"Itt állni... ez életem legjobb pillanata, pont" - Az év interjúját adta a nyakig salakos Bublik, miután legyőzte Drapert a Garroson
Roland Garros: Alexander Bublik, miután némi meglepetésre búcsúztatta az ötödik kiemelt Jack Drapert a nyolcaddöntőben, egy nem megszokott interjút adott. Vagyis adott volna, de először a közönség nem hagyta szóhoz jutni, utána ő nem talált szavakat, majd végül simán otthagyta a riportert, de lehet, hogy csak mert "nem akarta elsírni magát", hiszen mégiscsak egy profi teniszező. Óriási figura!
Ilyen "interjút" még nem láttál: nem hagyták szóhoz jutni a győztest, aki nagyon nem akart sírni
Videó forrása: Eurosport
Azt tudtuk, hogy Alexander Bublik egy különc figura, és azt is, hogy imádja szórakoztatni a játékával a közönséget.
De azt, hogy ilyen minőségi teniszt tud villantani egy Grand Slam-torna nyolcaddöntőjében az ötödik kiemelt ellen, amivel bevarázsolja magát a negyeddöntőbe (és nem mellesleg a közönség szívébe), az azért mondhatni, meglepő.
Jack Draper tehát kiesett, Bublik viszont odaállt a pályára felállított mikrofon mögé, hogy az ilyenkor szokás, hogy válaszoljon pár kérdésre: milyen érzés, hogy vagy, mit vársz a következő ellenfétől, milyen volt a közönség, satöbbi. Na, ez most nem volt. És persze, megtehetnénk, hogy kitesszük feliratozva az interjút, nézze/olvassa el, akit érdekel, de ide most több kell.
Már eleve ott kezdődött, hogy a Suzanne-Lenglen pálya közönsége nem fogta vissza magát, folyamatosan tapsoltak Bubliknak, amíg odakeveredett a mikrofonhoz, ami persze túl alacsonyra volt állítva a 196 centis játékoshoz képest, így először jól megtekergette a szerkezetet.
A riporter, Àlex Corretja viccelődött is vele, hogy "magasabb vagy, mint várták", amire a kazah annyit felelt csak, hogy "he?", miközben a fejéről törölgette a salakot, amibe gondosan belehempergett a győztes pont után.
Corretja megismételte a kérdést, Bublik nevetett egyet, hogy "ja", de ez már önmagában megalapozta a várható hangulatot.
Jött a gratuláció, meg hogy mennyire csodás és izgalmas volt a vége, egy kósza kérdés, hogy hogy tudta így befejezni a meccsét, de mire Bublik összeszedte volna a gondolatait, és elkezdett csípőre tett kézzel mosolyogni, a közönség megőrült. De szó szerint.
Az operatőr nem habozott, nyomott egy szuperközelit a teniszező szemeiről, amik csendesen elkezdtek jobban csillogni, mint előtte.
Bublik mosolygott. A stábja mosolygott. A közönség mosolygott, és állva tapsolt.
...
...
(még mindig taps)
....
....
Még egy szuperközeli jött, most már látszott, hogy komolyan küzdött azzal, hogy bent tartsa azokat a könnycseppeket a helyükön, majd a hangzavartól nem hallhatóan, de a szájáról leolvashatóan a "ne már, hagyjátok abba" kérés "hangzott el".
Végre elhalkult a taps.
Bublik egy hatalmasat sóhajtott, majd belekezdett (továbbra is erőlködve, hogy ne szökjön ki az a könnycsepp):
"Tudjátok, néha az életben csak egy esély van, és volt egy olyan érzésem, hogy ez az enyém, és nem hagyhattam ki" - mondta.
Itt állni, ez életem legjobb pillanata, pont.
Több se kellett a közönségnek, ismét belekezdtek az ordibálásba és a tapsba, a konokul kapaszkodó könnycsepp továbbra is komolyan kínozta Bublikot.
"Szóval köszönöm, srácok, ez tényleg csodálatos, merci, thank you very much" - folytatta Bublik.
Aztán elkezdett nevetni, látszott, hogy valami frappáns nagyon kikívánkozik belőle (a könnycseppen kívül, persze).
"Ne már, úgy állok itt, mintha megnyertem volna a tornát, ne már srácok, nem sírhatok itt, hagyjatok békét nekem" - mondta, amire Corretja beszúrta, hogy "ne, engedd át magad az érzelmeidnek, nyugodtan. Sírj! Miért ne?!".
"Még van meccsem ezután" - vágta rá Bublik.
"Még van egy meccsem, amit le kell játszanom, profi teniszező vagyok, fel kell készülnöm!" - majd megköszönte még egyszer, és úgy otthagyta Corretját a pályán, mintha menekült volna.
Mert amúgy lehet, hogy menekült.
Az a fránya könnycsepp, tuti biztos, hogy végül nem maradt bent.
Alexander Bublik a következő fordulóban a Jannik Sinner-Andrey Rublev mérkőzés győztesével játszik.
Nézd meg a Bublik-Draper meccs összefoglalóját!
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/02/image-63ff0474-95ab-40ca-9956-0396c414b5a4-85-2560-1440.png)
Őrült meccsen ejtették ki az ötödik kiemeltet, a fél világ beleszeretett a különc kazahba
Videó forrása: Eurosport
Még mindig itt vagy? Nem elég Bublikból, igaz?
Ezeket a cikkeket szeretettel ajánlom ebben az esetben:
- Bublik: Rájöttem, tiszteletben kell tartanom az álmom, hogy teniszező legyek
- "Nekem is robottá kellett volna válnom" - Egy vegasi gőzkieresztés is segítette a kiégés legyűrésében a Garroson negyedik fordulós Bublikot
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2236.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/4058.png)