Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Marozsán Fábián: „Mindig nehéz kvaliból érkező ellenféllel játszani”

Eurosport Magyarország

Frissítve 19/02/2024 - 21:43 GMT+1

A selejtezőből főtáblára jutó cseh Vit Kopriva ellen lépett pályára Marozsán Fábián hétfőn, a dohai ATP 250-es torna első fordulójában – a küzdős mérkőzés, amelyen összesen kilenc brék esett, a magyar játékos 7:5, 7:6-os győzelmével zárult.

Marozsán Fábián

Fotó: Getty Images

Fontos győzelmet aratott Marozsán Fábián Dohában

„Mindig nehéz kvalifikációból érkező ellenféllel játszani, hiszen két győztes mérkőzés után teli van önbizalommal, nem volt ez másképp Kopriva esetében sem. Most vagyok itt először, a szeles időjárás nem a kedvencem, nem nekem kedvez, és kicsit még az is furcsa a fedett pályás meccsek után, hogy itt, Katarban már szabad téren játszunk – nyilatkozta Marozsán Fábián a mérkőzés után. – Mivel az elmúlt meccseim nem voltak tökéletesek, kifejezetten fontos győzelem volt egy nehéz ellenféllel szemben, aki remekül játszott alapvonalról, és aki ellen nehéz volt pontot nyerni, főleg fonák oldalon – talán a tenyeresen tudtam inkább megverni. Örülök, hogy két szettben nyertem, a nehézségek után sikerült önmagamat is legyőzni.”
Hozzátette: a legutóbbi mérkőzésein több hibás döntése is volt, ezeket igyekezett javítani, és pozitívabban állni a játékhoz. „Ez többször sikerült is, több energiát sikerült mozgósítanom, pedig erőből teniszezni nem az én stílusom, de erre kellett most megtalálnom az ellenszert” – fogalmazott a 24 éves teniszező.
Marozsán Fábián a második fordulóban a 2. kiemelt orosz Karen Khachanovval találkozik.
„Igyekszem minél jobban felkészülni a játékából, remélem, jó mérkőzést játszunk majd. Az volt a célom, hogy ezen a tornán is játszhassak egy nagy játékos ellen a centerpályán” – mondta el.
A hétfő óta 60. helyen rangsorolt magyar teniszező legközelebb szerdán lép pályára.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés