Radikális fordulat jöhet a dopping elleni harcban – A WADA-főnök egy új irányt jelölne ki
Frissítve 30/11/2024 - 17:39 GMT+1
Úgy tűnik, Jannik Sinner és Iga Świątek doppingügye után a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nyitott arra, hogy újragondolja és finomhangolja a szabályozásait. Furcsa módon előfordulhat ugyanis, hogy a tiltott szerek egyre hatékonyabb kimutatása összességében nem a sport érdekeit szolgálja. A WADA-főnök azt mondja, már dolgoznak a megoldáson.
Davis Cup : Sinner guides Italy to Davis Cup glory against Netherlands ( SNTV )
Videó forrása: Eurosport
Annyira csekély mennyiségekről van szó, hogy a szennyeződést nagyon sokféle dolog okozhatja.
Jannik Sinner esete továbbra is beszédtéma a sportvilágban, nem véletlenül, hisz nem került még pont az ügy végére, végleges döntés a jövő év elején várható. Ráadásul megérkezett mellé Iga Świątek egy hónapos eltiltása is, amely meglehetősen intenzív reakciókat váltott ki a játékostársakból.
A korábban négy évre, majd jogerősen kilenc hónapra eltiltott Simona Halep, valamint a mindig lengéscsillapító nélkül beszélő Nick Kyrgios különösen karcosan fogalmazott az ügy kapcsán.
Sinner és Świątek is rendkívül kis mennyiséggel bukott le, közös továbbá a két ügyben, hogy a folyamat nem teljesen volt átlátható, így aztán az egyenlő bánásmód sem garantált. Egyenlő bánásmódról persze azért is nehéz beszélni, mert minden eset, így vagy úgy, de egy kicsit más.
- "Ha ő megússza, más miért nem?" – kemény reakciók Świątek doppingügyére
- „Mindenáron tönkre akartak tenni” – Halep nekiment a Świątek ügyében hozott döntésnek
- "A sportunknak lőttek" - Kyrgios megmondta a magáét doppingügyben a pingvineknek meg a mogyoróknak
Sinnert a sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) ártatlannak találta. Ezt követően az ügye a WADA-hoz, majd a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) került, mivel előbbi szervezet 12-24 hónapos eltiltást kért az olaszra.
Ha a CAS elmarasztalja Sinnert, kis mennyiség ide vagy oda, akár két évre is eltilthatja a világelsőt. Teheti ezt annak ellenére, hogy ez a mennyiség akaratlanul, véletlenül is bejuthatott a szervezetébe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/28/image-b905553e-4f41-4ba6-9d81-f0cdd6405f45.jpeg)
Iga Swiatek hat ihre Doping-Strafe akzeptiert
Fotó: Getty Images
Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a kis mennyiségre nem csak az olasz újságírók és Sinner legelszántabb rajongói hivatkoznak felmentő érvként, hanem erről beszél a WADA főigazgatója, Olivier Niggli is.
"Manapság erősen jelen van a szennyeződés problémája, ami nem jelenti azt, hogy több ilyen eset van, mint a múltban volt" – fogalmazott Niggli. "Arról van inkább szó, hogy a laboratóriumok jóval hatékonyabban és eredményesebben mutatják ki a tiltott szereket, akár elenyésző mennyiségben is."
A technológiai fejlődés akár kontraproduktív is lehet, ami azt jelentheti, hogy a sport ellen dolgozik, nem pedig érte. A megoldás az lehet, hogy a döntéshozók módosítanak bizonyos szabályozásokat, hogy azok jobban igazodjanak az új helyzethez.
"A mennyiségek gyakran annyira kicsik, hogy teljesen ártalmatlan dolgokból is származhatnak. Persze hallom a közvéleményt is, akik azt mondják, hogy akkor tulajdonképpen bármit be lehet venni."
Sinner történetét ismerjük. A fiziója megvágta magát valamivel, amire az erőnléti edzője adott neki egy krémet, hogy gyorsabban gyógyuljon. A fizió aztán megmasszírozta a világelsőt, és a szennyeződés már meg is történt. Mindeközben Sinnernek a legcsekélyebb oka sem volt gyanakodni, hogy bármi gond lehet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/30/image-d23c8acb-b25f-4412-a55b-f1c2aaa199ab.jpeg)
Jannik Sinner
Fotó: Getty Images
"Korábban az ilyen esetek nem derültek ki" – folytatta Niggli.
Először is fontos lenne megértenünk, hogy létezik a mikrodózis fogalma, majd pedig be kell vezetni küszöbértékeket, de persze tudnunk kell, hol kell meghúzni a határt.
"Ennek megállapítására és a szabályrendszer módosítására létrehozunk majd egy munkacsoportot."
Ez a csoport megvizsgálja az elmúlt évek pozitív eseteit, és megállapítja az adott szerre vonatkozó küszöbértékeket.
A még tolerálható mennyiségek bevezetése azért is lenne hasznos, mert biztosítana egyfajta egységességet, ami az elmúlt években hiányzott. Így elkerülhető lenne, hogy nagyon hasonló ügyek eléggé más eredménnyel záruljanak.
A fenti anomáliák alátámasztására álljon itt néhány példa. Kezdjük Sinnerrel, bár ugye az ő esetében még nincs végleges döntés. A teszt március 10-én 86, március 18-án pedig 76 pg/ml-nyi klosztebolt mutatott ki a szervezetében.
A kosárlabdázó Riccardo Moraschini 500 pg/ml klosztebollal bukott meg 2021-ben, ami még mindig rendkívül alacsony mennyiség, igaz, több, mint Sinner esetében. Őt az olasz doppingellenes testület egy évre eltiltotta, annak ellenére, hogy az indoklásban az szerepelt, hogy a szer nem teljesítményfokozás céljából került a szervezetébe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/11/30/3499999.jpg)
Riccardo Moraschini, Umana Reyer Venezia, LBA Serie A 2022-23
Fotó: Getty Images
José Luis Palominót, az Atalanta védőjét 800 pg/ml klosztebollal fogták meg. Az indoklása szerint a kutyavigyázó kezelte egy, a szert tartalmazó sprével a kutyáját, Lollót, és így jutott az anyag az ő szervezetébe. Első körben két évet kért rá az illetékes testület, azonban megállapították, hogy nincs felelőssége a dologban, így végül felmentették.
Świątek esetében a mennyiség 50pg/ml, azonban nála trimetazidinről van szó, tehát az adat nem összevethető a fent említett klosztebol-értékekkel. Ő egy hónapos eltiltást kapott.
Itt tartunk most, meglátjuk bevezetésre kerülnek-e az egyes szerekre vonatkozó, még tolerálható tartományok, és ha igen, megoldják-e az elmúlt években egyre sürgetőbbé vált problémát.
via Gazzetta
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés