A négyszeres Roland Garros-bajnok Iga Świątek szerint fontos pillanatban kivételeztek a világelső Aryna Sabalenkával az elődöntőben

Iga Świątek számára az elődöntő jelentette a végállomást a 2025-ös Roland Garroson, hisz a világelső Aryna Sabalenka legyőzte őt a csütörtöki összecsapásukon. A négyszeres bajnok lengyel érthető módon csalódott volt a meccs után, olyannyira, hogy rá nem jellemző módon bírálta a székbíró Kader Nouni munkáját. Szerinte ugyanis a mérkőzésvezető a meccs egy kulcspillanatában hibázott.

2021 óta nem kapott ki Swiatek a Roland Garroson, de most megállította a világelső az elődöntőben

Videó forrása: Eurosport

Kiesett a háromszoros címvédő Iga Świątek a Roland Garroson.
Legyőzte őt ugyanis a világelső, az idei Australian Open bajnoka, Aryna Sabalenka, 7:6, 4:6, 6:0 arányban.
Az első két szett rendkívül szoros csatát és magas színvonalat hozott. Azt követően azonban a négyszeres bajnok játéka összeomlott, és a döntő játszmában komoly verést kapott ellenfelétől.
Świątek érthető módon rendkívül szomorúan nyilatkozott a mérkőzés után, melynek egy fontos pillanatában szerinte a székbíró Kader Nouni nagyot hibázott.
A lengyel vezetett 4:2-re, amikor Sabalenka adogatott. Ekkor Iga megkérdőjelezett egy vonalbírói ítéletet, azonban a mérkőzésvezető nem jött le a székéből, hogy megbizonyosodjon arról, érte-e a labda a vonalat. Szerinte ugyanis a vonalbírónak egyértelműen igaza volt.
Świątek akkor elfogadta a döntést, hisz nyilván igyekezett a mérkőzésre összpontosítani, a sajtótájékoztatón azonban elmondta, hogy Nouni viselkedése rosszul esett neki, illetve, ami fontosabb, a székbíró komoly hibát követett el.
"Megkértem őt, hogy jöjjön le a székéből, és nézze meg a nyomot" – magyarázta a lengyel.
Ő azonban nem akart lejönni, ami szerintem nem helyes.
"Főleg azért nem, mert korábban többször is lejött, amikor Aryna kérte őt erre. Nem tudom, miért csinálta ezt, de most már mindegy, nem számít."
picture

A címvédő egyre jobb formába lendül, Swiatek már elődöntős a Garroson

Videó forrása: Eurosport

Świątek, bár csalódott volt, összességében pozitívan értékelte, hogy az elmúlt közel egy évben ezen a Garroson nyújtotta a legjobb teljesítményt.
"Egy kicsit persze elégedetlen vagyok, de az utolsó pillanatig harcoltam. Három héttel ezelőtt nem voltam ezen a szinten. Nagyon szeretek Párizsban játszani, egyértelműen jobban teniszeztem, mint az elmúlt tornákon."
"A meccs nagy részében jól éreztem magam, és kielégítő volt a szint, amit hoztam, igaz, a harmadik szettre elvesztettem az intenzitást, és hibázgattam is főleg fonák oldalról. Aryna nagyon jól adogatott, és az én szervámat is remekül olvasta. Összességében nagyon jól játszott, és a harmadik szett nagyon gyorsan lepörgött."
Świątek 1220 pontot veszített azzal, hogy a tavalyi győzelme után az idén csak a legjobb négyig jutott. Hétfőtől a hetedik helyre csúszik majd vissza a világranglistán, ami a legalacsonyabb azóta, hogy 2021-ben megérkezett a top 10-be.
A női döntőt szombaton 15:00-tól rendezik, amit az Eurosporton és a Maxon is közvetítünk.
via Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés