A férfi döntő elhozhatja az idei Roland Garros gáláját

Az út pedig, ahogyan eljutottunk a vasárnapi Stefanos Tsitsipas ─ Novak Djokovic párosításig, egészen fantasztikus mérkőzéseket hozott.

Vizsgálódásainkat szigorúan csak az elődöntőkre korlátozva mindkét játékos esetében megállapíthatjuk, hogy előbb megnyerték a mérkőzést, még mielőtt annak vége lehetett volna, majd visszaengedték abba az ellenfelet, hogy aztán ki tudja honnan merítve még egy döntő erejű csapáshoz szükséges erőt, bevigyék a győztes találatot. Mindketten saját korosztályuk egyik legnagyobbjával találkoztak, és mindketten nagyszerű mérkőzésen bizonyították, hogy a döntőben van a helyük. De mire mehetnek egymás ellen és egyáltalán mit várhatunk ettől a döntőtől?

Előrször is, ha nem változik a párizsi időjárás-előrejelzés, 2021-ben a megszokott napsütéses, szabadtéri ’Garros döntőre készülhetünk. Emlékezhetünk rá, ahogyan a 2020-as októberi döntő alkalmával a szeles, esős idő miatt végül behúzták a Philippe Chatrier Stadion tetejét, amit látva sokan már oda is adták a trófeát Novak Djokovicnak. Aztán jött Rafael Nadal és valami elképesztően ellenállhatatlan játékkal, a ránézésre tőle idegen körülmények között begyűjtötte a tizenharmadik tornagyőzelmét a francia nyílt teniszbajnokságon. Másodszor, biztosan lesznek nézők, ami szintén egy nagyon komoly fejlemény a szűk egy évvel ezelőtti, komor, ütésektől visszhangzó hangulathoz képest. És ott lesz két játékos, akik bőven tettek már le idén, és úgy általában is az asztalra, döntőbe jutásuk pedig valahol sorsszerű is.

Amikor Dominic Thiem talán váratlanul, talán meglepő módon, de rögtön a Roland Garros első napján kipottyant a versenyből, az alsó ágra nézve a legtöbben legyintettek, mondván: ebből a mezőnyből Stefanos Tsitsipasnak egyenes út kell, hogy vezessen a döntőbe. Az, hogy a még mindig csak 22 éves görög ezt a nagyon is érzékelhető nyomást nemcsak, hogy elbírta, de majd két héten keresztül cipelte magával, hihetetlen érettségről, mentális felkészültségről, na és persze páratlan játékerőről is árulkodik. Ráadásul, nem jöttmentek ellen kellett lejátszania hat mérkőzést, hiszen az első két kör látszólagos nyugija után további négy válogatott szélsőséggel kellett szembenéznie. A harmadik fordulóban John Isner villámgyors adogatásaival, amelyek ellen néha nem is egy, hanem csak egy fél lehetősége adódik. Egy körrel később Pablo Carreno Busta, aki nemcsak a TOP 10 közelében van évek óta, de a torna addigi stádiumában összehasonlítva csak eggyel kevesebb Grand Slam-elődöntővel büszkélkedhetett, mint a görög, ráadásul remek salakjátékos. A negyeddöntőben aztán Daniil Medvedev következett, aki addig remekül menetelt, de ebben a körben már a szerencséje is alábbhagyott. Mentálisan talán ez a mérkőzés volt a legnehezebb Tsitsipas számára, az orosz ugyanis veszekedett, méltatlankodott, csapdosott, a végén meccslabdánál ütött alsószerváról már nem is beszélve. A legjobb négy között aztán jött Alexander Zverev, aki valahogy vonzza az ötszettes mérkőzéseket, és akit ezen a napon sem hagyott cserben ez a vonzalma. És hogy Tsitsipasnak mennyit jelentett a döntőbe jutás, arról szavak nélkül bőven meséltek azok a könnyek, amelyek ott sorakoztak a szemében, miközben megpróbálta szavakba önteni karrierje eddigi legnagyobb diadalát.

Novak Djokovic a fejébe vette, hogy ő lesz minden idők legtöbb Grand Slam-győzelemmel rendelkező játékosa. Pechére, ahhoz, hogy ezen a Garroson csökkentse egyetlen sikerre a távolságot a Federer-Nadal párossal szemben, a sorsolás szerint mindkét legenda-kollégával meg kellett volna küzdenie. A szerb számára a negyedik fordulóban kezdődött el igazán a torna, Lorenzo Musetti pedig, aki a teljes két hét egyik üde színfoltja volt, majdnem meg is állította. Amikor azonban az ember 0-2-re áll, akkor csak egy klasszis előrángatása kecsegtethet a győzelemmel. Nos, Djokovic valahonnan a táskája mélyéről elő is ráncigálta a klasszist, ami Musetti letarolásában csúcsosodott ki. A negyeddöntőben sajnos elmaradt a Roger Federer elleni klasszikus, a svájci ugyanis egy körrel korábban inkább megállt, hogy felkészüljön a füvespályás szezonra. Djokovic ellenfele így egy pihent Matteo Berrettini volt, aki el is vett tőle egy szettet, az élet meg egy szűk félórát a meccséből, mivel beleszaladtak a kijárási korlátozások kezdetébe, a stadiont így ki kellett üríteni. A szerb ezt is megoldotta, az a nagy üvöltés a beütött mérkőzéslabdát követően pedig már előrevetítette, hogy valóban döntőnek beillő elődöntőt hoz a péntek esti Nadal-Djokovic derbi. Azt a mérkőzést pedig aki látta, talán soha nem feledi. Több mint négy óra fenomenális tenisz, aminek a végén a világelső le tudta győzni Rafael Nadalt ott, ahol a legjobban érzi magát: salakon, a Philippe Chatrier Stadionban.

Az biztos, hogy nézőként mindannyian csak nyerni tudunk azzal, ha vasárnap délután leülünk és megnézzük a Tsitsipas-Djokovic Roland Garros-döntőt. Játszottak ők már egymás ellen negyeddöntőket és döntőket is, és nagyon élénken él mindannyiunk emlékeiben az a 2020 októberi elődöntő a ’Garrosról. Djokovic kétszettes előnyben volt, minden az ő sima győzelmét jósolta, Tsitsipas azonban visszajött 0-2-ről, és bár nem tudott döntőbe jutni, állva halt meg. Egy ilyen finálé előtt lehetetlen esélyek latolgatásába kezdeni, hiszen mindkettejük mellett és ellen is szólnak érvek. Az első GS-diadalára hajtó Tsitsipas biztosan nem ismer majd elveszett labdát, és kondiban sem valószínű, hogy gondjai lehetnek. Nagyon érzi idén a salakot, ezt a monte carlói tornagyőzelem (meg a lyoni) és a barcelónai döntő is bőven jelzi. Novak Djokovic pedig önmagában az állandósság, aki művészi szintre emelte azt a képességét, hogy bármilyen helyzetből képes visszaverekedni magát. Ráadásul, extra motivációt adhat majd a számára, hogy elérheti amit akart: egyre csökkentheti a differenciát közte és a Nadal-Federer duó között.

Egy biztos, a Suzanne Lenglen-trófea után a Muskétások Trófeája is méltó, megérdemelt kezekbe fog kerülni vasárnap délután. A kérdés már csak az, hogy meglesz-e az első, vagy összejön az egy híján huszadik? Mert ne legyenek kétségeink felőle, Djokovic nem a tizenkilencedikre hajt, hanem a huszonegyet vette célba. Minimum.