Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Mindig is azt mondtam, Novak Djokovic az egyetlen, aki megcsinálhatja a naptári Grand Slamet”

Németh Dániel

Frissítve 16/06/2021 - 14:19 GMT+2

Goran Ivanisevic már évekkel ezelőtt kijelentette mindezt, és a világelső Roland Garros-győzelmét követően erre minden esély meg is van.

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Novak Djokovic megszerezte karrierje 19. Grand Slam-címét, ráadásul azon a helyszínen, ami a legnehezebbnek tűnt Rafael Nadal dominanciája miatt. Goran Ivanisevic elárulta, hogyan élték meg belülről a verseny izgalmasabb pillanatait.


Goran Ivanisevic már a tornát megelőzően elmondta, azt szeretné, hogy Novak Djokovic egy ágra kerüljön Rafael Nadallal – a spanyolt ugyanis a döntőben lehetetlen legyőzni. Nem mindenki értett egyet a horváttal, köztük a világelső sem. „Belgrádban voltunk, amikor kijött a Roland Garros sorsolása, és ő nem volt különösebben boldog, miután látta Rafát és Rogert az ő ágán. Én viszont ezt a verziót preferáltam.”
Rafa sosem veszített döntőt Párizsban. Egy döntő mindig sajátos mentális szempontból, Rafának pedig 13 címe van Párizsból, ez hasonló mentalitás, mint amivel Djokovic rendelkezik Ausztráliában.
A tavalyi döntő egyoldalúan alakult, Nadal 6:0-ra nyerte az első, 6:2-re a második szettet, és ezúttal is a spanyol kezdett jobban. „Szinte teljesen megegyezett a meccs eleje a tavalyival, ezúttal azonban olyan volt, mintha Novak 0:5-nél képes lett volna újraindítani magát. Lassan visszaküzdötte magát a szettbe, onnantól pedig egészen más meccs lett. Ami a második, harmadik és negyedik szettben történt… Sosem láttam ennyire erőtlennek Rafát a Roland Garroson.”
Ivanisevic szerint lényeges különbség volt a 2020-as döntőhöz képest, hogy ezúttal Djokovic testben-lélekben felkészült a Nadal elleni mérkőzés kihívásaira. Tavaly kétségbeesetten próbálta rövidíteni a labdameneteket, kevésbé bízott a saját ütéseiben, Nadal magasra pörgetett fonákjaival pedig nem tudott mit kezdeni. A horvát rámutatott: a spanyol ellen muszáj állandóan támadni, ami hibákkal jár, ám ilyen helyzetekben is muszáj bízni az ütésekben.
picture

Az 58. Djokovic-Nadal.

Fotó: Getty Images

A kimerítő elődöntőt követően voltak kétségek Djokovic erőnlétét illetően, a fináléban érződött is a fáradtság a világelsőn. Stefanos Tsitsipas ráadásul élete formájában érkezett Párizsba, minden korábbinál érettebb és kiegyensúlyozottabb teniszt produkált, kiválóan kezelte a vele kapcsolatos elvárásokat is. Maga a finálé Djokovicnak is különösen nehéz volt mentális szempontból, hiszen tudták: Nadal legyőzése csak akkor ér valamit, ha a döntőben legyőzi Tsitsipast.

Ehhez képest az első két szettet elveszítette, a másodikban pedig kifejezetten erőtlennek tűnt.

„Nem aggódtam” – mondta Ivanisevic. „Úgy gondoltam, Novaknak egy szettre van szüksége, és akkor megnyeri a meccset. Úgy számoltam, hogy a negyedik szorosabb lehet, a döntő játszmában viszont nem lesz esélye Tsitsipasnak. Így is történt. Nem csak Novak tapasztalata miatt, de úgy tűnt, annyira nem játszik jól Tsitsipas, hogy megoldja ezt háromban. Tudtam, hogy Novaknak fel kell ébrednie, de hittem abban, hogy ha ez megtörténik, akkor képes megfordítani a meccset.”
„Miután elvette a harmadik szettben Tsitsipas szerváját, átvette az irányítást a meccs felett, és onnan már nem engedte ki a kezéből. Akár még könnyebben is nyerhetett volna az ötödikben, hiszen 4:2-es vezetésnél volt két bréklabdája. Egy dolog érdekes volt a számomra: az ausztrál nyílt teniszbajnokságot és a Roland Garrost is egy magasról megütött tenyeres röptével zárta le” – fogalmazott Ivanisevic, aki persze a döntőt taktikai oldalról is elemezte.
picture

Stefanos Tsitsipas a Novak Djokovic elleni Roland Garros-döntőben.

Fotó: Getty Images

„Novak elkezdte egy picit jobban variálni a játékot, megnyitni a pályát. Újra lehetett látni az akaratot a szemében, agresszívebben teniszezett. Amikor Novak játékát nehéz átjátszani az alapvonalról, akkor az ellenfeleinek többet kell vállalniuk, mint amennyit elbírnak. A második szettben Tsitsipas vagy tízszer túljárt Djokovic eszén, normál esetben ilyen nem történik meg. A harmadiktól kezdve nem is hagyta ezt Novak, jobban szervált és fogadott.”
Tsitsipas hirtelen Novak gépezetében találta magát, amikor ez bekövetkezik, nehéz kiszabadulni. Lehetett látni, hogy Stefanos kifogyott a megoldásokból – a csapatára, az édesapjára nézett, mintha csak azt mondta volna: ’segítsetek’. Onnantól viszont már nem sokat lehetett tenni.
Így utólag már mondhatjuk, Djokovic remek döntést hozott azzal, hogy pályára lépett a belgrádi tornán, ami épp a Roland Garros kezdete előtti napokban ért véget. A világelső megnyerte a 250-es versenyt, így csak vasárnap érkezett meg a francia fővárosba, és nagyon kevés ideje maradt hozzászokni a pályákhoz, Ivanisevic szerint viszont a hazai közönség szeretete olyan energiát adott Djokovicnak, ami nélkülözhetetlen volt a Roland Garroson bemutatott menetelés során.
Hasonló a kérdés Wimbledon kapcsán is: Djokokovicnak két hete van kipihenni a salakszezon fáradalmait és felkészülni a fűre. „Képes lesz rá. Vagyis: muszáj lesz. Novak Djokovic tisztában van a céljaival. Szerdán Mallorcára utazunk, utána irány London. A győzelem lehetősége fogja őt motiválni. Régen elmondtam már, hogy Djokovic az egyetlen játékos, aki megcsinálhatja a naptári Grand Slamet. Isten tudja, sikerül-e, de ha valaki képes rá, az Novak."
picture

Novak Djokovic & Goran Ivanisevic

Fotó: Getty Images

Rossz hír lehet a riválisoknak, hogy Ivanisevic szerint Djokovic még hosszú évekig képes lesz ezen a szinten teniszezni. „Egy zseniről van szó, aki mindig azt keresi, hogyan lehetne még jobb. Olyan hosszú ideig teniszezik ezen a szinten, ameddig csak akar – ez lehet kettő, három, de négy év is akár. Éhes a győzelmekre és a rekordokra, örömmel van a pályán. Azt mondta, hogy jövőre még lazább naptárat szeretne, de nem vagyok biztos benne, hogy tud ennél is kevesebbet játszani” – mondta nevetve.
Ivanisevic elárulta, Djokovic maximalizmusa olyan szintre emelkedett, hogy még a tökéletesnek tartott ütésein is állandóan javítani szeretne. „Ez az a pont, ahol a véleményünk különbözni szokott. Ő mindig jobban, másképp akarja csinálni, de Marian Vajda és én nem értünk egyet vele. Ekkor kezdünk el beszélni a tenyeresről, a fonákról, a szervákról. Ő a valaha volt legjobb fogadó, és néha mégis azt gondolja, tudná ezt jobban is csinálni.”
A horvát szerint Wimbledonban nagy ellenfél lehet Roger Federer.
„Szerintem Roger okos döntést hozott Párizsban. Tesztelte a testét, formába hozta magát kicsit, megkapta azt, amiért ment: a három meccset, de nem akarta kockáztatni a sérülést. Wimbledon az első számú célja, és őszintén mondom, nem akarom, hogy egy ágra kerüljünk vele. Ami a többieket illeti, csak a szokásos: Nadal, Tsitsipas, Zverev és Medvedev. Vannak veszélyes játékosok még nagy szervákkal, mint például Raonic, Opelka Isner. Plusz Cilic, aki nem lesz kiemelt, de Stuttgartban tornát nyert.”
Forrás: Tennis Majors

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés