Rafael Nadal: „Nem vagyok elégedettebb Federernél, amiért nekem 22 van, neki pedig 20”
Publikálva 23/10/2024 - 17:03 GMT+2
Rafael Nadal a visszavonulását követően az AS-nek adott először hosszabb interjút. A 22-szeres Grand Slam-bajnokot alaposan kifaggatták karrierje legfontosabb állomásairól, a Federerrel és Djokoviccsal folytatott rivalizálásáról, a pályafutását meghatározó (és kis híján kettétörő) sérülésekről, valamint a sporthoz és a teniszhez fűződő viszonyáról.
Nadal megszerezte a 14. Roland Garros-győzelmét - mutatjuk a meccslabdát
Videó forrása: Eurosport
Rafael Nadal abban a biztos tudatban fordít hátat a tenisznek, hogy mindent kihozott a pályafutásából.
„Sosem voltam olyan, aki azon gondolkozott, mi történt volna, ha ezt vagy azt csinálom, vagy épp akkor, ha nem lettek volna sérülések” – jelentette ki a 22-szeres Grand Slam-bajnok teniszező az AS-nek adott nagyinterjúban. A visszavonulását nemrég hivatalosan bejelentő klasszis tökéletesen elégedett a pályafutásával, amiből szerinte mindent kihozott, amit ki lehetett – sőt: sokkal gazdagabbnak és sikeresebbnek bizonyult, mint amiről valaha is álmodozott.
Sokan úgy gondolják, hogy a sikerek és a győzelmek megszállottja volt, szerinte azonban ez így nem pontos. Ő inkább úgy érezte, tartozik annyi felelősséggel magának és a környezetének, hogy mindig a legjobbat és a legtöbbet hozza ki magából. A korábban elképzelhetetlen sikereknek pedig volt egy másik, szintén megkerülhetetlen összetevője: a riválisaiból merített, karrierje legvégéig kiapadhatatlannak bizonyuló motiváció.
Rafa az interjúban elmondta, miért döntött a visszavonulás mellett, miért épp most fejezi be a pályafutását, de a karrierjét leginkább meghatározó sikereit is megnevezte.
Érzelmesnek tűntél a videóban, amiben bejelentetted a visszavonulásodat. Milyen volt a felvétel, és hogyan érezted magad?
Lehet, hogy már elfogadtad, kitaláltad a napot, amikor bejelentitek, a napot, amikor felveszítek a videót… Sok év telt el, amióta csak az eszemet tudom, fontos szerepe volt az életemben. Szóval ez teljesen normális ilyenkor. Egy változásról van szó, és ne áltassuk magunkat, a tenisztől örömöt, boldogságot és számos izgalmas pillanatot kaptam. Ha vége van, az azt jelenti, hogy már soha nem tér vissza. Logikus, hogy a bejelentés pillanatában, nem számít mennyire mélyen elfogadtad, azt is realizálod, hogy nincs visszaút, ennyi volt. Egy héttel azt megelőzően vettük fel, hogy nyilvánosságra hoztuk, és meg kellett csinálni.
Képzeljük el, hogy egy sci-fihez hasonlóan vissza lehetne menni az időben. Mit mondanál a 17 éves Nadalnak?
Ha visszamehetnék, egyértelműen változtatnék néhány dolgon. Összességében azonban az esetek többségében pontosan azt csináltam, amit kellett: minden pillanatot lelkesedéssel, szenvedéllyel és intenzitással éltem meg, mindig arra törekedtem, hogy fejlődjek, és megfelelően viselkedjek. Számomra ezek voltak a legfontosabbak.
Azt mondanám neki: törekedj arra, hogy minden nap fejlődj. Szerintem ezt nagy általánosságában elértem.
Nem minden tökéletes, egyáltalán nem, ám van egy dolog, ami nagy megelégedéssel tölt el: méghozzá az a tudat, hogy nem volt benne több. Teljes békével vonulhatok vissza, mert mindent megtettem, amit csak tudtam, sőt, egy kicsivel még többet is. Még a legvégén, a sérülések után sem adtam fel, elszántan dolgoztam azért, hogy visszatérjek, hogy folytathassam, és pozitívan csinálhassam. Azt hiszem, elértem ezt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/10/10/4050065-82138948-2560-1440.jpg)
Tennis : Repost Nadal retires
Videó forrása: Eurosport
Annyi mindenen mentem keresztül, hogy egy ponton könnyebb, és talán logikus is lett volna egy kicsit elengedni magam, és azt mondani, ez ennyi volt. Személy szerint viszont nagyon örülök annak, hogy olyan csapat vett körbe, amely mindig támogatott, és egy olyan család, amelyik mellettem állt, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk. Mindvégig megőriztem az elszántságot és a lelkesedést a rám váró feladatok iránt.
Sokszor használod a hihetetlen jelzőt, amikor a karrieredről beszélsz, és az valóban hihetetlen, ami veled történt. Te is így látod?
Igen, így. Hihetetlen volt, hogy egy kisvárosi srác Manacorból ennyire hosszú és nyilvánvalóan jó pályafutást hozott össze. Ugyanúgy kezdtem, mint mindenki, persze nekem szerencsém is volt, mert gyerekként ott volt a nagybátyám és a családom, akik mindenben segítettek, és utána még egy csomó minden összeállt, hogy azért harcolhassak, amit szeretek. Persze amellett, hogy nagyon sok minden kedvezett nekem, voltak ellenem dolgozó erők is, de valahogy mindig sikerült megtalálnom a módját, hogy tovább haladjak, valós lehetőségekkel a sikerhez.
Sokszor mondják azt, hogy ha kevesebbet vagy sérült, több Grand Slamet nyersz. Hiszel ebben?
Talán, de… Nyilvánvaló, hogy több Grand Slamről maradtam le, mint a riválisaim, de a valóság az, hogy így történt. Sosem voltam olyan, aki azon gondolkozott, mi történt volna, ha ezt vagy azt csinálom, vagy épp akkor, ha nem lettek volna [sérülések]. Így alakult, és olyan pályafutást tudhatok magam mögött, amit el sem tudtam volna képzelni. Több mint boldog vagyok. Beszéltem erről nemrég Federerrel, és a minap valamelyik reggel Carlosszal, valamint a családjával.
Verseny közben te akarsz lenni a legjobb, mert ilyen a sport természete. Én is a legjobb akartam lenni, de legalábbis arra törekedtem, hogy a legjobb legyek. Viszont sosem voltam megszállott emiatt.
A szenvedélyemet mindig a személyes kihívás táplálta, a saját motivációmból, a fejlődésem érdekében akartam a legjobb lenni. Hiszek abban, hogy szükség van egy jó és nagy ambícióra, de az egészséges keretek között. Ezt mondtam Federernek is. Igaz: a versengés kellős közepén nyerni akarsz. De aztán eljutsz a pályafutásod végéig, és meg kell mondjam, egy szemernyit sem vagyok elégedettebb Federernél, amiért nekem 22 van, neki pedig 20.
Nem hinném, hogy elégedettebb vagy boldogabb lennék, ha 25 lenne, vagyis eggyel több a 24-nél [Djokovicnál]. Nyilvánvalóan szeretnék 25-öt, ez nem is kétséges, mert erről szól a sport: te szeretnél a legjobb lenni. Azonban, ha már véget ért, azt értékeled, ami összejött, és nem az a lényeg, lehetett volna-e kicsivel több.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/18/3969889-80592488-2560-1440.jpg)
Két éve ezen a napon: Roger Federer Rafael Nadal oldalán búcsúzott a profi tenisztől
Videó forrása: Eurosport
Úgy gondolom, azt értékeled, hogy a maximumot nyújtottad, és hogy a gyerekkori hobbid az életed igen fontos részévé vált. Ráadásul ehhez még komoly sikerek is társultak. A sérülésekkel együtt is szerencsésnek tartom magam. Ezek a problémák hozzájárultak, hogy értékeljem azt a sok pozitívumot, amit átéltem. Ez tette lehetővé, hogy élvezzem.
Említetted Federer és Djokovic eredményeit. Igazából épp ez az, ami a te sikereid értékét is tovább növelik. Mert ha más riválisaid lettek volna, nem a történelem legjobbjai…
Most ugyanarról beszélünk. Beszélhetünk arról, mi lett volna kevesebb sérüléssel, vagy más riválisokkal. De voltak sérüléseim, és ők voltak az ellenfeleim. Szerintem mindannyian arra késztettük egymást, hogy jobbak legyünk. Ha más riválisaim lettek volna, talán a motivációm sem lett volna ennyire nagy, és nem tudtam volna a tenisz és a versenyképesség terén úgy feszegetni a határokat, ahogyan megtettem.
Volt olyan, amit megbántál?
Igen, természetesen. Nyilván van olyan, amit megváltoztatnék. Akik azt mondják, hogy semmin sem változtatnának, azok mélységesen arrogánsak. Sok hibát követtem el a pályafutásomban és az életemben. Ezt el kell fogadnod és tovább kell lépned. Hétfőn már mindig tudjuk, mit kellett volna csinálnunk pénteken. De mindenben arra törekedtem, hogy az érzéseimnek megfelelően, jó szándékkal cselekedjek.
Hogy tévedtem-e? Hogy hoztam-e olyan döntéseket, amelyek a későbbiekben még több problémához vezettek? Igen, sok esetben viszont jól sültek el, és a végén nagy versenyeket nyertem. Hol van tehát itt az egyensúly? Ha már hétfőn okosabbak vagyunk, ha mindig a konzervatív megoldást választjuk, simán lehet, hogy most 12 Grand Slamem lenne. Mindig nehéz megtalálni a tökéletes egyensúlyt, ám ha visszamehetnék az időben, pontosan meg tudnám mondani, mi az, amit másképp kellene csinálni.
Mire vagy büszke?
Leginkább arra, hogy azzal az érzéssel fejezem be a pályafutásomat és fordítok hátat a tenisznek, hogy megbecsülnek és szeretnek. És nem csak a nézők, akik talán szenvedélyesebben tekintenek a sportra, mert ők leginkább a sikereidre látnak rá. Sikerült megőriznem a jó viszonyomat a hozzám közel álló emberekkel, a családommal és a csapatommal egyaránt, valamint azoknak az embereknek a többségével, akikkel valamikor együtt dolgoztunk a versenyek során.
Azzal az érzéssel fejezem be a teniszt, hogy ha egyszer visszatérek egy versenyre, örömmel látnak majd.
Számomra ez azt tükrözi, hogy jól csináltam, és nem csak az ütővel, de emberi szinten is, amely végső soron fontosabb. Azzal is elégedett lehetek, hogy abban a tudatban mehettem haza a versenyekről, mindent megtettem, ami tőlem telt, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el. Miután befejeztem a pályafutásomat, nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy ebben ennyi volt, mindent beleadtam, nem lehetett volna több.
Milyen pillanatokat emelnél ki?
Mindig egyszerűbb és logikusabb a frissebbekre koncentrálni, végtére is, azokra emlékszünk a legjobban. Mégis voltak olyan pillanatok, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítok. Ilyen például a 2006-os Roland Garros, mert az volt az első évem a lábsérülésem után.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/27/3976950-80714708-2560-1440.png)
Top five shots from Zverev's win over Nadal at French Open
Videó forrása: Eurosport
Valóban úgy volt, és ezt nem a drámai hatás kedvéért mondom, de tényleg nem gondoltuk, hogy újra versenyszerűen teniszezhetek. Azért is emlékszem rá, mert nagyon nehéz időszak volt. A karriered későbbi szakaszában, amikor már sok mindent elértél, jobban tolerálod a sérüléseket, de legalábbis másképp érzékeled.
Azután viszont, hogy elkezdted a pályafutásod, miután az egész életedben erre készültél, és egy sikeres első éven vagy túl, nagyon nehéz elfogadni, hogy nem játszhatsz többet.
Nem pár hétről beszélünk, hanem hónapokról. Az akkor még fedett pályás madridi torna után egészen januárig nem találtunk rá megoldást.
Aztán ott van még a 2008-as Wimbledon, majd az olimpia ugyanabból az évből, mindkettő kulcsfontosságú volt a karrieremben. Vagy a teljes 2013-as szezon, mert 2012-ben Wimbledon és Viña del Mar között nem tudtam játszani a térdfájdalmaim miatt, így aztán ami utána jött, az nagyon érzelmes volt. A 2022-es Australian Open pedig az egyik legizgalmasabb élményem valaha.
Ha rólad beszélünk, elkerülhetetlen, hogy előkerüljenek a sérülések. Hogyan tudtad megőrizni azt a kitartást, ami segített újra és újra túlélni ezeket?
Elsőként azzal, hogy a megfelelő emberek vettek körbe fiatalon, ami szerintem döntő segítséget jelentett. Ez ugyanis egy nevelésbeli kérdés: hogy így vagy úgy látom és kezelem őket. Mindenkinek megvan a saját személyisége, de a gyerekként látott példák hozzájárulnak ahhoz, hogy milyen irányba formálódsz. Ráadásul abban a szerencsében volt részem, hogy imádtam csinálni, szenvedéllyel és a felelősség érzetével éltem meg.
Nem csak azért csináltam, mert szerettem, mert ez volt a szenvedélyem, de éreztem egyfajta személyes felelősséget is, hogy addig csináljam, ameddig csak tudom.
Én így értelmezem a sportot és az életet általánosságában, és ez mindig is így volt. Ezt tartom a legfőbb oknak: úgy éreztem, felelősséggel tartozom azért, hogy a lehető legjobban csináljam.
Malagában, a Davis-kupán vonulsz vissza. Miben bízol?
Már rég nem várok túl sokat a karrierem végétől, mert rájön az ember, hogy minden egyre nehezebb, és egyébként sem hiszek a filmszerű lezárásokban. Szinte senkinek sem adatik meg ilyesmi, a sportban pedig különösen nehéz megtalálni ezt a pillanatot, kivéve persze, ha valaki még egészséges és nyerhetne, de már nem élvezi azt, amit csinál.
Igen, ilyenkor lehetséges, hogy győztesként fejezd be.
Ha viszont megvan még a szenvedély, akkor nehéz a csúcson, győztesként kiszállni. Abban bízom csupán, hogy leszek annyira egészséges és felkészült, hogy élvezni tudjam a pillanatot, és segíthessek a csapatomnak. A 2004-es Davis-kupa volt a pályafutásom első igazán nagy élménye, így ez a kupa megfelelő hely a befejezéshez. Abban bízom, hogy pozitívan ér véget, függetlenül attól, fogok-e játszani, vagy sem.
Egyszer azt mondtad, hogy a fiad már nem láthatott nyerni, de azért így is szép dolog volt, hogy ott lehetett a meccseiden, nem?
Ez nyilván segített. Sokan kérdezték tőlem, miért nem vonultam vissza hamarabb. Kívülről könnyű megformálni ezt a véleményt. A kanapán ülve, a mobilról vagy számítógépről bepötyögni. Ha viszont boldog vagy, és a családod is boldog, akkor folytatni szeretnéd.
A családom boldogan utazott velem a versenyekre, kicsit másképp megélve ezt az egészet, és szerintem én is folytatni szerettem volna, ha megtaláltam volna a módját, hogy olyan szinten csináljam, amivel elégedett vagyok. Ez azoknak az embereknek köszönhető, akiknek szükségem volt a támogatására, akik boldogan tartottak velem. Nélkülük nagyon nehéz lett volna folytatni, még annál is nehezebb, ahogyan az előző időszak alakult.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/04/29/3958032-80374348-2560-1440.png)
Highlights: Nadal outlasts Cachin in epic three-setter to continue Madrid winning run
Videó forrása: Eurosport
Azzal, hogy utazhattam még egy kicsit a családommal, és egy másik oldaláról is láthattam a tourt, pozitív és felejthetetlen élményeket szereztem.
Szaúd-Arábiában több időt tölthettél Djokoviccsal, a Nagy Hármas utolsó tagjával, valamint azokkal a srácokkal, akik a jövőben dominálni fogják a teniszt. Mit vársz Djokovictól, mit jósolsz Alcaraznak és Sinnernek?
Ami Djokovicot illeti, nem tudom. Emberi dolognak tartom, hogy Novak – még ha egészséges is – bizonyos kortól kezdve megérezze az idő súlyát, ami mindannyiunkat megviselt, és Federer távozása, majd az én távozásom után mentálisan is jöjjön egy kis visszaesés, ami okot ad a visszavonulásra - végtére is, mi voltunk a nagy riválisai. Ez mindenkivel megtörténik. Novak van annyira jó, hogy folytassa, és ha egészséges, a legmagasabb szinten teniszezzen, és esélyes legyen a legnagyobb tornákon.
Ha még mindig boldoggá teszi, akkor csinálni fogja. Ha egy ponton túl már nem éri meg mindaz, amit a legmagasabb szinten való folytatás érdekében meg kell tennie, akkor félre fog húzódni. Én legalábbis így gondolom.
Ami a többieket illeti: minden esélyük megvan egy hosszú karrierre, rengeteg sikerrel. Ők ketten most kiemelkednek, és nem látok olyan riválist, aki huzamosabb ideig elhomályosíthatja őket. Ha csak egy-egy napról van szó, akkor sok remek játékos van. Középtávon viszont nincs most olyan, aki felveheti velük a versenyt, ha nem szednek össze olyan sérülést, ami megakadályozza őket abban, hogy ugyanazon a szinten teniszezzenek.
A tenisz aranykora, a ti aranykorotok véget ér. A tenisz végül mindig nyer, de szerinted a nézők rá tudnak kattanni a mostani játékra?
Minden ciklikus az életben. Logikus, hogy ha egy olyan korszak ér véget, amelyben három játékos kiemelkedőt alkotott, több mindent ért el, mint bárki más a sportban, akkor egy különleges korszak zárul le. De már most egy másik éráról beszélhetünk, olyan játékosokkal, mint Carlos, aki már négy Grand Slamet nyert, illetve Jannik, aki kettőt.
Minden évnek megvannak a bajnokai, és ha fenn tudják tartani ezt a színvonalat, akkor az érdeklődés is megmarad. Ez az érdeklődés idővel csak nőni fog a nyilvánvaló okok miatt, a nagy sztárok és személyiségek ugyanis nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Őket az teszi igazán naggyá, hogy hosszú ideig megmaradnak, egy idő után átlépik a sportág határait, és az emberek már nemcsak azért mennek el a meccseikre, mert szeretik a teniszt, hanem a személyiségek miatt is.
Azt hiszem, ehhez időre van szükség, de meggyőződésem, hogy így lesz.
Végezetül: ki volt a legkeményebb riválisod?
Djokoviccsal játszottam a legtöbbször, de Federert tartom a legnagyobb riválisomnak, mert amikor belecsöppentem a profi teniszbe, ő már ott volt, ő érkezett meg elsőként. Azokban az években, amikor minden tekintetben a csúcson voltam, már Novak is ott volt Roger mellett, ám az első évek különleges nyomot hagynak az emberben.
Roger pedig kezdettől fogva ott volt.
Úgy gondolom, és nem tudom, miért alakult így, de a velük folytatott rivalizálásom intenzívebb volt, mint ami kettejük között zajlott. Nem tudom megmagyarázni, ám a világ mégis így érzékelte. Ennek persze meg kellene találnunk az okait. Roger esetében szerintem világos, hogy egyértelmű kontraszt van a stílusok, valamint a sport megközelítése között.
Novak pedig természetesen elképesztő kihívást jelentett. Olyan játékosról beszélünk, aki nagyon magas szinten játszott, és minden évben fejlődött. A számok alapján ő a legjobb, így a tenisz terén is ő érte el a legmagasabb szintet, ráadásul ő bírta a legtovább sérülések nélkül.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/31/3816259-77577108-2560-1440.png)
Djokovic: Nadal és Federer korszakában a sikereim még többet érnek
Videó forrása: Eurosport
Ha hosszú időn keresztül elkerülnek a súlyos sérülések, az nem csak a testeden keresztül adja meg az esélyt a győzelemre, de mentálisan is nélkülözöd a sérüléstől való félelmet, és nem tartasz attól, hogy a labdát üldözve elcsúszol. Djokovic a kemény pályán is fut és csúszik, ahogyan azt Carlos teszi manapság. Nem félnek ettől, és képesek megcsinálni.
A karrierem elején én is megtettem természetesen, de aztán megtörténnek bizonyos dolgok, amik után már nem megy, megjelennek a korlátozó tényezők, amelyek arra kényszerítenek, hogy új utakat keress, amelyek másképp tesznek versenyképessé.
Ez tette lehetővé Novaknak, hogy fizikálisan, a teniszében és mentálisan is hosszabb ideig fenntartsa ezt a szintet. Ez persze nem kifogás, ennek köszönhetően lett a legjobb, megdolgozott érte.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés