Roger Federer nem csak a karrierje miatt csinálja a rehabilitációt, a tenisz utáni életére is gondol

Nagyon ritkán fordul elő, hogy Roger Federer bepillantást enged a sztárteniszező mögött gondosan elrejtett életébe, ám ezúttal kivételt tett. Hosszasan beszélt a családban betöltött szerepéről, az apasággal járó feladatokról, a koronavírus gyereknevelésre gyakorolt hatásairól, illetve úgy általában Roger Federerről, az átlagemberről. Akit – bármennyire is nehéz ezt elképzelni – pont ugyanazok a dolgok aggasztanak, bosszantanak, foglalkoztatnak a hétköznapok során, mint jóformán bárki mást.

A 20-szoros Grand Slam-bajnok egy három Michelin-csillagos étteremtől – egészen pontosan a tulajdonostól, Andreas és Sarah Caminadától – kapott meghívást, ahol a vacsora mellett jutott idő beszélgetésre is. Természetesen szóba került a gasztronómia, kiderült, hogy Federer a konyhában közel sem mozog annyira ügyesen, mint a Barilla-reklámokban, de azt is elárulta, hogy mely ételeket kedveli leginkább. Még mielőtt elfelejtenénk: azért a teniszre is ráterelődött valahogy a szó.

Csodálatos volt. Andreas és Sarah nagyszerű emberek, mindig örömmel jövünk ide. Mindent megkaptunk, hihetetlen. Korábban, még az asztalnál, beszélgettünk arról, hogy a hektikus tour menetrend alatt tulajdonképpen a jó éttermek jelentették a kikapcsolódást Mirkának és nekem. Evés közben egy picit lassíthattunk, figyelhettünk magunkra, a barátainkra vagy a csapatunkra. Mirka listát vezet a kedvenc helyeinkről a telefonján, lazán összedobhatnánk egy étteremkalauzt.

A kedvencünk a 2009-es Cos d’Estournel. Érzelmes év volt, összeházasodtunk, megszülettek a lányok. Elég sok rekesszel vettem ebből a bordeaux-iból. Az olaszokat is szeretjük, mint amilyen a Guado al Tasso, a Sassicaia, a Tignanello és a többi. A különlegesebb alkalmakra a pezsgő is előkerül.

Ez attól függ, mit értesz ez alatt.

Az talán 2005, miután a US Open döntőjében legyőztem Andre Agassit. Épp távozóban voltunk, mondták, hogy a hely amúgy is zár lassan, szóval rendeltünk még néhány felest. Utána napokig rosszul voltam. De soha nem szoktam elveszíteni a kontrollt, az ivás és vezetés az nem opció.

Sajnos nem igazán. Ugyanakkor eléggé szerencsés vagyok, mivel az anyám és Mirka is nagyszerűen főznek. A hotelek és az éttermek kényelmét is kiélveztem. Ugyanakkor nyitott vagyok a tanulásra. Találkoztam az évek során néhány nagyszerű séffel, és szeretném egy picit jobban megismerni a művészetüket. Néha sajnálom, hogy mennyi munkát beleölnek, aztán huss, el is tűnik. De ma láttam Andreast, ő is elég gyorsan eltüntetett jó pár fogást. Ez azért megnyugtató.

Elég sok helyre elutaztam a világon, így megkóstolhattam valamennyi kontinens különlegességeit, a nap végén azonban az egyszerű – és nagyon svájci – dolgokat kedvelem: a fondüt, a reclette-et és a rösztit mindennél jobban imádom.

Ez így van. Nem posztolok sokat a megerőltető edzésekről, mert mindig azt gondoltam, hogy ez a természetes. Mindenki keményen edz. Megesküdtem, hogy a karrierem végére sem fogok lerobbanni. Szeretnék síelni a gyerekeimmel, focizni a kollégáimmal. Ezért csinálom most a rehabilitációt, nem csak a teniszért. A karrierem utáni életemért is.

Még csak ilyen távlatokban sem gondolkozhatok. Egyelőre az orvosok beleegyezését várom. Készen állok, hogy mindent beleadjak. Úgy érzem magam, mint egy istállóban toporzékoló versenyló, ami versenyezni akar. Nyáron remélhetőleg már teljesen gőzzel dolgozhatok. Már alig várom, hogy egy kemény edzésnapot követően, teljesen kimerülten mehessek haza esténként.

Teljes mértékben. Nagyon inspiráló, amikor valaki egy súlyos sérülésből tér vissza. Időről időre telefonálunk Rafával, meglehetősen sokat beszélünk. Tudtam, hogy nincs jól, ám ennek ellenére is megcsinálta, és nagyon örülök neki. Ez hatalmas erőfeszítést igényel. Manapság már az órákig tart, hogy felkészüljünk a meccsekre.

Épp, mint az autók esetében, több ezer csavart meg kell mozgatni, hogy a motor zavartalanul működjön. Reggelente az előkészület, a nyújtás, a bemelegítés nagyjából 45 percig tart. Utána elautózunk a pályára. Ott szintén bemelegítünk, ami nagyjából fél óra. Ezt követően eszem, nyújtok, szalagokkal erősítem a bokámat, ismét bemelegítek, tornázok, illetve a robbanékonyságot célzó gyakorlatokat végzem. Mielőtt egyáltalán a játék szóba jöhetne, nagyjából két és fél órán át dolgozom a testemen.

Életem legnagyobb kihívása, hogy jó apa legyek. A tinédzsereknek annyi minden jár a fejükben. Egyre bonyolultabb, érzelmesebb, mélyebb ez az időszak. Ami jó dolog, de többet is vesz ki az emberből. Szülőként nagyobb erőkifejtéssel járnak a problémák. Ráadásul ez az első alkalom, hogy a lassan 13 éves lányok és a nyolcéves fiúk apukája vagyok. Mindkettő teljesen új terep. A szülőktől azt várják, hogy tökéletes tanárok legyenek – ez lehetetlen. De minden nap megtesszük, ami tőlünk telik. Őszinte leszek: szülőnek lenni időnként nagyon fárasztó. Mindig azt gondolod, hogy a másik családnak könnyű dolga van, de a baráti beszélgetések során kiderül, hogy mindenki ugyanazokkal a problémákkal szembesül.

A világjárvány után valószínűleg inkább a sajátomat. Ha ötéves korodtól, az életed felében azt hallgatod, hogy vigyázz, ne nyúlj hozzá, vedd fel a maszkot, nem mehetünk el a nagyihoz… Az előző évek baromira nehezek voltak a szülők és a gyerekek számára is.

Természetesen. De vajon mi számít túl soknak? Még mindig emlékszem azokra a képekre, amiket kissrácként láttam Kuvaitról. Még mindig látom magam előtt a levegőben repülő zöld rakétát. Akkor messzebb voltunk a háborútól itt, Svájcban. Mirkát és engem is aggaszt a világ állapota. És tehetetlenek vagyunk. Nehéz önfeledten élvezni az életet, amikor magad alatt vagy. Mirka elveszítette a hazáját gyerekként, amikor a családjával Svájcba menekültek Szlovákiából. Nagyon bántja őt a menekültek sorsa. Próbálunk az alapítvánnyal segíteni a traumatizált gyerekeknek. Remélem, hogy ha már felnőttek, a gyerekeink is részt szeretnének majd venni az alapítvány munkájában, és valami jót tenni a világban.

Egyszer hallottam egy mondást, ami nagyon tetszik. „Jó dolog fontosnak lenni, de fontosabb, hogy jó legyél.” És azt gondolom, hogy az jó dolog, amikor megtanulják, hogy időnként jobb másokért jót tenni, mint magadért.

Igen, mind a négyen élvezik. Természetesen támogatjuk őket, amennyire csak tudjuk, nem számít, hogy mi lesz belőlük. A sport fontos az egészséges élet szempontjából, de az a legfontosabb, hogy tisztességes emberek legyenek, és mindent beleadjanak, bármire is adják a fejüket.

Ha ő mondja. (Nevet.) Marat vicces srác, régóta nem láttuk egymást. Kedves tőle, hogy így gondolja. Hiányzik a régi generáció, a régi haverok, mert a kemény meccsek ellenére fantasztikus pillanatokat éltünk át.

Gyakran gondolják így. Közben tényleg nagyon érzelmes vagyok. Régebben visszahúzódó és érzékeny voltam. Próbálok normális életet élni, mint mindenki más. Normális ember vagyok, nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim.

Micsoda marhaság. (Nevet.) Szerintem a húszas éveimben elég rosszul néztem ki a hosszú és később aztán szőkített hajjal. A korral együtt az arc körvonala is férfiasabb lesz. Nemrég épp azon viccelődtünk Tommy Haas barátommal, hogy micsoda kövérkés, kerek fejeink voltak.

Jajj, ne már, egyikre sem. De azt mondják, szépek a kezeim. Honnan is tudhatnám?

Ezúttal én voltam, de időnként elmegyek manikűröshöz, és különösen a pedikűröshöz, mivel teniszezőként a lábaim komoly terhelést kapnak, szóval ez elég hasznos.

Egyszer-egyszer. Anna Wintour (a US Vogue főszerkesztője) időnként ad pár tanácsot. Egyszer az egyik nyakkendő őrületbe kergetett. Hozzá akartam szokni, ezért nyakkendőben és mellényben mentem Mirkával vacsorázni. Addig gyakoroltam, amíg olyan kényelmessé nem vált, hogy akár aludni is tudtam volna öltönyben.

(Hangos nevetés.)

A magánéletben csak én vagyok. Azonban, amikor felveszem a fejpántot, majd a meccs előtt megnézem a tükörben, hogy megfelelően raktam-e fel, valahogy Roger Federerré válok. Utólag aztán nagyon furcsa érzés visszanézni a YouTube-ról az összefoglalókat a játékomról.

Nem, inkább érdekesnek tartom. Boldog vagyok, hogy 40 lettem, nagyon várom, ami ezután jön. Időnként azért elfog a nosztalgia, hogy mindez mennyire régen történt, és hogy valószínűleg a karrierem nem tart már olyan sokáig. Hihetetlenül jó időszak volt. Remélem, hogy ezt valamilyen szinten még megtapasztalhatom.

Még csak nem is ez. Egyszerűen szeretném újra átélni a különleges pillanatokat. Az első sikereket – az micsoda időszak volt! Vagy olyan emberekkel lenni, akik már nincsenek köztünk. Peter Carterrel, az edzőmmel és barátommal, akitől annyi mindent tanultam, és aki 2002-ben meghalt egy balesetben. Néha még mindig bevillannak a vele kapcsolatos emlékek.

Ma már természetesen minden a család körül forog. Szeretném megtalálni az egyensúlyt a tenisz, a gyerekeim, Mirka és a barátaink között. Sokan azt érzik, hogy az idő előrehaladtával egyre és egyre gyorsabban pörög a kerék. Most tartok az életem felénél, még mindig van bennem energia, plusz rengeteg tapasztalat, szóval tettre kész vagyok.

Imádom a zenét. Úgy kelek és fekszem, hogy megy valami zene. Otthon én felelek a jó hangulatért, ahogyan a vendégségben, és az autóban ülve is. Szeretném elmondani a gyerekeknek, kik csináltak jó zenét. Ami azt illeti: szerettem is volna DJ lenni. Egy napon veszek majd egy szettet, csak úgy szórakozásból. A 90-es évek techno-érájában nőttem fel, voltam utcai parádékon is, amelyek időnként a születésnapomra estek. Király volt!

Az egyáltalán nincs. Szívesebben vagyok negyvenes, mint harmincas. Nagyon boldog vagyok, jó helyen vagyok az életemben. Mindig is azt mondtam, hogy szeretném látni a négy gyerekemet felnőni. Szerencsére ezt sikerült összehozni. El sem hiszem, hogy mennyit voltunk a lányok mellett az előző 13 évben. Büszkévé tesz, hogy így sikerült átvészelnünk.

Még mielőtt összejöttünk volna Mirkával, egyetlen tornagyőzelmem sem volt az ATP Touron. Erős, intelligens nő, aki nagyon nagy hatással volt a karrieremre és a személyiségemre is. Mirka önbizalmat adott, egyúttal megtanított arra, hogy mindent beleadjak. És vigasztalt, ha kikaptam. Továbbá soha nem hagyta, hogy elfelejtsem a touron töltött stresszes mindennapok során, hogy milyen a valódi élet. Összefogta a barátainkat, a családunkat, megmutatta, mennyire fontos, hogy a saját utunkat járjuk, ne figyeljünk a médiára vagy a kritikusokra, de bízzunk a családban és a barátainkban. A közös életünk intenzív és izgalmas volt, szerencsére mindig volt min nevetni. Van négy közös gyerekünk, és mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a jövőjüket.

Először is, imádom a Mary Poppinst. Kisgyerekként egy csomószor láttam a filmet. A színésznőnek pedig igaza van, magam sem mondhattam volna jobban!

Játssz Roland Garros tippjátékunkon, és nézd velünk Wimbledont az Eurosport budapesti szerkesztőségéből. Egyenes út a tippekhez itt!

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.