugye a veszítenivaló, amit mindig emlegetni szoktak, nos, az neki itt már végképp nincs, úgyhogy engedheti bátran az ütőjét, lesz, ami lesz.

Novak Djokovic [1] – Lorenzo Musetti

A jelen egyik legnagyobbja lép majd pályára a jövő egyik legnagyobbja ellen. Utóbbi gondolat talán úgy volna helyes, hogy a jövő egyik lehetséges legnagyobbja ellen. Mert bármennyire is fénylő tehetség Musetti, bármennyire is olyan káprázatos már most a tenisze, mint a Nap, azért ő most még „csak” egy óriási tehetség. Ez sem kevés persze.
A Nagy Hármas - Federer, Nadal és Djokovic – azért is vitték ilyen sokra, mert borzasztóan nagy arányban tudták a tehetségüket eredményekre váltani. Musetti esetében is az lesz a kérdés, hogy ő mennyit tud majd győzelmekre váltani abból a hatalmas tehetségcsomagból, amit a Nagyfőnöktől kapott, és amiért már eddig megdolgozott.
Djokovic lehengerlően magabiztos volt az első három fordulóban. Így aztán nehéz elképzelni, hogy gondba kerüljön az élete első GS-főtábláján teniszező Musetti ellen. Nehéz elképzelni, hogy a világelső ne sima három szettben jusson be a legjobb nyolc közé.
De még, ha egyoldalú is lesz a meccs - ami azért nem is teljesen biztos -, akkor is érdemes rápillantani a jelen és a jövő nagy találkozására. Ez a 19 éves olasz srác ugyanis olyanokat tud az ütőjével és a labdával, amit csak a legzseniálisabb kezektől láthatunk. Tőlük sem sűrűn.
Ha olyan lesz a jövő tenisze, amilyen Musetti, megnyugodhatunk. Akkor jó lesz, nem lesz baj semmi.
picture

Novak Djokovic

Fotó: Eurosport

Rafael Nadal [3] – Jannik Sinner

A tizenháromszoros Garros-bajnok eddig halad, ahogy szokott, mint kés a vajban, úgy vágja át magát könnyedén a mezőnyön. Volt ugyan egy szettje, ami rövidítésbe torkollott Alexei Popyrin ellen még az első fordulóban, de ezt a helyzetet is gond nélkül megoldotta.
Sinnert az első körben komoly kihívás elé állította az ügyes kezű, párosban négyszeres GS-bajnok Pierre-Hugues Herbert. A francia 2-1-re is vezetett már a szetteket tekintve, onnan jött vissza az olasz. A következő két fordulót már könnyebben vette, most azonban a létező legkeményebb feladatot kellene megoldania. Úgy kellene beállítania a tavalyi Garroson elért legjobb GS-szereplését, a negyeddöntőt, hogy legyőzi a borítás valaha élt legnagyobbját.
A Djokovicék meccsére használt jelen-jövő szembeállítás itt is megállja a helyét. Sinner és Musetti nagyjából egyidősek, ráadásul mindketten olaszok, az azonban feltétlen különbség, hogy Jannik – egyelőre legalábbis – előrébb tart. Ő mérkőzött is már Rafával kétszer, mindkétszer salakon, és futotta is már neki szoros szettekre ellene. Most megpróbálhat előrelépni azzal, hogy esetleg el tud csenni egy játszmát tőle. Arra, hogy megveri, mi azért senki helyében nem fogadnánk.
picture

Jannik Sinner

Fotó: Getty Images

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés