Roger Federer betör a filmiparba, Svájcot népszerűsítő dokumentumfilmmel kezd

Páratlanul eredményes teniszkarrierje mellett Roger Federer életét családja mellett két további terület határozta meg leginkább: a jótékonykodás, valamint hazájának népszerűsítése. A visszavonulása után nyakába szakadó szabadidejében a svájci zseni most az utóbbival foglalkozott többet, ennek eredményét pedig napokon belül világszerte milliók láthatják majd.

Roger Federer

Fotó: AFP

Svájcot népszerűsítő dokumentumfilmben tűnik fel a lokálpatrióta Roger Federer.
Húsz Grand Slam-győzelemmel, több mint 100 megnyert ATP-tornával, de leginkább a teniszre gyakorolt maradandó hatással a háta mögött intett búcsút a profi tenisznek Roger Federer. A svájci klasszis a 2022-es Laver-kupán búcsúzott el az aktív játéktól, igaz, az a párosmérkőzés már inkább csak szimbolikus jelleggel bírt, hiszen utolsó egyéni mérkőzését még 2021-ben Wimbledonban vívta Hubert Hurkacz ellen.
A négygyermekes családapa már karrierje közben is nagy hangsúlyt fektetett jótékonysági tevékenységeire, emlékezetes az a teniszmérkőzés, amelyet Fokvárosban vívott a dél-afrikai humorista és tévés műsorvezető, Trevor Noah oldalán a Rafael Nadal-Bill Gates páros ellen. Teniszpályán kívüli életének egy másik hangsúlyos szegmense hazaájának, Svájcnak képviselete és népszerűsítése a nagyvilágban.
picture

Bill Gates, Rafael Nadal, Roger Federer és Trevor Noah

Fotó: AFP

Noah és Federer útjai most újra keresztezik egymást, március 30-án debütál ugyanis a Youtube-on a The Ride of a Lifetime c. dokumentumfilm, amely a svájci teniszlegenda, valamint a dél-afrikai tévés személyiség Svájcot átszelő vonatútját mutatja be. A film nem titkolt célja az ország bemutatása és népszerűsítése, erre pedig Federernél keresve sem találhattak volna jobb reklámalanyt.
A közös jótékonysági mérkőzésen túl a párost az is összeköti, hogy Noah édesapja svájci, míg Federer édesanyja Dél-Afrikából származik.
A filmet népszerűsítő Instagram posztjában Noah megjegyezte: “Vonatos kalandozás a kedvenc utazós haverommal, Roger Federerrel.”
A nyolcszoros wimbledoni bajnok karrierje során is “bedolgozott” a Svájci Turisztikai Hivatalnak, 2021-ben azonban mondjuk úgy, hivatalossá is vált a munkakapcsolat.
“Mindig úgy éreztem, hogy amikor pályára léptem, és a nevem mellett megjelent a svájci zászló, onnantól kezdve nemcsak magamat, hanem az országot is képviseltem. Boldogan és büszkén tettem mindezt 22 éven keresztül, az, hogy most hivatalosan is csatlakozom a turisztikai hivatalhoz, egy teljesen logikus lépés” – nyilatkozta Federer 2021-ben.
picture

Roger Federer volt a svájci csapat zászlóvivője a 2008-as nyári olimpián, Pekingben

Fotó: AFP

Roger számára fontos kikötés volt az elköteleződésnél, hogy minden fizettség gyanánt neki járó svájci frankot fordítsanak jótékony célra, így tulajdonképpen mindkét szívügyét egyszerre tudja szolgálni. Mint elmondta, az így gyűjtött összegből Svájc-szerte játszóterek létesülnek, így szolgálva a köz érdekét.
“Karrierem során bejártam a világot, de a kedvenc helyem mindig is Svájc maradt. Ez az a hely, amely a leginkább hiányzik, amikor úton vagyok” – mondta egy országimázs-videóba kívánkozó módon a vonatos felfedezőnek álló ex-teniszező.
A 2021-es turisztikai nagykövetté válása óta több egyéni projekt mellett Roger’s choice néven önálló rovat működik egy Svájc szépségeit népszerűsítő oldalon, ahol Bázel szülötte időről időre bemutatja országának egyik kiemelkedően szép vidékét, odacsábítva a honlapot böngészőket.
A taktika zseniális, hiszen ha egyszer Roger Federer invitál bennünket valahova, azt a meghívást vétek lenne visszautasítani. Kiváncsian várjuk a vonatos kalandokat rögzítő film napokon belüli bemutatását.
Forrás: tennis365.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés