Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Marozsán Fábián remekelt a szettek végén, két játszmában jutott a legjobb 16 közé

Eurosport Magyarország

Publikálva 19/02/2024 - 18:41 GMT+1

Fucsovics Márton után Marozsán Fábián is bejutott a második fordulóba az 1,4 millió dollár (506 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán. A világranglistán 60. magyar játékos a nyitókörben a selejtezőből érkezett cseh Vit Koprivával (118.) csapott össze.

Marozsán Fábián: Az ember nehezen fogja fel, hogy a gyerekkori álmát éli

Összesített mérlegük 1-1-re állt, 2020-ban a rivális, tavaly azonban Marozsán győzött salakon, kemény borításon először csaptak össze.
A hétfői mérkőzés sok bréket hozott, de az első szettben ebből Marozsán jött ki jobban, ugyanis amikor 6:5-ös előnyénél harmadszor is elvette Kopriva adogatójátékát, játszmaelőnybe került. A második felvonásban a cseh játékos 5:4-nél és 6:5-nél is szerválhatott az egyenlítésért, de a jelenlegi legelőkelőbben jegyzett magyar teniszező rövidítésre mentette a játékrészt, s végül 106 perc alatt továbbjutott.
Marozsán a nyolcaddöntőben a másodikként rangsorolt orosz Karen Khachanovval találkozik.
A spanyol Roberto Bautista Aguttal szemben kétjátszmás győzelmet aratott Fucsovics Mártonra a következő körben a negyedik helyen kiemelt kazah Alexander Bublik vár.
Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
  • Marozsán Fábián-Vit Kopriva (cseh) 7:5, 7:6 (8-6)
korábban:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés