Roland Garros: A címvédő Carlos Alcaraz szerint mindegy, hogy a 24-szeres GS-bajnok Djokovic vagy a világelső Sinner ellen játssza a döntőt

Carlos Alcaraz magához képest bizonytalanul kezdte a Lorenzo Musetti elleni Roland Garros-elődöntőt. Az is igaz persze, hogy az olasz élete egyik legstabilabb és legeredményesebb teniszét játszotta, és így mentálisan és fizikálisan is felnőtt a címvédő mellé. Aztán Alcaraz szépen lassan fölénybe került, Musetti teste pedig sajnos felőrlődött a küzdelemben.

Alcaraz az első döntős a férfiaknál a Garroson, Musetti feladta a meccset

Videó forrása: Eurosport

Nem így akartam nyerni
- mondta Carlos Alcaraz a Lorenzo Musetti ellen győztesen megvívott Roland Garros-elődöntő sajtótájékoztatóján. Az olasz a negyedik szett elején sérülés miatt feladta a mérkőzést.
"Csodálatos salakszezon van mögötte, mielőbbi felépülést kívánok neki. Remélem, mielőbb találkozunk a pályán, biztos vagyok benne, hogy sok Grand Slam-döntőért fog még harcolni a jövőben."
"Az első két szettben nem tudtam kihasználni az esélyeimet. Az elsőben különösen sok ilyen helyzet volt, pedig nem hibáztam sokat, néhány pont döntött."
"A második is szoros volt, kétszer is előnyben voltam, de azokat nem tudtam igazán a javamra fordítani. A rövidítés viszony nagyon jól sikerült, szerintem ő egy kicsit visszaesett, amit én ki tudtam használni."
A harmadik szett elején tudtam, mit kell csinálnom. Igyekeztem felőrölni őt, alaposan megmozgattam. Ez fontos pillanata volt a meccsnek.
"Nem aggódtam az elején, láttam, hogy jól játszik, de tudtam, hogy GS-tornán vagyunk, úgyhogy van időm visszajönni a meccsbe. Erős voltam mentálisan, jól játszottam, szóval tudtam, hogy nincs semmi probléma."
picture

Alcaraz átgázolt amerikai ellenfelén a negyeddöntőben - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

"Ezek hosszú tornák. Magas színvonalon, nagy tempón, nagy intenzitással kell játszani minimum három szetten keresztül. Ehhez nagyon sok játékos nincs hozzászokva, ami önbizalmat ad nekem."
Alcaraz azt mondta, mindenképp nagy döntőre számít, akár Sinner, akár Djokovic ellen kell pályára lépnie.
Mindkettejük ellen szeretek játszani, mert szeretem a nagy csatákat. Igaz, ezek a meccsek többnyire a szenvedésről szólnak, mert ők ketten mindent kihajtanak belőlem.
Alcarazt a bezárt tetőről is kérdezték. Nem volt elragadtatva. Illetve beszélt arról is, szerinte miben kellene javulnia.
"Ilyenkor nehéz, mert sok a pára benn, de hozzá kell szoknunk. Meglátjuk, mi lesz vasárnap. Esőt mondanak, de hátha nem lesz. De egyébként mindegy, így is, úgy is mindent megteszek a győzelemért."
picture

A címvédő Alcaraz a vártnál nehezebb meccsen vívta ki a legjobb 16 közé jutást Párizsban

Videó forrása: Eurosport

"Az adogatásom nem volt az igazi az elején, abban mindenképp előre kellene lépnem vasárnap. A héten egyébként rendben volt a szerva, úgyhogy remélem, vasárnap is rendben lesz."
Kapott kérdést arra vonatkozóan is, kivel játszana szívesebben, de ő rutinosan kitért a válaszadás elől.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés