„Őket kell követni” – João Fonseca Rafael Nadal, Novak Djokovic és Roger Federer trükkjeit próbálja ellesni

João Fonseca már tavaly is elindult néhány ATP-versenyen, de a felnőtt pályafutása igazából 2025-ben indult be. A 18 éves brazil srácnak van már tornagyőzelme, vert top 10-es játékost három nyert szettre menő mérkőzésen, és élete első Roland Garrosán is kiválóan teljesít, szombaton a 32 között lép pályára Jack Draper ellen.

Telt ház előtt jutott először harmadik fordulóba Grand Slamen a brazil csodagyerek

Videó forrása: Eurosport

Fonseca a torna első fordulójában Hubert Hurkaczot búcsúztatta, aki a genfi 250-es torna döntőjében nem volt messze attól, hogy legyőzze Novak Djokovicot. A brazil bravúrral kezdte az Australian Opent is, melynek első körében Andrey Rublevet küldte haza, ott viszont fennakadt a második fordulós ellenfelén, Lorenzo Sonegón.
Pierre-Hugues Herbert ellen – bár könnyű dolga ezúttal sem volt – viszont összejött a győzelem, így karrierje során először 32 közé jutott egy Grand Slamen.
"Rengeteg érzelem volt bennem. Ott vagyok a harmadik fordulóban, emiatt tényleg olyan volt, mint egy álom. Láttam a nagymamámat megérkezni a pályára, aki már akkor sírt. Nagyon szép pillanat volt. Ráadásul ma volt az anyám születésnapja is, ami még különlegesebbé tette. Hihetetlen dolog ott lenni a harmadik fordulóban, elégedett vagyok a mai meccsel."
Fonseca a háromszettes győzelem ellenére majdnem három órát töltött a pályán, egyelőre azonban nem mutatkoznak a fáradtság jelei a 18 éves teniszezőn.
"Jól érzem magam. Ez a meccs feszültebb volt az előzőnél, két tie-breaket is le kellett játszani. Az első két szett túl hosszú volt, így majdnem három óra lett a meccs. Kemény volt, ennek ellenére jól érzem magam. Ha szükség lett volna még két szettre, arra is készen álltam volna. Szerencsére az erőnléti edzőm nagyszerű munkát végzett."
picture

Amikor egy hosszú öleléssel ér véget a meccs: Monfils hatalmas meccsen búcsúzott az idei Garrostól

Videó forrása: Eurosport

Az erőnlétnek a harmadik fordulóban is nagy jelentősége lehet, hiszen azok után, hogy a Roland Garros elejére visszaszökött Párisba az Ősz, pénteken már valódi nyár várta a versenyzőket. Ez még akár segíthet is Fonsecának, a következő ellenfele ugyanis az a Jack Draper lesz, aki ugyan rengeteget erősödött fizikálisan, nem feltétlenül élvezi a meleg időt.
"Jack nagyszerű srác. Ha elsétálunk egymás mellett, mindig vált velem pár szót" – mondta az akkor még csak lehetséges ellenfeléről a brazil. "Jack elképesztő két éven van túl. Nagyszerű lesz a harmadik fordulóban pályára lépni."
Fonseca akkor még azt sem tudta, melyik pályán és idősávban kap lehetőséget, végül a Simone Mathieu-re osztották be őt és a brit teniszezőt, de Arthur Fils visszalépését követően átmozgatták őket a Suzanne Lenglenre. A jó hangulat mindenhogy garantált, a brazilnak ugyanis elképesztő szurkolótábora van.
"Néha libabőrös vagyok, amikor az emberek kiabálnak, vagy megnyerek egy szép pontot, ami után a nevemet skandálják. Olyan érzés ez, amit nem nagyon tudok elmagyarázni. Hihetetlen dolog, hogy a hazádat képviselheted, és az emberek neked szurkolnak. A meccs után pedig megszólalni sem tudok, annyira hangosak, ez nagyon menő dolog."
A brazil nem csak a játékban tart előrébb a kortársainál, de az érettségben is megelőzi őket. A pozitív testbeszéd fontosságával már most tisztában van, ezen a téren a legnagyobbaktól próbált ellesni ezt-azt.
"Az edzőm mindig sokat beszél a testbeszédről. Nadal, Djokovic és Federer – nekik elképesztő a testbeszédük. Őket kell követni ezen a téren, pozitívnak kell maradni. Lesznek rossz és jó pillanataid is. Minél kevesebb a rossz, annál jobb. Ezért kell mindig pozitívnak lenni.
Sokat gyakorlom ezt. Legalábbis igyekszem. Ha nehéz edzésem van vagy rosszul játszom, ugyanúgy a pozitivitásra törekszem, az aktuális feladatomra összpontosítok. Meccseken mindig igyekszem pozitív maradni, és a jó dolgokra összpontosítani, azt figyelni, miben fejlődhetek."
Draper és Fonseca várhatóan 14-15 körül lépnek majd pályára, de attól is függ, mennyire húzódik el az Andreeva-Putintseva és a Sinner-Lehečka mérkőzés.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés