Az Inter a fájdalmat enyhítené, a PSG történelmet akar írni - Mitől lesz extra a 2025-ös BL-döntő? Íme a Bajnokok Ligája fináléjának előzetese

Bajnokok Ligája - Története során először triplázhat a francia bajnok és kupagyőztes Paris Saint-Germain szombat este a labdarúgó Bajnokok Ligája müncheni döntőjében, de ehhez meg kellene vernie az olasz Internazionalét, amelynek ez az utolsó esélye arra, hogy a mostani idényben trófeát nyerjen.

PSG-Inter ai raggi X

Fotó: Getty Images

A párizsi klub a katari tulajdonos 2011-es megjelenése óta rengeteg pénzt költött játékosok igazolására, de az igazán eredményes futballt éppen most, a nagy sztárok - így többek között Kylian Mbappé, Lionel Messi és Neymar - távozása után játssza Luis Enrique vezetőedző irányításával. A francia labdarúgást 2011 óta szinte minden évben uraló PSG most érhet a csúcsra, ugyanakkor a szakma által szintén kiváló trénernek tartott Simone Inzaghi vezette Inter nagyon nehéz ellenfélnek ígérkezik a számára.
A PSG a BL alapszakaszában öt forduló után még nem állt továbbjutó helyen, aztán viszont beverekedte magát a legjobb 24 csapat közé, az egyenes kieséses szakaszban pedig szinte egymaga "takarította el" a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League képviselőit. A 16 közé kerülésért ismerős riválissal csapott össze a párizsi együttes, a szintén francia Brest pedig nem is úszta meg a nagy verést: a PSG 10-0-s összesítéssel ment tovább. A nyolcaddöntőben a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool esett áldozatául Luis Enrique együttesének két parázs mérkőzés alapján, hogy aztán a nyolc között az Aston Villa, az elődöntőben pedig az Arsenal kényszerüljön búcsúra a francia csapattal szemben.
Az alapszakaszban negyedikként zárt, s így egyenes ágon nyolcaddöntős Inter sem kisebb neveket "küldött padlóra" a döntőig vezető úton, igaz, a 16 között legyőzött holland Feyenoord még a papíron gyengébb együttesek közé tartozik. Ezt követően a hazai BL-döntőre hajtó Bayern Münchennel találkozott Inzaghi alakulata, amely ismét remek teljesítménnyel előrukkolva kiejtette a német sztárcsapatot, a fináléba jutásért pedig két nagyszerű összecsapáson múlta felül a szezon egyik legerősebb európai együttesének tartott FC Barcelonát.
A szombat este sorra kerülő müncheni döntőnek az lesz a legnagyobb kérdése, hogy a megbonthatatlan csapategysége mellett szórakoztató, látványos és eredményes futballt játszó PSG felül tud-e kerekedni a nagyon fegyelmezett és szervezett, az aktuális riválishoz mindig alkalmazkodó Internazionalén.
A PSG eddig egyszer, 2020-ban játszott finálét a BL-ben, azt elbukta a Bayern Münchennel szemben, míg az Inter 2010-ben volt utoljára BL-győztes, azt megelőzően a jogelőd versenysorozatot 1964-ben és 1965-ben nyerte meg. Két éve szintén finalista volt és nagy csatában maradt alul a Manchester Cityvel szemben.
Münchenben mindkét vezetőedző a teljes keretre számíthat, bár az Internél kérdéses volt a védő Benjamin Pavard, valamint a csatár Lautaro Martínez játéka, de jelenleg úgy tűnik, ők is bevethetők lesznek a döntőben.
Nagyon régóta erre a meccsre várunk, hiszen mindannyian ugyanazt a célt tűztük ki magunk elé, és történelmet szeretnénk írni a szurkolóinkkal együtt.
- nyilatkozta Luis Enrique, utalva arra, hogy a PSG története során először triplázhat.
"Tizenegy hónapja erre készülünk, ezért különleges felkészülést nem is igényel a mérkőzés, a játékosok hozzá vannak szokva ahhoz, ahogyan játszunk. Amit kezelnünk kell, az a nyomás és az izgatottság, ami egy ilyen meccs pillanatában természetes módon elragadja a futballistákat" - vélekedett a spanyol szakember.
picture

Luis Enrique en conférence de presse.

