Novak Djokovic nem így tervezte meg a salakos szezont, de a Roland Garrosra összeállt az önbizalma

Novak Djokovicnak jót tett a genfi torna, a Roland Garroson is nagyon magabiztosan kezdett. A szerb teniszező a meccse után elmondta, miért úgy állította össze a programját, ahogy, és miért vállalt be egy extra hetet a salakos szezon fő versenye előtt. Djokovic következő ellenfele Corentin Moutet lesz, és nincsenek illúziói: arra számít, hogy a stadion nagy része a hazai játékosnak szurkol majd.

Könnyed győzelemmel mutatkozott be Novak Djokovic a 2025-ös Roland Garroson

Videó forrása: Eurosport

6:3, 6:3, 6:3 – Novak Djokovic egy könnyed, magabiztos sikerrel kezdte a 2025-ös Roland Garrost, még a tető behúzásával kapcsolatos viták sem zökkentették ki. Úgy tűnik, hogy a szerbnek jót tett az a Genfben töltött hét, amelynek végén megszerezte pályafutása 100. tornagyőzelmét.
Az első fordulót követően a szerbtől megkérdezték, miért változtatott a korábbi években hatékonynak bizonyuló programján.
"Idén úgy döntöttünk, hogy Madridban játszom Róma helyett. Korábban nem ez volt a helyzet. Ha választanom kellett a kettő közül, akkor Róma mellett döntöttem, mert a naptár szempontjából az volt a jobb.
Most azonban Madridban akartam játszani, mivel rég voltam azon a versenyen. Mindkettőt nem akartam bevállalni, mivel Monte-Carlóban már egészen korán, nem sokkal Miami után játszottam, ami talán nem volt a legjobb döntés. Csakhogy Monte-Carlo egy olyan helyszín, ahol otthon érzem magam, így mindig csábít. Nehéz lett volna kihagyni.
Genf nem szerepelt a terveink között, de beszéltem a csapatommal, és úgy döntöttem, hogy elmegyek oda, mivel csak két meccsem volt salakon. Nekem általában több idő kell, hogy megtaláljam a ritmust salakon. Nem annyira természetes, mint más srácoknak.
Ritkán kezdtem jól salakon, ha megnézitek a pályafutásomat. Egy kicsivel több idő kell, hogy megszokjam a borítást, a mozgást és az ütéseket. Jó döntés volt Genf, mert nem álltam jól önbizalom terén, kételkedtem egy kicsit a játékomban.
Jó, hogy van négy meccs mögöttem, és nyertem egy trófeát is. Más érzéssel jöttem a Roland Garrosra, mint ahogyan három héttel ezelőtt jöttem volna. Meglátjuk, meddig jutok, de jó érzéseim vannak."
Djokovic a következő fordulóban a Clement Taburt három szettben búcsúztató Corentin Moutet-val játszik. A 24-szeres Grand Slam-bajnoknak így fel kell készülnie arra, hogy némileg ellenséges környezetben játszik, őt azonban nem szokta megzavarni ezekkel.
"Logikus erre számítani. Mind a négy Grand Slamre igaz, hogy a helyi játékos mellé állnak. Semmi különös nincs ebben. Az mondjuk igaz, hogy Franciaországban és Párizsban hangosabbak és szenvedélyesebbek az emberek, ezáltal jobban és hangosabban szurkolnak, több energiát adnak a játékosuknak, ami mások számára idegesítő lehet" – mondta mosolyogva.
Nem ideális környezet, de készen kell rá állni.
"Sokszor játszottam ellenséges környezetben a pályafutásom során, nem ér újdonság. Nem fogom most megmondani, hogy ellenségesek lesznek-e vagy sem. Ha a Roland Garroson játszom egy franciával, akkor arra számítok, hogy a többség a franciának szurkol. Nincs ebben semmi személyes" – magyarázta Djokovic, hozzátéve: nincs ezzel semmi baj, ha nem lépnek át egy bizonyos határt.
Djokovic és Moutet mérkőzését a Suzanne Lenglenre tették, ott a harmadik helyet kapták a programban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés