A tornaigazgató szerint a nők is érnek annyit, mint a férfiak, mégsem kapnak esti meccset

A Roland Garros tornaigazgatója, Amelie Mauresmo szerint a nők is ugyanannyira méltóak az esti meccsekre, mint a férfiak, de a számok mégsem ezt mutatják. Idén az első 6 napon ismét nem kerültek be a legjobb női játékosok a legnézettebb idősávba, de Mauresmo szerint ennek praktikus okai vannak, hiszen egy maximum háromjátszmás mérkőzés túl hamar véget érhet.

Sabalenka a harmadik meccsén is hengerelt, magabiztos játékkal nyolcaddöntős a Garroson

Videó forrása: Eurosport

Ons Jabeur nemrég kritizálta a Roland Garros szervezőit, mivel szerinte a női meccsek nincsenek annyira szem előtt, ez pedig gátolja a fejlődésüket is.
Az esti meccseket 2021-ben vezették be Párizsban, amikor is csupán egy mérkőzést rendeznek meg a Philippe-Chatrier pályán. A statisztika azóta nem kedvez a hölgyeknek, hiszen 2023 óta nem kerültek a nap főmérkőzésére be, az utolsó 19 meccs mind férfi egyes volt. A négy éves mérleg is siralmasan néz ki, mindössze négyszer játszhatták a zárómérkőzést nők.
Ons Jabuer nem is titkolta, hogy mennyire nem tartja jónak az irányt, amit a franciák képviselnek.
"Nem hiszem, hogy van lánya azoknak, akik ezeket a döntéseket hozzák. Szomorú, hogy még mindig itt tartunk Európában és a női sportban, általánosságban is. Nem hiszem, hogy bárki is így kezelné a saját lányát.
Ironikus… Nem mutatnak női meccseket, aztán meg csodálkoznak, hogy a legtöbben a férfiakat nézik. Szégyen ez a szövetségnek, a rendezőknek és a tévétársaságoknak is.
A lányok között is rengetegen megérdemelnék, hogy a középpontba kerülhessenek. Ott volt például Naomi Osaka és Paula Badosa meccse, ami elképesztő volt. Tavaly meg ott volt Naomi és Iga, akik zseniálisat játszottak egymás ellen.
Állandóan a szurkolókra hivatkoznak, de én is egy szurkoló vagyok és rajongok az ilyen jó meccsekért."
Természetesen nem Jabeur volt az egyetlen, akiben felmerült, hogy az egyenjogúság jegyében lehetne kiegyenlítettebb az arány, de éppen a tornaigazgató jelezte, hogy nem támogatja az ötletet. Mauresmo szerint ennek szimplán praktikus okai vannak, hiszen a férfiak sokkal hosszabb időt töltenek a pályán.
"Sok újdonságról idén sem tudok beszámolni, nem fogunk változtatni. Minden este csak egy meccs lesz, nem akarunk kettőt, mert az nagyon sokáig elhúzódhat. A lányok viszont sokszor csak két szettet játszanak, ami nagyon hamar eltelhet.
Egyáltalán nincs arról szó, amivel sokan vádolnak, a nők sem érnek kevesebbet a teniszpályán, mint a férfiak.
Most is ott volt Gael Monfils és Jack Draper meccse, ami helyi idő szerint majdnem éjfélkor ért véget, szóba sem jöhet, hogy még egy mérkőzést rendezzünk este. Ha viszont korábban kezdenénk, akkor meg nem lenne telt ház az elején, az sem lenne jó senkinek.
Tudom, hogy nem ideális a helyzet, de nem tudunk mindenkinek jót tenni, muszáj valamelyik ujjunkat megharapni."
picture

Amikor egy hosszú öleléssel ér véget a meccs: Monfils hatalmas meccsen búcsúzott az idei Garrostól

Videó forrása: Eurosport

A sajtó munkatársai előtt Mauresmo eléggé frusztrálttá vált a sorozatos kérdések miatt és igyekezett hamar lezárni a kényes kérdéseket.
"Nem arról van szó, hogy ne tartanánk elég jónak a lányokat egy esti meccsre, sosem gondoltuk ezt.
Szerintem térjünk vissza erre a témára a torna végén, a női mezőnyben is vannak komoly rivalizálások, amiket érdemes lehet főműsoridőre tenni.
Ott van Iga, Coco, Aryna vagy éppen Madison Keys is. Manapság rengeteg jó játékos van, akik a pályán kívül is érdekesen, ráadásul mindig magas szinten játszanak. Mostanában már sokkal kisebb a különbség a két nem között, mint korábban valaha is volt."
A pénteki programban Carlos Alcaraz játszhat a Philippe-Chatrier-n, de azt még nem lehet tudni, hogy szombaton végre megszakad-e a nagy sorozat az esti idősávban.
Párizs viszont ekkor egy kicsit Münchenre is fog figyelni, hiszen a Paris SG az Inter ellen Bajnokok Ligája-döntőt játszik. Mauresmo szerint ez viszont egyáltalán nem befolyásolja az ő munkájukat.
"A BL-döntő miatt számunkra semmi sem változik. Örülünk, hogy egy helyi csapat játszhat, de mi csak saját magunkra koncentrálunk. Tornát rendezünk és 15.000 embert ki kell szolgálnunk, a lehető legjobb meccset akarjuk számukra biztosítani."
Forrás: BBC és Guardian
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés