Rafael Nadal: Egészen más álmaim lettek volna, ha már Monte-Carlóban olyan állapotban vagyok, mint a Roland Garroson

Rossz, de kevésbé rossz, mint a 2023-as év. Az előző két szezonom nagyon kemény volt. Sok nehézségen mentem keresztül, köztük egy komolyabb csípőműtéttel. Ezen kívül voltak hasfalproblémáim, és ne feledkezzünk meg az Ausztráliában elszenvedett sérülésemről (a jobb combjára mutat).

Ezek elszomorítottak, ráadásul minden hosszabb időt vett igénybe. Hosszú időn keresztül úgy éreztem, nem tudok azon a szinten edzeni és játszani, amin szeretnék, mostanság azonban voltak pozitív fejlemények. Az előző két évben valószínűleg a Roland Garroson voltam a legjobb állapotban.

Nem. Ehhez hozzászoktam, nem jelent problémát. Akkor is sok szettet veszítettem el az edzéseken, amikor még nyertem a versenyeket. Más úgy veszíteni ellenük, hogy a napi munka során nehezedre esik koncentrálni, és megint más, amikor rossz erőnléti állapotban vagy, ami hatással van a játékodra. Ez a kettő nagyon más, de mindvégig igyekeztem pozitív maradni.

Persze. Sokszor. Visszatérő problémáim voltak, nem tudtam edzeni, és már nem élveztem. Amikor nem érzem jól magam, amikor túlságosan korlátozott vagyok a testem miatt, egyszerűen elveszíti az értelmét a mindennapokban. Teljes mértékben. 38 évesen, a családod mellett, egy olyan pályafutással a hátad mögött, mint amilyen nekem van, még inkább igaz ez. Közben mindig voltak olyan emberek mellettem, akik segítettek nekem, akár a család, akár a csapat. Fejben mindvégig stabil maradtam.

Nagyon szerettem volna korán megkezdeni az edzéseket Párizsban, mert szükségem volt rá. Szerintem segített, hogy csak arra koncentráljak, amire kell. Egy nehéz időszak után extra erőt adott a Roland Garros. Az az edzéshét fantasztikus volt.

Az volt a célom, hogy már Monte-Carlóban olyan formában legyek, mint amilyenben a Roland Garros előtti héten voltam. Ha ez lett volna a helyzet, akkor talán egészen más álmaim lettek volna. De sajnos nem így történt.

Edzéseken azért előfordul (nevet). Ez teljesen normális. Mondjuk egy jó edzésen. Ebben az esetben nem veszítettem el a kontrollt, csak egy pillanatra felhúztam magam. A tetőt behúzták, a pálya túlságosan ki volt világítva, és nem láttam a labdát. Előtte úgy éreztem, hogy jól ment a játék, és aztán hirtelen a következő három játékban, miután nem láttam a labdát, nem játszottam jól, ami frusztrált. A meccsen azonban más a helyzet. Ha eldobod az ütőd, az azt jelenti, hogy elveszíted a kontrollt, és ez nem pozitív példa a gyerekeknek. Ezért sosem csináltam, és nem is fogom.

A verseny részéről felajánlottak, hogy szerveznek valamit a tiszteletemre, Amélie (Mauresmo) lebeszélte a csapatommal. Először azt mondtam, hogy rendben, csináljuk. De az utolsó pillanatban meggondoltam magam, mert igazság szerint nem akartam. Megértem, hogy a Roland Garros tisztelegni szeretne előttem az eredményeim miatt, és hozzám is közel áll a verseny, szóval nagyszerű lenne.

Semmi sem akadályoz meg abban, hogy várjunk vele egy évet. Ha sor kerül az ünnepségre, és már visszavonultam, akkor visszavonult játékosként veszek rajta részt. Ha pedig még játszom, akkor úgy. A mostani Roland Garros előtt azonban minden bizonytalan volt. Nem akartam azzal a gondolattal élni, hogy elbúcsúztatott a verseny, mert az gyakorlatilag arra kényszerített volna, hogy ne játsszak itt többet, és akkor még nem álltam erre készen.

Nem, tényleg nem. De a sorsolás ettől még rossz volt persze, és fogalmam sem volt, hogy alakul majd. Azért voltak bennem kétségek, mert a római verseny katasztrofális volt. (6:1, 6:3-ra kikapott Hubert Hurkacz-tól). Közben jól tudtam, hogy ez más lesz, mert sokkal jobban felkészültem. Ezt követően viszont minden rosszul alakult: a sorsolás, a fedett pályás körülmények…

Ott persze ezt nem említettem, nem tűnt helyénvalónak az időzítés. Zverev nagyszerű teniszező, egészen a döntőig menetelt. Nekem egy kevésbé jó Zverevre lett volna szükségem. Ami engem illet, nem használtam ki a lehetőségeimet, hogy megváltoztassam a meccset. Érzelmileg hatalmas meccs volt, mint minden alkalommal, amikor kiléptem erre a pályára. Nehéz ezt szavakba önteni.

Egy hétig nem teniszeztem, és körülbelül öt napom volt erőnléti edzés nélkül. Jól érzem magam, nyugodt vagyok. Nincsenek különösebb problémáim. Az igaz, hogy jobban szeretek a Roland Garroson edzeni, mint otthon, különlegesebb érzés. Másfél héttel ezelőtt kezdtem el edzeni, többé-kevésbé jól érzem magam. Továbbra is keményen dolgozom, szinte egy előszezont csinálunk. Meglátjuk, hogyan alakul a következő hetekben.

Sosem hoztam elhamarkodott döntéseket, nem most kezdem el. Az előző hetekben úgy éreztem, hogy még szeretnék egy kicsit nézelődni a lehetséges fejlemények kapcsán. Egyre jobban élvezem a játékot, szeretném megadni az esélyt, hogy kiderüljön, megmarad-e ez a fizikai állapot, vagy csak egy pillanatnyi helyzet, és utána megint rossz lesz.

Meg szeretném nézni, hogy érzem magam az olimpiát követően, és az alapján fogok majd döntést hozni, teljes nyugalommal, azzal a megelégedettséggel, hogy mindent megtettem. Ha döntenem kell, minden további nélkül megteszem. Sokszor mondtam már, hogy azt gondoltam, ez lesz az utolsó évem, de biztosan még én sem tudom, hiszen nem ismerjük a jövőt.

Nagyon örülök neki és a családjának. Csodálatos játékos és remek ember. Őt tartottam a nagy esélyesnek, mert azt éreztem, hogy ha Carlos hozza a szintjét, akár anélkül is, hogy hihetetlenül jól játszana, nehéz őt legyőzni. Ő az, aki a legkülönbözőbb módon tud teniszezni. Salakon ez sokat számít: képes agresszíven játszani, tud védekezni, ezáltal képes mindkét irányban megfordítani a labdameneteket. A többiek is nagyszerűek, de salakon kevesebb opcióval rendelkeznek nála.

Nem tudom, nehéz ezt megválaszolni, mert nem igazán tudtuk, hogy ott leszek-e egyáltalán, vagy hogy hogyan jutok el odáig. Aztán David Ferrer azt mondta, hogy Carlos szívesen párosozna velem, ha jól érzem magam. Örültem neki, nem nagyon lehetne nála jobb társam.

Carlos esetében ez egy kicsit bonyolultabb. Båstad előtt én sehol sem játszom, rá viszont még vár egy Grand Slam. Máshol tart a pályafutásunk. Voltam az ő cipőjében, tudom, hogyan gondolkozik egy Carloshoz hasonló játékos. Teszi, amit tennie kell, annyit szeretne nyerni, amennyit csak lehetséges.

Közben nekem is van feladatom, igyekszem felkészülni arra, ami igazán ösztönöz. Túl vagyok már azon az időszakon, amikor minden héten nyerni, nyerni és nyerni akartam. Ő most pont ebben a fázisban jár. Nekem az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban felkészüljek, mielőtt ismét elindulok egy versenyen.

Nem, úgy készülök, hogy egyéniben készen álljak. Szeretnék magas szinten játszani egyéniben, és ha sikerrel járok, akkor a párosra is rendben leszek. Kétségtelen, hogy rég nem párosoztam, az lett volna az ideális, ha előtte elindulunk egy versenyen, de erre nem volt lehetőségünk.

Ha Carlos elérhető, és fizikailag rendben leszek, akkor az olimpia előtti héten érdekes lenne együtt edzeni. Az olimpia egy csapatverseny, a páros szinte ugyanannyira fontos, mint az egyéni. Itt a lehetőség, hogy érmet szerezzünk. Ez a végső cél.

Forrás: L'Equipe