Roger Federer legviccesebb wimbledoni sztorija, ami miatt még most is rosszul érzi magát a svájci

Frissítve 09/12/2022 - 13:40 GMT+1

Roger Federer a héten a Daily Show-nak adott hosszú interjút, amelyben beszélt a pályafutásáról, a rekordjairól, a visszavonulásáról, és a terveiről is. A beszélgetés fénypontja azonban egy vicces kis wimbledoni történet volt, amely egy nyolcszoros bajnok kálváriájáról szól, akinek fogalma sincs arról, hogyan lehet versenyidőszakon kívül bejutni a klubba. Spoiler alert: tagsági kártya!

Roger Federer: Lenyűgöző volt, ahogy Novak Djokovic bemutatkozott a csapatunkban

Mert a szabályok még Roger Federerre is vonatkoznak. Ugyanitt: tagkártyákat elő!

Azt még Roger Federer sem tudja pontosan, hogy mit hoz az életének következő, tenisz nélküli szakasza, de a több mint két évtizednyi profi pályafutás után bőven lesz ideje eldönteni a következő lépést. Nem túl valószínű szcenárió, mindenesetre a Daily Show-nak adott interjúja alapján akár azt is fontolóra vehetné, hogy stand-uposként kezdjen új karrierbe, a humorérzéke, a karizmája és az előadásmódja is megvan hozzá.

Tenisz

Murray újra edz márciusi bokaszalag-szakadása után, brit tudósok még vizsgálják, miből van a skót

20/04/2024 - 18:19

Federer történeteit akkor is érdemes meghallgatni, amikor épp nem egy poénnal oldja a feszültséget, és csak azt ecseteli, mennyire hálás azért, hogy ilyen élete lehetett, vagy épp azt árulja el, hogyan lehet ennyire hosszú ideig a csúcson maradni. Mert ahogyan a műsor dél-afrikai házigazdája, Trevor Noah találóan összefoglalta: Federer nem csak Svájc és a tenisz méltó nagykövete, de az egész emberiségé.

A pályafutásáról

Nem, nem tudtam, hogy ennyire jó lesz. Svájcban nem szoktunk ekkorát álmodni, mi legfeljebb abban bízunk, hogy legalább jók lehetünk valamiben, és nem abban, hogy nagyszerűek is. Ha pedig sport, akkor inkább a sí, egy kis foci, egy kis hoki, ilyenek. De azért a tenisz is feljövőben volt. 1992-ben Marc Rosset olimpiai bajnok lett. És ott volt Martina Hingis is, aki a US Openen és Wimbledonban győzött. Ők kövezték ki számomra az utat, megmutatták, hogy mindez lehetséges.

Az emberek azt mondogatták, hogy én lehetek a következő Pete Sampras, mert tehetséges vagyok és ilyesmi. De ilyenkor az az ember érzése, hogy mindig ezt mondják egy bizonyos ponton. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nagyszerű pályafutásom lesz. Nem is lehetnék izgatottabb, boldogabb és büszkébb. Sajnálatos módon le kellett zárnom, máskülönben viszont nagyszerű volt.

A rekordok

Fiatalon ott volt Michael Schumacher, akire felnéztem, ő nagyon hosszú ideig volt a csúcson. Tiger Woods ugyanez. Mindig is azt gondoltam, hogy lehetetlen ennyire hosszú ideig a csúcson maradni, és közben megőrizni a motivációt is. Most tőlem kérdezik, hogy csináltam. Erre azt szoktam mondani, hogy ez a normális, kimész a pályára, újra és újra megcsinálod, próbálsz meccseket nyerni, és aztán mindezt megismételni.

Jó érzés. Ezért folytatod. Mindenki a te helyedben szeretne lenni, nem? Az én fejemben ott volt a kötelességtudat is, hogy megfelelően képviseljem a sportot, és egészen addig élvezzem, amíg tart. Úgy érzem, hogy az utolsó cseppet is sikerült kipréselnem. Egészen a legvégéig a maximumra törekedtem. Szükségem volt a Pete Samprashoz hasonló játékosokra is, akik szintén megmutatták, hogyan kell a csúcson lenni.

Ez elég nehéz, de úgy érzem, hogy nagyon sok élményt szereztem a Tourról. Nem csak a teniszről, de például a barátokkal eltöltött vacsorákról is beszélek. Örülök annak, hogy ebben az értelemben szinte nem is vettem annyira komolyan a teniszt, vagy legalábbis annyira profi módon. Ennyi amatőrizmus megmaradt benne. Egy kicsit aggódom, hogy minden egyes sport annyira a professzionalizálódás irányába megy, mert bízom benne, hogy az élvezet részét nem veszítjük el. Mert ez is fontos.

A játék változása

Azt gondolom, hogy egyre több az analitika a játékban. A sporttudomány is erősen tör fel. Ez rendben is van így. Ez is fontos. Ha azt látod, hogy valaki csinál valamit, és az jól is működik, akkor neked is meg kell csinálnod, vagy legalább ki kell próbálnod. Követed a példájukat. Valószínűleg én is csináltam olyat, amit más játékosok vettek át. Most pedig mások mutatják meg, hogyan is kell ezt csinálni.

Roger Federer a 2003-as wimbledoni döntőben.

Fotó: Getty Images

Természetesen egy rendkívüli mértékben statisztikaközpontú világban élünk. Imádjuk a statisztikákat, a megdöntött rekordokat, a ki a valaha volt legjobb-vitákat, és minden ilyesmit. Megnyersz egy Grand Slam-tornát, vagy világelső vagy, és az az első kérdés, mennyi ideig szeretnél világelső lenni. Mikor fogod megnyerni a következő Grand Slamet? Már a következő sikered a téma, ahelyett, hogy valóban kiélvezhetnéd.

Ezt egy kicsit problémásnak tartom. Hogy az élvezet helyett túl gyorsan tovább kell lépnünk. Akár már egy wimbledoni győzelmet is nagy dolognak tartottam volna, de aztán úgy alakult, hogy többet is sikerült begyűjtenem.

GOAT

Nagyon szerencsés vagyok, hogy én vagyok ez az ember [akinek a rekordjaira vadásznak]. Már ott voltam a touron, amikor ők megérkeztek. Szóval azt gondolom, hogy ez egy nagyszerű pillanat a számukra, mert megmutathatják azt, hogy kicsodák is tulajdonképpen a „Federer-glória” hatása nélkül. Különösen a fiatalabb generációra igaz ez, mert korábban nem mondhatták ki, hogy meg akarják nyerni a US Opent, mivel azt mondták nekik, hogy ilyesmit nem állíthatnak Novak, Rafa és Roger miatt.

Ők kimondhatják, ti nem. A befejezés azonban rendkívül érzelmes volt, tulajdonképpen azzal a nagyszerű barátsággal, ami annak ellenére alakult ki, amiken keresztülmentünk; a brutális mérkőzések, a nagyszerű győzelmek, a fájó vereségek. Elképesztő dolog, hogy a végén mégis ott volt ezt a fajta bajtársiasság. Egy kis anekdota, mert talán nem mindenki tudja, de ugyanazokon az öltözőkön osztozunk. Ugyanazokon az éttermeken. Általában ugyanabba a hotelbe megyünk.

Állandóan látjuk egymást. És még együtt is edzünk.

Trevor Noah ezen a ponton megjegyezte, ez az egyik legkülönlegesebb dolog a teniszben, mert más sportokra kevésbé jellemző, hogy a legnagyobb riválisok egymással edzenének, felfedve a titkaikat a meccsek előtt. „Na, hát pontosan ezért alakult úgy, hogy egyre kevesebbet edzettem Novakkal és Rafával. Ezekkel a srácokkal azért nem olyan sokat” – vágta rá Federer, aki hozzátette, Stan Wawrinkával viszont sokat edzettek.

A búcsú

Ez eléggé szokatlan helyzet a számunkra. Először is, hogy egy csapatban voltunk. Szerintem ez a búcsúm dinamikáját teljességgel megváltoztatta. Reménykedtem abban, hogy Rafával játszhatom le az utolsó párost. Felhívtam a US Opent követően, ami egy kifejezetten érzelmes beszélgetés lett, mert ez volt az egyik első alkalom, hogy olyasvalakinek mondtam el, aki nem tartozik a csapatomhoz és a családomhoz.

Ilyet is csak egyszer látni az életben: Federer és Nadal egymás mellett zokog az utolsó meccsük után

Szóval fel kellett hívnom, hogy elmondjam neki, még mielőtt mást terveznél, szeretném, ha eljönnél a Laver-kupára, és lejátszanál velem egy utolsó párost. Csodálatos lenne, mert sajnálatos módon a térdem már nem annyira jó, mint régen, itt a vége. Ő pedig úgy volt vele, hogy rendben van, ha törik, ha szakad, de ott leszek. Épp most lett apa. Nagyon örülök neki. Volt olyan pillanat, amikor nem tudtuk biztosan a baba miatt, hogy el tud-e jönni.

Ez volt az egyik legelső alkalom, hogy el kellett mondanom ezt a történetet, hogy a karrierem véget ér. Szóval amikor eljött, és Novak is ott volt, Murray is ott volt, és Björn Borg is ott volt, csodálatos pillanat volt. Pontosan tudtam, hogy rendkívül érzelmes lesz. Mindig sokat sírtam, legyen szó győzelemről vagy vereségről, utóbbi leginkább fiatalon. Nem tudom miért, de előfordult. Most viszont boldog vagyok, ha ezekre a pillanatokra gondolok.

Amikor ez az egész véget ért, és kézbe kellett vennem a mikrofont, tudtam, hogy borzalmas lesz a számomra. De azt éreztem, hogy igazából egészen jól ment. És nagyon boldog voltam, hogy teniszcuccban álltam ott, és nem úgy, ahogy most, mert a képzeletemben az volt a horrorshow, ott állni a fények kereszttüzében, és csak úgy elmondani mindenkinek, hogy akkor ennyi volt. A Laver-kupa csodálatos volt, Rafa is eljött, megfogta a kezem – röviden… Vagy igazából én fogtam meg az övét.

Egy vicces sztori Wimbledonról

Tokióban voltam az Uniqlo nevű szponzorom miatt. Utána Londonba utaztam, hogy felkeressek egy orvost, egy második szakvélemény miatt a térdemmel kapcsolatban, mivel mostanság nem volt valami jó. Nem akartam előre elmondani Wimbledonnak, hogy talán ott leszek, mivel nem tudtam, lesz-e időm beugrani, vagy egyből haza fogok repülni a családhoz. Megvolt az egyeztetés az orvossal, megnéztük, mennyi az idő, és láttuk, hogy van két szabad óránk.

Mitévők legyünk? Menjünk a repülőtérre? Vagy gyorsan ugorjunk be egy teára Wimbledonba? Végül elmentünk, de még sosem voltam Wimbledonban a versenyen kívül. Odavezettem a kapukhoz, ahol rendszerint a vendégeket szokták beengedni. Mondtam az edzőmnek, Severinnek, aki eljött velem, hogy gyorsan kiugrok és beszélek a biztonsági hölggyel. Tudod, hogy majd én megoldom. Hát nem így történt.

Szóval odamentem, megkérdeztem, hogyan tudnék bejutni Wimbledonba. Hol van az ajtó? Hol van a kapu? Ő pedig visszakérdezett, van-e tagsági kártyám. Amikor megnyered Wimbledont, automatikusan klubtag leszel. De igazából semmit sem tudok ezekről a kártyákról, valószínűleg valahol otthon van, én pedig csak átutazóban voltam. Mondtam, hogy nem, nincs nálam a tagsági kártya. De amúgy tag vagyok, és szeretném megtudni, hogyan juthatnék be.

Erre azt válaszolta: igen, de klubtagnak kell lennie. Ezen a ponton éreztem, hogy ez egy nehéz menet lesz. Mondtam, hogy klubtag vagyok, és normál esetben, amikor itt vagyok, akkor játszom. Rengeteg ember van, de én máshol jövök be. Ez az első alkalom, amikor a tornán kívül vagyok itt, de nem tudom, hogyan juthatnék be, szóval ismét megkérdezem, nem tudja-e, hogyan mehetnék be. A másik oldalon, de klubtagnak kell lennie – felelte.

Ránéztem még egyszer, ekkor már teljes pánikban, és még most sem hiszem el, hogy ezt mondtam, mert most is rosszul érzem magam tőle. Közöltem, hogy nyolcszor nyertem meg ezt a tornát, kérem, higgye el, hogy tag vagyok.

Visszamentem az autóhoz, az edzőm megkérdezte, hogy tudjuk-e már, hol fogunk bejutni. Én pedig: inkább ne beszéljünk róla. Szóval átmentünk a másik oldalra, kiszálltam a kocsiból, és egy random fickó sétált a járdán, aki felkiáltott: Mr. Federer, úristen, hát itt van Wimbledonban! Készíthetünk egy szelfit? Én pedig mondtam, hogy iiiiigen, készítsünk egy fotót! Ott voltak a biztonságiak, ők is jöttek, hogy úristen, Mr. Federer, mit csinál itt? Önnél van a tagságija?

Mondtam, hogy nem nincs, de megkérdeztem, hogy bejuthatnék-e valahogy, ők pedig azt válaszolták, hogy természetesen, kinyitják a kapukat. Szóval besétáltam, ott volt az elnök, és mindenki más. Nagyjából egy órán át teáztunk. Gondoltam, hogy átsétálok a másik oldalra, hogy integessek, jelezve, hogy bejutottam, de aztán erről végül lemondtam. Borzalmas volt. Amikor azt mondtam, nyolcszor nyertem, egy rövid pillanatig azt sem tudtam, hogy igazából nem hét-e, mert sosem beszélek így.

Élet a tenisz nélkül

Most épp egy kicsit rosszabb. Maga az átmenet igazából nagyon egyszerű volt. Teljesen jól érzem magam. Mármint, lehet, hogy holnap leesek egy szikláról. Ki tudja? De amúgy nagyon jól vagyok. Viszont az a helyzet, hogy aktív játékosként nagyon sokan akartak találkozni velem, és mindig azt mondtam nekik, hogy majd akkor keressenek, amikor már visszavonultam. És most keresnek. Szóval vagy ezer különböző módon kell nemet mondanunk.

Roger Federer

Fotó: AFP

Rossz érzés nemet mondani, de azt hiszem, hogy időre van szükségem, hogy a következő szintre lépjek. Még mindig elfoglalt vagyok. Van négy gyerekem, ők a mindeneim. A fiúk 8, a lányok 13 évesek. Ez kell, hogy a középpontban legyen a csodálatos feleségemmel, Mirkával együtt. Nagyon várom a következő lépést. Említetted a filantrópiát, megvannak a partnereim, a szponzoraim, a saját üzletem, mindegyik nagyon jól megy.

Szeretném kitalálni, hogyan maradhatnék a tenisz közelében valamilyen formában. Azt még nem tudom pontosan, hogyan, mert a teniszben azért nincs olyan sok munka, mint mondjuk a fociban vagy a golfban. Mert vagy edző, vagy kommentátor leszel. Meglátjuk. De mindig nyitott leszek, hogy gyerekeket mentoráljak, és minden ilyesmire.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.

Barcelona Open Banc Sabadell