Fotó: Getty Images

Kollégája, Simone Inzaghi szeretné, ha minden játékosa bevethető lenne a finálé idején, s mint mondta, "a lehető legjobb módon" akarják megközelíteni a találkozót.
"A bajnokság úgy ért véget, hogy az örökre emlékezetes marad a számunkra."
Nincs értelme tagadni, nekem és a játékosaimnak is fáj, hogy nem sikerült megszereznünk a bajnoki címet.
picture

Simone Inzaghi (Inter)

Fotó: Eurosport

A müncheni BL-döntő a kapusok nagy estéje is lehet, a PSG-ben az olasz válogatott Gianluigi Donnarumma, az Interben pedig a veterán svájci Yann Sommer brillírozott eddig, mindketten nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy csapatuk a legrangosabb európai kupáért játszhat szombat este.
A finálé 21 órakor kezdődik az Allianz Arénában, a játékvezető pedig a romániai Kovács István lesz.
Forrás: MTI
picture

PSG-Inter, infografica finale Champions League 2024-25

Fotó: Getty Images

Út a döntőig - HÁTTÉR

A labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjében szereplő két gárda más utat járt be Münchenig, ugyanis a Paris Saint-Germainnek a gyengébb alapszakaszbeli teljesítménye miatt eggyel több párharcot kellett megnyernie tavasszal, mint az Internazionalénak, hogy eljusson a fináléba.
A milánói és a párizsi csapat bajnokként az alapszakaszban a kezdett, amely előbbinek semmiféle gondot nem okozott, ugyanis csupán a tavaly német bajnok Bayer Leverkusen vendégeként kapott ki 1-0-ra, ráadásul ezenkívül gólt sem engedett a riválisoknak a másik hét találkozón. Simone Inzaghi vezetőedző tanítványai így rögtön a nyolcaddöntőbe jutottak, ahol a holland Feyenoordot könnyedén, kettős győzelemmel búcsúztatták. Ezt követően viszont két rendkívül erős rivális és végletekig kiélezett párharc következett: előbb a német bajnok Bayern Münchenen léptek túl a kék-feketék, akik aztán az idény legélvezetesebb és legizgalmasabb két felvonásán hosszabbításban a spanyol bajnok Barcelonát is kiejtették 7-6-os összesítéssel.
A franciák sokkal lassabban lendültek bele, öt forduló után csupán négy ponttal kieső helyen álltak, mivel alulmaradtak az Arsenallal, az Atlético Madriddal és a Bayern Münchennel szemben is. Ezt követően viszont sorozatban három győzelemmel végül a 15. helyen továbbjutottak. Az egyenes kieséses szakaszban a Brestet 10-0-s összesítéssel kiütötte Luis Enrique együttese, amely ezután az angol riválisok végzete lett: sorrendben a Liverpool, az Aston Villa és az Arsenal esett áldozatául. A PSG a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Vörösök ellen állt a legközelebb a kieséshez, mivel a 16 között csak tizenegyesekkel múlta felül a későbbi angol bajnokot.
Az Inter tíz siker és három döntetlen mellett mindössze egyszer szenvedett vereséget, a gólkülönbsége 26-11 volt a 14 meccses menetelés során. A Paris Saint-Germain ugyancsak tízszer győzött, de egy döntetlen mellett ötször is kikapott, a gólkülönbsége 33-15 volt a 16 találkozóján.

A két csapat útja a döntőig:

Paris Saint-Germain:
alapszakasz:
Paris Saint-Germain - Girona (spanyol) 1-0
Arsenal (angol) - Paris Saint-Germain 2-0
Paris Saint-Germain - PSV Eindhoven (holland) 1-1
Paris Saint-Germain - Atlético Madrid (spanyol) 1-2
Bayern München (német) - Paris Saint-Germain 1-0
Red Bull Salzburg (osztrák) - Paris Saint-Germain 0-3
Paris Saint-Germain - Manchester City (angol) 4-2
VfB Stuttgart (német) - Paris Saint-Germain 1-4
A Paris Saint-Germain 13 pontjával a 15. helyen jutott a kieséses szakaszba.
nyolcaddöntőbe jutásért:
Brest (francia) - Paris Saint-Germain 0-3
Paris Saint-Germain - Brest 7-0
nyolcaddöntő:
Paris Saint-Germain - FC Liverpool (angol) 0-1
FC Liverpool - Paris Saint-Germain 0-1 - 11-esekkel: 1-4
negyeddöntő:
Paris Saint-Germain - Aston Villa (angol) 3-1
Aston Villa - Paris Saint-Germain 3-2
elődöntő:
Arsenal (angol) - Paris Saint-Germain 0-1
Paris Saint-Germain - Arsenal 2-1
Internazionale:
alapszakasz:
Manchester City (angol)-Internazionale 0-0
Internazionale-Crvena zvezda 4-0
Young Boys (svájci)-Internazionale 0-1
Internazionale-Arsenal (angol) 1-0
Internazionale-RB Leipzig (német) 1-0
Bayer Leverkusen (német)-Internazionale 1-0
Sparta Praha (cseh)-Internazionale 0-1
Internazionale-AS Monaco (francia) 3-0
Az Internazionale 19 pontjával negyedikként rögtön a nyolcaddöntőbe jutott.
nyolcaddöntő:
Feyenoord (holland)-Internazionale 0-2
Internazionale-Feyenoord 2-1
negyeddöntő:
Bayern München (német)-Internazionale 1-2
Internazionale-Bayern München 2-2
elődöntő:
FC Barcelona (spanyol)-Internazionale 3-3
Internazionale-FC Barcelona 4-3 - hosszabbítás után

Eddigi győztesek - HÁTTÉR

A labdarúgó Bajnokok Ligája - 1993-ig BEK - győztesei:
  • 1955/56: Real Madrid (spanyol)
  • 1956/57: Real Madrid
  • 1957/58: Real Madrid
  • 1958/59: Real Madrid
  • 1959/60: Real Madrid
  • 1960/61: Benfica (portugál)
  • 1961/62: Benfica
  • 1962/63: AC Milan (olasz)
  • 1963/64: Internazionale (olasz)
  • 1964/65: Internazionale
  • 1965/66: Real Madrid
  • 1966/67: Celtic Glasgow (skót)
  • 1967/68: Manchester United (angol)
  • 1968/69: AC Milan
  • 1969/70: Feyenoord (holland)
  • 1970/71: Ajax Amsterdam (holland)
  • 1971/72: Ajax Amsterdam
  • 1972/73: Ajax Amsterdam
  • 1973/74: Bayern München (német)
  • 1974/75: Bayern München
  • 1975/76: Bayern München
  • 1976/77: FC Liverpool (angol)
  • 1977/78: FC Liverpool
  • 1978/79: Nottingham Forest (angol)
  • 1979/80: Nottingham Forest
  • 1980/81: FC Liverpool
  • 1981/82: Aston Villa (angol)
  • 1982/83: Hamburger SV (német)
  • 1983/84: FC Liverpool
  • 1984/85: Juventus (olasz)
  • 1985/86: Steaua Bucuresti (román)
  • 1986/87: FC Porto (portugál)
  • 1987/88: PSV Eindhoven (holland)
  • 1988/89: AC Milan
  • 1989/90: AC Milan
  • 1990/91: Crvena Zvezda (jugoszláv)
  • 1991/92: FC Barcelona (spanyol)
  • 1992/93: Olympique Marseille (francia)
  • 1993/94: AC Milan
  • 1994/95: Ajax Amsterdam
  • 1995/96: Juventus
  • 1996/97: Borussia Dortmund (német)
  • 1997/98: Real Madrid
  • 1998/99: Manchester United
  • 1999/00: Real Madrid
  • 2000/01: Bayern München
  • 2001/02: Real Madrid
  • 2002/03: AC Milan
  • 2003/04: FC Porto
  • 2004/05: FC Liverpool
  • 2005/06: FC Barcelona
  • 2006/07: AC Milan
  • 2007/08: Manchester United
  • 2008/09: FC Barcelona
  • 2009/10: Internazionale
  • 2010/11: FC Barcelona
  • 2011/12: Chelsea (angol)
  • 2012/13: Bayern München
  • 2013/14: Real Madrid
  • 2014/15: FC Barcelona
  • 2015/16: Real Madrid
  • 2016/17: Real Madrid
  • 2017/18: Real Madrid
  • 2018/19: FC Liverpool
  • 2019/20: Bayern München
  • 2020/21: Chelsea
  • 2021/22: Real Madrid
  • 2022/23: Manchester City (angol)
  • 2023/24: Real Madrid
Összesítés:
15 alkalommal: Real Madrid
7: AC Milan
6: Bayern München, FC Liverpool
5: FC Barcelona
4: Ajax Amsterdam
3: Manchester United, Internazionale
2: Juventus, Nottingham Forest, Benfica, FC Porto, Chelsea
1: Celtic Glasgow, Hamburger SV, Steaua Bucuresti, Olympique Marseille, Feyenoord, Aston Villa, PSV Eindhoven, Crvena zvezda, Borussia Dortmund, Manchester City
Országok szerint:
20 alkalommal: Spanyolország
15: Anglia
12: Olaszország
8: Németország
6: Hollandia
4: Portugália
1: Franciaország, Jugoszlávia, Románia, Skócia

A döntők: 1956-1990 - HÁTTÉR

A labdarúgó BEK, illetve a Bajnokok Ligája döntői 1956-től 1990-ig:
1956: Real Madrid (spanyol)-Stade Reims (francia) 4-3
gólszerzők: Rial 2, Di Stéfano, Joseito, illetve Leblond, Hidalgo, Templin
1957: Real Madrid-Fiorentina (olasz) 2-0
gólszerzők: Di Stéfano, Gento
1958: Real Madrid-AC Milan (olasz) 3-2 - hosszabbítás után
gólszerzők: Di Stéfano, Rial, Gento, illetve Schiaffino, Grillo
1959: Real Madrid-Stade Reims 2-0
gólszerzők: Mateos, Di Stéfano
1960: Real Madrid-Eintracht Frankfurt (német) 7-3
gólszerzők: Puskás 4, Di Stéfano 3, illetve Stein 2, Kress
1961: Benfica (portugál)-FC Barcelona (spanyol) 3-2
gólszerzők: Aguas, Augusto, Coluna, illetve Kocsis, Czibor
1962: Benfica-Real Madrid 5-3
gólszerzők: Eusebio 2, Aguas, Cavem, Coluna, illetve Puskás 3
1963: AC Milan-Benfica 2-1
gólszerzők: Altafini 2, illetve Eusebio
1964: Internazionale (olasz)-Real Madrid 3-1
gólszerzők: Mazzola 2, Milani, illetve Felo
1965: Internazionale-Benfica 1-0
gólszerző: Jair
1966: Real Madrid-Partizan Beograd (jugoszláv) 2-1
gólszerzők: Amancio, Serena, illetve Vasovic
1967: Celtic Glasgow (skót)-Internazionale 2-1
gólszerzők: Gemmel, Chalmers, illetve Mazzola
1968: Manchester United (angol)-Benfica 4-1 - hosszabbítás után
gólszerzők: B. Charlton 2, Best, Kidd, illetve Graca
1969: AC Milan-Ajax Amsterdam (holland) 4-1
gólszerzők: Prati 3, Sormani, illetve Vasovic
1970: Feyenoord (holland)-Celtic Glasgow 2-1 - hosszabbítás után
gólszerzők: Israel, Kindvall, illetve Gemmel
1971: Ajax Amsterdam-Panathinaikosz (görög) 2-0
gólszerzők: Van Dijk, Haan
1972: Ajax Amsterdam-Internazionale 2-0
gólszerző: Cruyff 2
1973: Ajax Amsterdam-Juventus (olasz) 1-0
gólszerző: Rep
1974: Bayern München (német)-Atlético Madrid (spanyol) 1-1
gólszerzők: Schwarzenbeck, illetve Luis
Bayern München-Atlético Madrid 4-0 - megismételt mérkőzés
gólszerzők: Hoeness, Müller 2-2
1975: Bayern München-Leeds United (angol) 2-0
gólszerzők: Roth, Müller
1976: Bayern München-St. Étienne (francia) 1-0
gólszerző: Roth
1977: FC Liverpool (angol)-Borussia Mönchengladbach (német) 3-1
gólszerzők: McDermott, Smith, Neal, illetve Simonsen
1978: FC Liverpool-Club Brugge (belga) 1-0
gólszerző: Dalglish
1979: Nottingham Forest (angol)-Malmö FF (svéd) 1-0
gólszerző: Francis
1980: Nottingham Forest-Hamburger SV (német) 1-0
gólszerző: Robertson
1981: FC Liverpool-Real Madrid 1-0
gólszerző: Kennedy
1982: Aston Villa (angol)-Bayern München 1-0
gólszerző: Withe
1983: Hamburger SV-Juventus 1-0
gólszerző: Magath
1984: FC Liverpool-AS Roma (olasz) 1-1, 11-esekkel: 4-3
gólszerzők: Neal, illetve Pruzzo
1985: Juventus-FC Liverpool 1-0
gólszerző: Platini
1986: Steaua Bucuresti (román)-FC Barcelona 0-0, 11-esekkel: 2-0
1987: FC Porto (portugál)-Bayern München 2-1
gólszerzők: Madzser, Juary, illetve Kögl
1988: PSV Eindhoven (holland)-Benfica 0-0, 11-esekkel: 6-5
1989: AC Milan-Steaua Bucuresti 4-0
gólszerzők: Gullit, Van Basten 2-2
1990: AC Milan-Benfica 1-0
gólszerző: Rijkaard
1991: Crvena zvezda (jugoszláv)-Olympique Marseille (francia) 0-0, 11-esekkel: 5-3
1992: FC Barcelona-Sampdoria (olasz) 1-0 - hosszabbítás után
gólszerző: R. Koeman
1993: Olympique Marseille-AC Milan 1-0
gólszerző: Boli
1994: AC Milan-FC Barcelona 4-0
gólszerzők: Massaro 2, Savicevic, Desailly
1995: Ajax Amsterdam-AC Milan 1-0
gólszerző: Kluivert
1996: Juventus-Ajax 1-1, 11-esekkel: 4-2
gólszerzők: Ravanelli, illetve Litmanen
1997: Borussia Dortmund (német)-Juventus 3-1
gólszerzők: Riedle 2, Ricken, illetve Del Piero
1998: Real Madrid-Juventus 1-0
gólszerző: Mijatovic
1999: Manchester United-Bayern München 2-1
gólszerzők: Sheringham, Solksjaer, illetve Basler
2000: Real Madrid-FC Valencia (spanyol) 3-0
gólszerzők: Morientes, McManaman, Raúl
2001: Bayern München-FC Valencia 1-1, 11-esekkel: 5-4
gólszerzők: Effenberg (11-esből), illetve Mendieta (11-esből)
2002: Real Madrid-Bayer Leverkusen (német) 2-1
gólszerzők: Raúl, Zidane, illetve Lúcio
2003: AC Milan-Juventus 0-0, 11-esekkel: 3-2
2004: FC Porto (portugál)-AS Monaco (francia) 3-0
gólszerzők: Carlos Alberto, Deco, Alejnyicsev
2005: FC Liverpool-AC Milan 3-3, 11-esekkel: 3-2
gólszerzők: Gerrard, Smicer, Xabi Alonso, illetve Maldini, Crespo 2
2006: FC Barcelona-Arsenal (angol) 2-1
gólszerzők: Eto'o, Belletti, illetve Campbell
2007: AC Milan-FC Liverpool 2-1
gólszerzők: Inzaghi 2, illetve Kuyt
2008: Manchester United-Chelsea (angol) 1-1, 11-esekkel: 6-5
gólszerzők: C. Ronaldo, illetve Lampard
2009: FC Barcelona-Manchester United 2-0
gólszerzők: Eto'o, Messi
2010: Internazionale-Bayern München 2-0
gólszerző: Milito 2
2011: FC Barcelona-Manchester United 3-1
gólszerzők: Pedro, Messi, Villa, illetve Rooney
2012: Chelsea-Bayern München 1-1, 11-esekkel: 4-3
gólszerzők: Drogba, illetve Müller
2013: Bayern München-Borussia Dortmund 2-1
gólszerzők: Mandzukic, Robben, illetve Gündogan
2014: Real Madrid-Atlético Madrid (spanyol) 4-1 - hosszabbítás után
gólszerzők: Ramos, Bale, Marcelo, C. Ronaldo, illetve Godín
2015: FC Barcelona-Juventus 3-1
gólszerzők: Rakitic, Suárez, Neymar, illetve Morata
2016: Real Madrid-Atlético Madrid 1-1 - 11-esekkel: 5-3
gólszerzők: C. Ronaldo, illetve Carrasco
2017: Real Madrid-Juventus 4-1
gólszerzők: C. Ronaldo 2, Casemiro, Asensio, illetve Mandzukic
2018: Real Madrid-FC Liverpool 3-1
gólszerzők: Bale 2, Benzema, illetve Mané
2019: FC Liverpool-Tottenham Hotspur (angol) 2-0
gólszerzők: Salah, Origi
2020: Bayern München - Paris Saint-Germain (francia) 1-0
gólszerző: Coman
2021: Chelsea-Manchester City (angol) 1-0
gólszerző: Havertz
2022: Real Madrid-Liverpool 1-0
gólszerző: Vinícius
2023: Manchester City-Internazionale 1-0
gólszerző: Rodri
2024: Real Madrid-Borussia Dortmund 2-0
gólszerzők: Carvajal, Vinícius
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés