Rune egy zseniális Federer-fordítást felidézve hozta vissza a sírból a meccsét
Publikálva 31/05/2024 - 19:02 GMT+2
Komoly gondban volt Holger Rune a Roland Garros csütörtöki játéknapján, ugyanis döntő tie-breakre kényszerült Flavio Cobolli ellen a második fordulóban. Sőt, ott is kifejezetten rosszul állt a szénája, hisz 0-5 volt az olasz javára. A dán ekkor olyan helyről merített erőt, ahonnan nem is gondoltuk volna.
Flavio Cobolli v Holger Rune - Roland-Garros highlights
Videó forrása: Eurosport
Holger Rune számára Roger Federer jelentett inspirációt, amikor a kiesés határán táncolt a második körös meccsén.
A 13. kiemelt dán 2-0-ra is vezetett a szetteket tekintve Flavio Cobolli ellen, onnan jutott el oda, hogy 0-5 volt az ellenfele javára a döntő tie-breakben. Elképesztően nagy bajban volt tehát Rune, ám amikor a kiesés szele meglegyintette, ő nem pánikolt, hanem erőt merített minden idők egyik legnagyobb teniszezőjéből, Roger Federerből.
„Egyszerre csak a semmiből eszembe jutott egy mérkőzés, amit Federer játszott Tennys Sandgren ellen az Ausztrál Openen” – mondta Rune. „Ő is döntő szett rövidítésben ment tovább, és Sandgrennek volt jó néhány esélye ellene. Ez a sztori valahogy bekúszott a fejembe. Magam sem tudom hogyan, csak jött.”
Rune kifejtette, hogy Federer higgadt hozzáállása inspirálta őt arra, hogy valahogy ő is úrrá legyen minden rossz gondolaton és érzelmen, és csak a feladatára összpontosítson.
"Én is mondtam magamnak, hogy ’oké, próbálj meg lehiggadni’. Ezután elkezdtem valahogy jobban ütni, nem is tudom, valahogy szabadabban, és újra visszajött az esélyem.”
Rune egyébként egészen brutálisan jó tie-break mérleggel rendelkezik, olyan mutatóval, amire még valószínűleg Novak Djokovic is csettintene. A Roland Garrost megelőzően az idén 16 rövidítést játszott, amelyek közül 14-et megnyert, és csak kettőt veszített el. Ez a legnagyobbak sajátja kellene, hogy legyen, ehhez képest a dán még adós a legjobb teniszével. Persze fiatal is még, van ideje bőven.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/30/3978879.jpg)
Holger Rune au 2e tour de Roland Garros - mai 2024
Fotó: Getty Images
De egyébként karrierszinten is kifejezetten jó a mérlege, 65.5%, ami azt jelenti, hogy három tie-breakből nem egészen kettőt ő nyer. Ez ilyen fiatal játékosoknál szokatlanul jó mutató.
„Van valami, amit mindig elmondok magamnak a tie-break előtt. De természetesen nem fogom most elárulni, hogy mi az.”
„Igazából valamiért akkor játszom a legjobb teniszem, amikor ezek a rövidítések vannak. Nem tudom szavakkal sem leírni, hogy ilyenkor mi zajlik, de egész egyszerűen ilyenkor készen állok arra, hogy kitegyem a pályára a legjobb játékomat, és rettenetesen koncentrált vagyok.”
Runénak a következő napokban is szüksége lesz a legjobb teniszére, sőt, most lesz csak igazán szüksége rá, és nem csak a rövidítésekben. Az elmúlt két évben negyeddöntős volt a Garroson, ennél messzebbre azonban sem itt, sem a többi Grand Slamen nem jutott még.
Jozef Kovalik lesz a következő ellenfele, aki alig fér be a 150-be a világranglistán, úgyhogy ezen a meccsen kötelező a győzelem a dánnak. Utána azonban Alexander Zverev jöhet neki szembe a papírforma szerint, aki ellen fel kell kötnie a gatyáját. Ezt figyelembe véve már-már bravúr lenne, ha zsinórban harmadszor is be tudna jutni a legjobb nyolc közé.
via részben Tennis Majors
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/19/3971121.png)
A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!
Fotó: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés