"Majdnem feladtam a teniszt, aztán világelső lettem" - Rohan Bopanna 43 évesen írt történelmet, most viszont elköszön a profi mezőnytől
45 évesen bejelentette a visszavonulását a teniszező, Rohan Bopanna. A párosban a világelsőségig is eljutó indiai játékos elképesztő pályafutást tudhat maga mögött, pedig messze nem egy klasszikusan teniszes nemzetből érkezett meg a profik közé, sőt, pár éve egy hajszál választotta el attól, hogy felhagyjon a sporttal. Az ATPTour.com exkluzív interjút készített az indiai sztárral pályafutásáról.
S. Bolelli / A. Vavassori v R. Bopanna / M. Ebden - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Rohan Bopanna 2021-ben úgy volt vele, hogy végleg abbahagyja a teniszt, de aztán megfordult vele a világ: 2024-ben megnyerte párosban az Australian Opent Matthew Ebden oldalán, majd a páros világranglista első helyéig száguldott - tette mindezt 43 évesen, így ő lett a legidősebb játékos, aki valaha elérte ezt a pozíciót.
"Azt hiszem, az én karrierem a türelem, a fegyelem és az önmagamba vetett hit története" – mondta Bopanna az ATPTour.com-nak adott interjújában, miután a hónap elején befejezte profi pályafutását.
"Ez formált engem. Igen, kell valamennyi tehetség ahhoz, hogy valaki eljusson egy bizonyos szintre, de erős gondolkodásmódra is szükség van. Ez volt a hatalmas különbség, ez volt az óriási váltás számomra: a teniszt majdnem feladó játékosból világelsővé válni."
Bopanna pályafutása során 26 tornagyőzelmet szerzett párosban, pedig a története messze nem a sportág globális központjában indult: Indiában, Karnataka dombos, kávéültetvényeiről ismert régiójában, Coorgban nőtt fel, amely sokkal inkább a nyugodt hétköznapokról, mintsem a teniszakadémiákról híres.
Mivel csak egyetlen országos tévécsatorna közvetítette a Grand Slam-tornákat, a profi tenisz világa távolinak tűnt. Ahogy azonban a tehetsége utat tört magának, úgy kapcsolódott be egyre inkább a nagyvilág teniszközösségébe.
"Egy kisvárosból, Coorgból indulni, majd beutazni az egész világot és 43 évesen világelsővé válni – ez messze túlmutat azon, amit valaha elképzeltem" – mondta Bopanna.
"A legfontosabb számomra, hogy hálás vagyok minden egyes páros partneremnek, minden meccsnek, minden városnak, és mindenkinek, aki támogatott az évek során."
Junior korában Bopanna az olyan legendás játékának tanulmányozásából tanult, mint Stefan Edberg, de közben rajongott a történetekért, amelyek az indiai nagyságokról szóltak. Ramanathan Krishnan és fia, Ramesh Krishnan úttörők voltak, Vijay Amritraj és testvére, Anand Amritraj a Davis-kupa meghatározó alakjai, akik Indiát a világtenisz térképére helyezték.
Leander Paes és Mahesh Bhupathi többszörös Grand Slam-bajnokok és szintén világelsők lettek párosban, új szintre emelve azt, amit indiai játékosként el lehet érni. Amikor Bopanna később velük osztozott a Davis-kupa öltözőkön, a példaképei személyesen is hozzájárultak a fejlődéséhez. Emellett erőt és barátságot talált Sania Mirza oldalán is, akivel a 2023-as Australian Open vegyes páros döntőjéig jutott.
"Olvastam róluk, milyen nagyszerű dolgokat vittek véghez, hogyan képviselték Indiát a Davis-kupában, az olimpián és az Ázsia Játékokon" – emlékezett vissza. "Óriási inspirációvá váltak számomra. Mahesh és Leander voltak azok, akikre felnéztem. Közelről követtem az útjukat, majd nap mint nap kérdezhettem őket, hogyan alakítsam a saját pályámat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/30/image-bebe2482-d535-40de-adf5-55a422633f52.jpeg)
Sania Mirza és Rohan Bopanna
Fotó: Getty Images
"Sania Mirzával együtt jártam a Tourt, sok szép emléket osztunk meg. Bár a világ minden tájáról találkoztam kedves emberekkel, mégis különleges, amikor valakivel a saját hazádból osztod meg ezt az utat – ez is formálja, hogyan haladsz tovább."
| Bopanna 2018-ban, vegyes párosban döntőt játszott Babos Tímea oldalán az Australian Openen. A magyar teniszezővel együtt 2024-ben is indultak volna Melbourne-ben, de akkor Bopanna visszalépett a vegyes párostól. |
Bopanna felemelkedése azonban nem volt akadályoktól mentes. 2006-ban vállműtét miatt hat hónapra kiesett, később pedig komoly térdproblémákkal küzdött. 2019-ben kiderült, hogy térdében már nincs porc, ami állandó fájdalommal és formahanyatlással járt.
Egy nehéz, 2021-es időszak után – amikor az első hét ATP-meccsét elveszítette, és csak májusban szerezte első győzelmét – 41 évesen minden korábbinál közelebb került a visszavonuláshoz.
"Közvetlenül a Covid után, amikor visszatértem, és az összes lezárással, teszteléssel kellett megküzdenünk, az az év nagyon megviselt" – mondta. "Majdnem öt hónapig nem nyertem meccset. Emlékszem, beszéltem a feleségemmel, és azt mondtam neki: ‘41 éves vagyok, azt hiszem itt az idő, hogy abbahagyjam. Így ér véget ez az út.’
"De ő azt mondta: ‘Ha úgy érzed, hogy abbahagynád, a te döntésed, de gondold át. Tekints rá kihívásként, ne korlátozásként.’
Ott kezdtem el a legjobb teniszemet játszani.
Ez a beszélgetés lett karrierje fordulópontja. Bopanna új szemléletet választott, amelyet a körülötte lévő emberek – felesége, régi edzője, Scott Davidoff, a fizioterapeutája és társai – támogatása alapozott meg.
A reneszánsza, amelyet a 2024-es Australian Open Ebdennel megnyert címe tett teljessé, összhangban állt karrierjét jellemző becsületességgel is. A 2023-as US Open döntőjében, Ebdennel játszva Rajeev Ram és Joe Salisbury ellen, Bopanna elismerte, hogy egy labda hozzáért a kezéhez – ez a reflexből jött sportszerűség nagy visszhangot kapott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/09/09/3781357-76917073-2560-1440.jpg)
Hihetetlen sportszerűség: senki sem látta a szabálytalanságot, de az elkövető jelezte
Videó forrása: Eurosport
"Mindig úgy éreztem, hogy helyesen kell cselekedni. Azonnal ösztönösen mondtam, hogy a labda hozzám ért" – mesélte.
"Apaként fontos, hogy jó példát mutass nemcsak a gyerekeidnek, hanem mindenkinek, aki körülötted van."
Vannak dolgok, amelyek sokkal fontosabbak, mint maga a tenisz.
"Hálás vagyok a szüleimnek, hogy ezt már fiatal koromtól belém nevelték. Ma sincs bennem semmi megbánás emiatt. Életem végéig így is fogok cselekedni."
Bopanna pályafutása során 539–410-es mérleget ért el párosban, egyéni versenyeken pedig 15 győzelmet jegyzett az ATP statisztikái szerint. A visszavonulás azonban nem távolítja el a sportágtól. A Rohan Bopanna Tennis Development Foundationön keresztül jelenleg 37 hátrányos helyzetű gyermeket támogat oktatással, szállással, ellátással és teniszedzéssel.
Most 45 évesen Bopanna szeretne még több tornát létrehozni Indiában, jobb lehetőségeket kiépíteni az utánpótlásnak, és a világ körüli kapcsolatait felhasználva átalakítani az indiai teniszt. Emellett először két évtized után több időt tölthet otthon, a családjával.
"Apa lettem, és ez új lendületet adott a karrieremhez: a lányom látta, ahogy címeket nyerek" – mondta kislányáról, Tridháról. "Ő már abba az időszakba érkezett, amikor nagyon jól ment a játék, és számára ez teljesen normálisnak tűnt. Amikor idén döntőt játszottam Tokióban, az eredményhirdetés után rögtön neki adtam a trófeát: ‘Ez a tiéd’ – mondtam. A gyerekek… mindig a földön tartanak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/01/image-944248e7-4a3a-4274-91be-fee7252ca763.jpeg)
Rohan Bopanna
Fotó: Getty Images
"A legfontosabb, hogy igen, visszavonulok a versenyzéstől, de nem a sportágtól. A következő küldetésem az, hogy segítsem az indiai teniszt. Szeretném megosztani a tapasztalataimat a fiatalokkal, hogy segítsem őket az útjukon."
Pályafutását áttekintve Bopanna azt reméli, öröksége nemcsak a trófeák számát jelenti kizárólag, hanem azt is, milyen ember volt.
"A tenisz miatt maradtam alázatos, és mindig őszinte – így szeretném, ha emlékeznének rám" – mondta.
"Valaki olyanra, aki mindig mosolyt csalt mások arcára. A pályán előtört belőlem a harcos, de azon kívül szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint valakire, aki alázatos volt, élvezte az életet a Touron, szerette ezt a nagyszerű sportágat és mindazokat a csodálatos embereket, akikkel találkozott."
| Rohan Bopanna legnagyobb sikere egyértelműen a 2024-es Australian Openen megszereztett férfi páros címe volt, amit Matthew Ebdennel az oldalán nyert meg. Ezzel nemcsak a legidősebb férfi GS-bajnok lett a profi éra 1968-as kezdete óta, hanem 43 évesen a páros világranglista élére is került. |
Forrás: ATP
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- „Elgondolkodtam a visszavonuláson” – Bublik elmondta, mi áll karrierje legnagyobb fordulata mögött
- Gilles Simon: "Medvedev nagyon kedves ember, de a pályán előjön belőle a kisördög"
- Carlos Alcaraz a legjobb éve után is két lábbal a földön: „közelében sem vagyok a Nagy Hármasnak”
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)